Az állandó és őszinte kommunikáció, valamint a nevetés jellemzi Lengyel Nóra és Sárhegyi Tamás kapcsolatát. Azonos szakra jártak a Pázmányra, együtt vették az akadályokat, amelyeknek köszönhetően mély barátságukból szerelem lett. Hálásak egymásért, a családjukért és a barátaikért. Pázmányos kötődésükről és közös életükről beszélgettünk.

Mikor és hogyan ismerkedtetek meg?

2011 szeptemberében, az első héten egy szerdai napon, historiográfia órán találkozott a tekintetünk. Szoros és mély barátság előzte meg 2013 augusztusát, amikortól egy párt alkotunk, amit egy nagyszerű (és csoportvezetőkként győzelemre vitt) gólyatábor indított igazán útjára.

Milyen szerepet töltött be az életetekben a Pázmány?

A legtöbb kihíváson együtt mentünk keresztül, legyen az záróvizsga, vagy egyéb, könnyedebb lélegzetvételű megmérettetés. Folyton segítettük egymást, mivel mindketten másban jeleskedünk (annak ellenére, hogy azonos szakon végeztünk).

Közvetetten még mindig jelentős szerepet tölt be az életünkben a Pázmány, mert rengeteg barátot kaptunk itt. Akár a kollégiumi társaságra gondolok, akár a Hallgatói Önkormányzati tevékenységünkre, ez a hálózat még a mai napig szilárdan vesz körül minket, amiért nap mint nap hálát adunk.

Amikor az egyetemi éveikre gondoltok vissza, milyen gondolatok jutnak eszetekbe?

Néhány szóban: stabilitás, közösség és szeretet.

Melyik a legemlékezetesebb pázmányos emléketek?

Nóri: Nehéz lenne választani, hiszen számtalan rendezvény van a hátunk mögött. Nekem a szoctám időszakok mind-mind emlékezetesek az éjszakába nyúló „kérvényezésekkel”, de a gólyatáborokról és gólyabálokról sem feledkezhetünk meg. Személy szerint nekem azok a momentumok jelentették a legtöbbet, amikor egyes HÖK-ös kérdésben partnerként kezelt minket a vezetőség, és eredményes tárgyalást tudtunk folytatni: lehetett ez akár egy TB-kérvény sorsa is, megtisztelő volt, amikor egy-egy hallgatótársunkért eredményesen állhattunk ki. De ha visszatekintek az első Pázmány Parkra, vagy a Junior Nyári Egyetemre, a Gimnázium+ vagy a HÖK+ program elindulására, talán érthető, hogy nem tudok választani a rengeteg kedves emlék közül.

Tamás: Számomra, ha eltekintek a közös pillanatoktól és csak az Egyetemre gondolok, akkor talán a piliscsabai campuson töltött időszak a legemlékezetesebb. Az előadások a Stephaneum termeiben, a parkban megtartott szemináriumok vagy, hogy a főtéren anno nem lehetett átlátni egyik épülettől a másikig a tömeg és a tömény cigarettafüst miatt.

Közös életeteket milyen erőforrás táplálja?

A nevetésnél nincs nagyobb erőforrásunk: szerencsére olyan szoros kapcsolatban állunk egymással, hogy saját hibáinkat sem szégyellve nevetünk magunkon, egymáson. Jót tesz, amikor nem vesszük magunkat olyan fogcsikorgatóan komolyan.

Az egyre több munka, a felgyorsult élet eltávolíthatja egymástól a házastársakat. Ti mit tesztek ez ellen? Hogyan jut minőségi idő a családra és ezen túl a kettőtök kapcsolatára?

A legfőbb „titkunk” az állandó és őszinte kommunikáció. Talán, ha kívülről tekint valaki az életünkre, túlzásnak találja, amennyit beszélgetünk egymással, nekünk mégis ez vált be. Ennek ellenére mind a ketten rendelkezünk külön-külön is magánélettel. Természetesen ez a kölcsönös bizalmon alapul.

Milyen praktikáitok, szokásaitok vannak a kapcsolatotok frissen tartására?

Ismerjük egymás szeretetnyelvét, így tudjuk, hogy pl. kinek az elismerő szavak, kinek a minőségi idő éri el a szívét.

Véleményetek szerint melyek a házasság sarkalatos pontjai?

A szeretet és a közös értékek, valamint a közös célok.

Mi szolgálhat fogódzóként a házasság rosszabb napjaiban?

A házasságunkban nincsenek rossz napok, de az életünkben természetesen igen. Talán lehetetlenül romantikusan hangzik, de minden nap többször kimondjuk, mennyire hálásak vagyunk egymásért, a családunkért és a barátainkért. Ez jó gyakorlat arra, hogy a legrosszabb napokon is átlendüljünk.

Mit tartotok az életben a legértékesebb ajándéknak?

Maholnap megszületik a kisfiunk, ennél nagyobb ajándékot nem kaphattunk a Jóistentől.

Milyen jövőbeli terveitek vannak?

Jelenleg mind a ketten szeretnénk szülőként is helytállni úgy, hogy közben a PhD képzést is sikeresen abszolváljuk. Szerencsésnek tartjuk magunkat, hiszen eddig bármilyen célt is tűztünk ki, mindig mögöttünk állt egy támogató szakmai, családi vagy baráti háttér.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Fekete Gergely és Kicska Bálint, Lengyel Nóra és Sárhegyi Tamás