Botos Katalin közgazdász 1995-ben Zlinszky János felkérésére csatlakozott a Pázmány jogi karához. Kifejezetten örült, hogy van egy katolikus egyetem, ahol világnézeti hátterét nem kellett a „politikai korrektség” mögé rejtenie. Úgy látja, az lesz sikeres oktató, akinek megkérdőjelezhetetlen a szakmai hozzáértése és szereti a fiatalokat. Ma is szenvedélye, hivatása a tanítás, élénken részt vesz a tudományos életben, kutat, lektorál, bírál.
Mi jut eszébe azzal kapcsolatban, hogy a Pázmány újraalapításának 30. jubileumához közeledünk?
Nagy öröm számomra, hogy van egy katolikus egyetemünk, amellyel be tudunk kapcsolódni a világ katolikus egyetemeinek nívós hálózatába. Jó, hogy fennmaradt az elmúlt harminc évben, a helyszínnel kapcsolatos problémák ellenére is. Jelentős érdeklődés van a karok iránt a budapesti helyszíneken. Keresettek, színvonalasak a szakjaink.
Mindig is tanítani szeretett volna, vagy voltak más céljai?
Világéletemben tanár akartam lenni, igaz, bölcsész. De a Patrona Hungariae Gimnáziumba jártam, erre nem volt esélyem 1960-ban… Közgazdásznak azért szerencsére felvettek, és kitüntetéssel végeztem el, de egyetemen csak külsősként taníthattam a szocializmusban. Ma is szenvedélyem, hivatásom a tanítás.
Mióta dolgozik felsőoktatásban? Mikor és hogyan került a Pázmányra?
Mint említettem, az egyetem elvégzése óta tanársegédként dolgoztam, majd a Közgazdaságtudományi Egyetem címzetes docense lettem. Az ELTE TTK-n csaknem tíz éven át tanítottam a politikai gazdaságtan tárgy keretében gazdasági ismereteket, s ott címzetes egyetemi tanári kinevezést kaptam. De valódi, rendes tanári kinevezésemre csak a rendszerváltás után került sor, amikor a Miskolci Egyetem dékánja meghívott a közgazdasági tanszékükre, pénzügy tárgyakat oktatni. Kétszer is megkaptam államfő kezéből az egyetemi tanári kinevezést, mert 1995-től a Pázmány és a Szegedi Egyetem is meghívott – párhuzamosan – tanítani. Három-négy éven át egyszerre három egyetem tanára voltam – a Közgáz átkért Miskolctól Budapestre –, ami természetesen túlzás is volt. Lemondtam hát az alma materemet, mert Szegeden a közgazdasági kar, a Pázmányon pedig a jogi kar megszervezése minden erőmet igénybe vette. Ne higgyék, hogy álláshalmozó „Intercity-professzor” voltam. Aki így véli, nem ismeri elképesztő energiáimat. (Az Antall-kormány idején tizenkét-tizenhárom órákat is dolgoztam…) Mindkét egyetemen teljes óraszámot teljesítettem – az egyiken mindig fél fizetésért.
A jog- és államtudományi kart 1995-ben alapította a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Milyen volt egy újonnan induló karon oktatni? Milyen reményei, tervei voltak?
Nagy megtiszteltetés volt Zlinszky Jánossal együtt dolgozni. Ő kért fel. Számára jó referencia volt rólam, hogy ő a fiúk, én a lányok részéről búcsúztattam a piarista paptanárt, Papp Lászlót, az igazgató urat 1991-ben a temetésekor… Amellett, hogy Antall József miniszterének választott… Együtt készítettük a kar hitvallását, amiben ő nagy hangsúlyt fektetett a magas erkölcsi követelmények mellett a gazdasági ismeretekre is. Ő aztán jól tudta élete példájából, hogy ez milyen fontos a közéletben szerepet vállaló jogászok számára. Természetesen a terveim között szerepelt a közgazdasági képzés megindítása is, hiszen nemcsak katolikus jogászokra, de katolikus szellemben nevelt közgazdászokra is nagy szükség van a piaci viszonyok közepette. Mai napig szívfájdalmam, hogy akkor ez végül elmaradt.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával szívélyes volt a viszonyom. A Pázmány Alapítvány vezetőjeként sokat dolgoztunk együtt a testület képviselőjével. Egyébként örömömre szolgált, hogy az Alapítványon keresztül sok fiatalt juttattunk szép ösztöndíjhoz.
A kezdettekkor milyen volt az oktatók és a hallgatók között a kapcsolat? Meg tudta ezt a jellegét őrizni az idők folyamán, ha igen, akkor hogyan?
Az induló évfolyam különösen magas színvonalú volt. Azoknál a családoknál, ahol a világnézet fontos volt, nagy örömet jelentett, hogy van katolikus egyetem. Akkor a jogi karon még szóban felvételiztettünk, ami messze jobb megoldás a pályaalkalmasság megítélésére, mint a puszta pontszámok… Számos kiváló tanítványunk volt. Van, akivel mai napig személyes, mi több, baráti kapcsolatban vagyunk, a férjemmel [Botos József – A szerk.] együtt, aki szintén nálunk tanított. Ő vette át utánam az intézet vezetését. Nagyon szerették a hallgatói… Mindvégig népszerű volt az intézet általában is. Fiatal oktatói közül kerül ki a diákoktól „A kar legjobb oktatója” címet elnyert kolléga… Nagyon büszke vagyok rá. Sajnálom, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrejöttével a profilunkban tartott speciális képzések háttérbe szorultak, mert elszívta a hallgatókat az új intézmény. Zlinszky Jánossal együtt ugyanis kifejezetten a közszolgálatra alkalmas jogászok képzése volt az egyik fő célunk. Az egykori Pázmány Péter Tudományegyetemen is kétfajta képzés volt: a jogtudományi és az államtudományi tudor diploma megszerzéséhez.
Milyen fejlődésen ment keresztül a Közgazdasági Intézet (mai neve Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet) és Ön, saját maga?
A fentiekből kiderül, hogy az intézetnek volt egy felívelő szakasza. Ekkor kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerünk is volt, külföldi katolikus egyetemmel is, ahol vendégtanárok voltunk. Napjainkra megállapodott; de a magam részéről keveslem a súlyát az oktatásban. A jog a gazdaság nélkül félkarú óriás. És fordítva is! A tőke kódja a jogászok tevékenységétől függ… Meggyőződésem, hogy minden értelmiséginek kell rendelkeznie elemi gazdasági ismeretekkel. Még a hittudósoknak is! Karközi intézetként kellett volna működnie, ami az áttanítással – például a PPKE Információs Technológiai és Bionikai Karra – részben meg is valósul. A tartós megoldáshoz szükséges intézményi-finanszírozási feltételek azonban nem teljesültek.
Magamról: azóta is élénken részt veszek a tudományos életben, kutatok, lektorálok, bírálok. Az MTA többször felkér ilyen tevékenységre. Esetenként néhány órát megtartok (például külföldi PhD-diákoknak angolul, főleg Szegeden). Emellett nagyon sokat publikálok. Főleg tanulmányokat szakmai lapokban, de olykor esszéket is, irodalmi, művészeti folyóiratokban. Most írom az Oxford University Press felkérésére egy könyv fejezetének részét Vallás és gazdasági verseny vagy kooperáció címmel. Sokat teszek az ismeretterjesztésért is. Az Élet és Tudományban számos sorozatot publikáltam, és a Kairosz Kiadónál több könyvem jelent meg.
Véleménye szerint mitől lesz valaki sikeres oktató?
Sikeres oktató az lesz, akinek megkérdőjelezhetetlen a szakmai hozzáértése és szereti a fiatalokat. Ez utóbbi a legfontosabb… Természetesen fontos, hogy a tanár a tudásátadás technikájához is értsen. Ez külön tudomány ám!
Hogyan írná le a Pázmányhoz való kötődését?
Sírig tartó szerelem.
Véleménye szerint miben rejlik a Pázmány különlegessége?
Nagyszerű, hogy itt a világnézeti hátteremet nem kellett álságos „politikai korrektség” mögé rejteni. Igaz ugyan, hogy mivel az egyetemre nem csupán elkötelezett keresztény, katolikus hallgatók jönnek, olykor ezt fel is hánytorgatták véleményükben… Azt gondolom, itt még lehet továbblépni. Ha a hallgatói bulik színvonalára gondolok, nem mindig érzem, hogy különbek lennénk más egyetemnél… A legfontosabb az, hogy oktatóink szolgáljanak példaképül tudásban, hitben, jellemben a fiataloknak, hogy így egyetemünk vonzerejét tovább növelhessék.
Vannak olyan kiemelkedő élmények – vagy esetleg hallgatók –, amelyekre, akikre mind a mai napig jó szívvel emlékezik?
Sok szép emlék fűz a karhoz. Emlékezetesek voltak a közös karácsonyi ünnepségek, ahol családommal, unokáimmal együtt betlehemes játékot adtunk elő, és megénekeltettem az Ad este fidelesszel a jelen lévő hallgatóságot…
Alapító dékánunk személyét mindig tisztelettel idézem fel. Távolságtartó, de nagyon szeretetre méltó ember volt. Az egyik legszebb emlékem pedig egy diplomaosztó, amelyen a büntetőjog professzora, Békés Imre elmesélte, hogy életének milyen meghatározó élménye volt a kommunista időkben egy bíró elleni koncepciós per, amit diákként végighallgatott a karzatról. A perbe fogott jogász az utolsó szó jogán azt mondta, nem tudott olyan ítéletet hozni, mint amilyet elvártak tőle (ezt rótták fel neki!), mert mindig ragaszkodott a saját eskütételéhez: „Csak az igazat…”
Hallgatóim közül büszkén emlékezem az OTDK-különdíjas Barbarára és Andrásra, aki Pro Scientia érmet hozott el az OTDK-n, és nem is jogból, hanem közgazdaságtanból! Íme, a bizonyság, mennyire szorosan összetartozik a két terület.
Mit tart a legnagyobb sikerének a Pázmányon töltött idő alatt?
A Történettudományi Doktori Iskola létrehozását. Az egyetemi ranghoz kellett egy doktori iskola a bölcsészkaron, s én személyes erőfeszítéssel, Botos Máté segítségével összehoztam. Olyan gazdaságtörténeti programunk volt, amelynek keretében meghívottként a Közgazdaságtudományi Egyetem akadémikus és nagydoktor tanárai is előadásokat tartottak. A MAB [Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság – A szerk.] elfogadott az iskola vezetőjének. Ezt a pozíciót később átadtam annak, aki történettudományból nagydoktori címet szerzett. Azóta is rengeteget foglalkozom gazdaságtörténeti témákkal. Ez az iskola sok kiváló kutatót adott a tudományágnak.
Milyen örökséget igyekszik hagyni az intézetre és a kollégákra, akikkel együtt dolgozik?
Alapvető normám mindig az volt: Ne várj többet másoktól, mint amit magad meg tudsz tenni. Válaszd a nehezebbet… Azt a bölcs mondást tartsd szem előtt, hogy az emberek lehetnek gonoszak, de az ember jó. Jótetteidért ne várj fizetséget, mert ahogy a Biblia mondja: akkor „miben különböznétek a pogányoktól?” És mindenekelőtt: Szeresd a fiatalokat! Eötvös József szerint ez az egyetlen, amiben nem kell mértéket tartani…
Milyen tervei vannak?
Kutatni, publikálni. Azt szoktam mondani, amit egy idős drámapedagógus barátom, Debreczeni Tibor írt le egy könyvében: „Ha Szent Péter megkérdezi tőlem: »Fiam, mit tettél életedben?«, azt válaszolom neki: »Igéket, amelyeket igaznak tartottam, továbbadtam«.” Én is így szeretnék élni, ameddig a Jóisten engedi.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: PPKE
