Wappler Ádám több szálon is kötődik a Pázmányhoz. Egyetemünk Hittudományi Karán szerzett teológia diplomát, hitoktatói specializációval, a BTK-n pedig politológiai tanulmányokat folytatott. Jelenleg PhD-hallgató a Hittudományi Kar doktori iskolájában, ahol teológiai licenciátust szerzett. Oktató hivatását az egyetemen folytatja, hiszen általános műveltséggel és hitélettel összefüggő tárgyakat oktat. Sághy Ádámmal közösen írt Bevezetés az Újszövetségbe című bibliaismereti kötetük kapcsán Ferenc pápa nemrég apostoli áldását küldte a pázmányos hallgatókra. Mindemellett a Hungary Helps Program kommunikációs csapatának tagjaként végzett munkáját fontos küldetésnek tartja.

A vallás és a keresztény értékrend mindig meghatározó volt élete során?

Hálás vagyok, mert szerető családban nőttem fel, ahol beleszülettem és belenőttem a vallásos életbe és a keresztény értékrendbe. Katolikus iskolákban tanultam, általános iskolásként az albertfalvi Don Boscóban, gimnazistaként a budapesti Ward Máriában, és a templomi, plébániai élet gyerekkorom óta fontos része életemnek. De fontos látni, hogy a hit nem egy statikus állapot, hanem egy folytonos küzdés. Nem valamiféle karácsonyfadíszről van szó, amit egyszer egy évben előveszünk a szekrény mélyéről, hanem mélyen a mindennapok konkrétságában gyökerezik. Egy folyamat, amely során a hit és a belőle születő értékrend idővel az élet meghatározó részévé válik, de persze közben növekszik, fejlődik.

Ez azért fontos, mert enélkül „tankönyv-ízűvé” válhat a vallásos élet. Hívőnek lenni szerintem ezt jelenti: két szemmel az égre tekinteni, de két lábbal a földön járni, és két kézzel szolgálni az embereket.

Másrészről, a hit mindenekelőtt ajándék. Ez az ajándék nem az égből pottyan; Isten arca legtöbbször az emberek arcán köszön vissza és mosolyog ránk. Hála Istennek, sok ilyen mosolyban volt részem, kezdve a családomban és a plébániai életben, a rendszeres ministránsszolgálattal, baráti közösséggel, egy-egy nagyhatású személy egyéniségével, vagy a szalézi ifjúsági programokkal. Fiatalként a plébánia volt szinte a második otthonom, ahol az egykori plébános, Hollai Antal atya (†2014), a lelki élet nagy mestere derűs egyéniségével, életének példájával és lelkiségével életre szóló hatást gyakorolt rám – hozzáteszem, ezzel nagyon sokan vannak még így, mert rajta keresztül megtapasztalhattuk, hogy a szentek köztünk élnek.

Mikor kezdte érdekelni a teológia, a hittudomány és mindez hogyan egészült ki a politológiával?

A plébániai életben való aktív jelenlét, a ministránsszolgálat hozta közel hozzám a teológiai érdeklődést, ahogy a politikai érdeklődés és elkötelezettség is – ami alatt a közjóért vállalt felelősséget és cselekvést értem – már tizenévesen foglalkoztatott. Emlékszem, 2006-ban elsős gimnazistaként iskolába menet még csípte a szemem a Ferenciek terén érződő másnapos októberi könnygáz. Egyetemi éveim során a teológiai tanulmányok mellett volt egy féléves történelem szakos kitekintés is, utána orientálódtam a politológia felé, amit minor képzésben kezdtem el a BTK-n. De általánosságban is elmondható, hogy a teológia egyszerre teória és praxis, elmélet és gyakorlat. A hit konkrét, a másik ember iránti szeretetre késztet, és ennek az elköteleződésnek a teológiában is meg kell nyilvánulnia. Ilyen értelemben politikailag érzékeny teológiáról van szó.

Soha nem szeretett volna pap lenni?

Szerintem egyszer az életben minden templomba járó srácban megfogalmazódik a kérdés, hogy mi lenne, ha pap lenne. Ez alól én sem voltam kivétel. Persze, az ember világi hívőként is ugyanolyan értékes tagja Isten szent népének, az egyháznak. De van ennél egy sokkal fontosabb kérdés, egy másik szempont is a hivatás mérlegelésénél, nevezetesen az, hogy Isten nem azt akarja, hogy ez és ez legyél, hanem mindenekelőtt azt, amit Péter apostol első levelében olvashatunk: legyetek szentek bármilyen körülmények között (1Pt 1,15). Életszentség alatt persze nem feltétlenül kolostorba zárt életet, és semmiképpen sem sápadt arcú, komor szemforgatást értek, hanem a hétköznapokban való helytállást és a kötelességek teljesítését. Ez nem egy szűk elit kiváltsága, nem elvont eszme, hanem mindenki feladata, és az apró, sokszor nem látványos tettekben nyilvánul meg.

A PPKE-HTK-n szerzett 2015-ben a Vatikán által elismert tudományos fokozatú teológia diplomát summa cum laude eredménnyel, hitoktatói specializációval, a PPKE-BTK-n politológiai tanulmányokat folytatott. Jelenleg PhD-hallgató a Hittudományi Kar doktori iskolájában, ahol 2020-ban teológiai licenciátust szerzett. Emlékszik, hogy miért ezekre a szakokra és miért a Pázmányra jelentkezett? Mi motiválta leginkább?

A Pázmány nagy történelmi múltra visszatekintő, nemzetközileg elismert egyetemi intézmény. A Hittudományi Kar pedig egyedülálló a tekintetben, hogy Magyarországon itt szerezhető a Szentszék által elfogadott teológiai doktorátusi tudományos fokozat, ami nemzetközi szinten is lehetővé teszi a teológiai fakultásokon az oktatást. Emellett persze személyes ismeretségek, már ott tanuló vagy végzett hallgatók beszámolói, élményei is segítették a választást.

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidézni a pázmányos évekből?

Azt gondolom, legendás évfolyam volt a miénk – ezt már egykori tanáraimtól is visszahallottam –, ahol nemcsak tanulmányi évfolyamtársakra, de barátokra is lelhettünk. Olyan emberekkel találkoztam a tanárok és a hallgatók között egyaránt, akik mind a mai napig meghatározó szerepet töltenek be gondolkodásomban, munkámban, mindennapi életemben. Sok jó élményem volt, de ha egy színkavalkádból csak egy tónust emelnék ki, nem adná vissza az egészet.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami segített Önnek szakmailag?

Mindenképp kiemelném Rózsa Huba ószövetségi professzort, aki több generációra visszamenően a magyar teológiai képzés meghatározó alakja. Egy igazi úr, amolyan – jó értelemben véve – régi vágású tanár, aki komoly műveltségével, egyedülálló előadói stílusával, humorával és eleganciájával kedves emlékeket és nyomot hagyott bennem. Puskás Attila dékán atya a személyes figyelmessége, közvetlensége mellett meghatározó segítséget nyújtott teológiai kutatási témám kialakításában. Kocsis Imre újszövetségi órái szintén erős alapot adtak mostani teológiai oktatásunkhoz, nem beszélve a nemrégiben megjelent, Sághy Ádámmal írt újszövetségi bevezető könyvünkhöz nyújtott értékes támogatásáról. Kránitz Mihály prodékán, témavezetőm mindig nagyvonalúan és kollégájaként fordult felém, így támogatott doktori képzésem során.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségére tud lenni a karrierjében?

Természetesen, mind a teológiai, mind a politológiai tanulmányok során szerteágazó ismeretanyagra tehettem szert, amiből nap mint nap tudok meríteni, és amit gyakran tudtam hasznosítani. Hogy csak egy konkrét példát hozzak, ahogy említettem, Puskás Attila professzor úr jelentősen hozzájárult teológiai kutatási témám kialakításához. Az újdonság erejével bírt, amikor szemináriumi óráján a politikai teológiával mélyrehatóbban megismerkedhettem, például Johann Baptist Metz munkásságával ennek nyomán kezdtem el foglalkozni.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?

Örülök, hogy egyszerre tudtam folytatni a munkámból adódó különféle kommunikációs feladatok ellátását az oktatói, tanítói hivatásommal együtt. Utóbbit először az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskolában – melynek egykor én is diákja voltam – hittant tanítva, majd később az Egyetemen a pázmányos hallgatókat oktatva.

Bevezetés a katolikus hit rendszerébe és Bibliaismeret II. (Újszövetség) kurzusokat tart a Pázmányon. Hogyan látja, a hallgatók mennyire veszik komolyan az általános műveltséggel és hitélettel összefüggő tárgyakat?

Annyira veszik komolyan, amennyire mi magunk komolyan oktatjuk. A felelősség elsősorban nem az övék, hanem a miénk. Ez nemcsak felelősség, de lehetőség is. Gyakran merül fel a kérdés a hallgatók felől, hogy egyáltalán miért kötelezők ezek a kurzusok. Innen indulunk, aztán a kurzus végére érve már volt olyan, hogy az utolsó órán köszönetet mondtak – és ezt nem öntömjénezésből, hanem annak hangsúlyozására említem, hogy a feladatunk nem hívők toborzása, hanem a hallgatókkal való párbeszéd a tudomány talaján. Nyilván más szájízzel térnek be a „kötelezettség” terhe alatt az első órákra, főleg ha addig nem is részesültek előzetesen semmilyen hittanos képzésben vagy esetleg kifejezetten rossz tapasztalataik és élményeik vannak a hit kapcsán. De ez nem probléma, nem hendikep, hanem kihívás, és az oktatók és a hallgatók számára egyaránt nagy lehetőséget kínál: egy nyitott ajtajú egyház megismertetését és felismerését.

Mit mondana, ezek a kurzusok mit nyújtanak és miért fontosak azok számára, akik nem vallásosak?

Európa kultúrájának gyökerei nem érthetőek meg a kereszténység, és ebből fakadóan a Biblia ismerete nélkül, vallási meggyőződéstől és felekezeti hovatartozástól függetlenül is. A Szentírás, az egyház kétezer éves küldetése, a keresztény hit az emberiség gazdag kulturális öröksége is egyben. Ezért nemcsak vallási, de kulturális, műveltségi és identitásbeli kérdésről is van szó. Azt gondolom, hogy ezek a kurzusok mind a hitélet, mind a kultúra tekintetében a szellemi-lelki értékekben való gyarapodást szolgálják a hallgatók számára. Ezért inkább lehetőségek, mint kötelességek.

Bevezetés az Újszövetségbe címmel új bibliaismereti kötet jelent meg, amelyet kollégájával, Sághy Ádámmal írtak. Milyen ötlet alapján született meg a könyv, mi volt a célja és kinek ajánlja?

Évek óta tanítjuk a BTK-n a kötelező hitéleti kurzusokat, és azt tapasztaltuk, hogy a bibliaismereti, és ezen belül az újszövetségi Szentírást bemutató tárgy olyan módszertani kihívások elé állítják az oktató teológusokat, amelyek teljesen egyediek korunk teológiai képzési formái között. Először is: a kurzus magas létszáma, nem egyszer 150-160 fő, nem megszokott a hazai teológiai képzésben. Emellett a hallgatók különféle évfolyamokból és szakterületekről érkeznek, úgy, hogy általánosan elmondható, képzéseik során és azt megelőzően nem rendelkeznek kellő, előzetes rálátással a területet illetően. Célunk az volt, hogy egy jól áttekinthető, biztos rálátást és tudást nyújtó anyagot tárjunk a hallgatók elé, tekintettel arra, hogy a kurzus nem a speciális teológiai képzésben jelenik meg.

Annak a megfogalmazódott igénynek próbáltunk eleget tenni egyetemi jegyzetünkkel, hogy a hallgatók „saját nyelvükön” hallhassanak keresztény reflexiót. Ezért a megszokott biblikus teológiai fogalmakon túl más megközelítéssel is élünk a könyvben, ezáltal a kötet a szentírási introdukció, a bibliai exegézis és a fundamentális teológia sajátos ötvözete. Így egyfajta hidat is képez az Egyetem bibliaismereti és a katolikus hit rendszerébe bevezető kurzusai között.

A Szent István Társulat kiadásában megjelent könyvet elsősorban kifejezetten a hallgatók részére írtuk, de nem kizárólagosan nekik; szívesen ajánljuk a Biblia iránt érdeklődő olvasóközönség számára is.

Fontos szempontunk volt a hallgatóbarát jelleg. Az átláthatóságot segítő tagolással és kiemelésekkel, valamint az egyes egységek végén összeállított összefoglaló kérdésekkel is ezt a célt szolgáljuk – hogy mennyire, arra majd a legautentikusabb választ a hallgatók adják meg. Mindenesetre Ferenc pápa áldásával forgathatják majd a vizsgára készülve: ugyanis nagyböjt elején egy tiszteletpéldányt ajándékba elküldtünk Ferenc pápának is egy levél kíséretében, melyben külön kértük, hogy áldja meg hallgatóinkat. Ő pedig szívesen meg is tette ezt, ami a nekünk küldött, Vatikánból éppen nagycsütörtökön érkezett válaszlevélből ki is derül. Igazi húsvéti meglepetés volt.

Ebben Ferenc pápa „értékelte a neki címzett udvarias és előzékeny gesztust”, köszönetét fejezte ki az „Újszövetségre vonatkozó jelentős tanulmány” iránt, és biztosított minket, hogy imádságában megemlékezik rólunk, és hogy támogatja oktatási szolgálatunkat. Valamint „boldogan küldi apostoli áldását, amelyet szívesen kiterjeszt hallgatóinkra és szeretteinkre is”.

Összességében a „Bevezetés az Újszövetségbe” nemcsak kötetünk címe, hanem küldetésünk is, és bízunk benne, hogy a könyv elvezeti az olvasót a Szentíráshoz, melyben „az Úr neked adja szavát, hogy azt neked írt szerelmeslevélként fogadd, s megéreztesse veled, hogy melletted van.” – ahogy Ferenc pápa mondta homíliájában Isten igéjének első vasárnapján 2020-ban. Végső soron ez a célunk.

Nem jelent furcsa váltást, amikor egyetemi hallgatók után büntetés-végrehajtási intézetben tart eucharisztia előadást? Hogyan igyekszik hatni rájuk?

Nehézfiúk itt is, ott is… De a viccet félretéve: engedem, hogy ők hassanak rám. Amikor azt valljuk, hogy boldogok a szegények (Lk 6,20), akkor azt is valljuk, hogy ők maguk evangelizálnak minket. Isten szeret a várttal ellentétesen cselekedni, meglepni, és azokon keresztül szólni, akik a világ szemében kitaszítottak és a perifériára szorultak. Megtiszteltetés és meghatározó élmény volt ezért, amikor a szegedi csillagbörtönben előadást tarthattam a fogvatartottaknak egy börtönakadémiai előadás-sorozat keretében. El kell mondjam: rendkívül hálás hallgatóság volt, persze az „enyéimre” sincs panasz. :)

A börtönben tett látogatásom evangéliumi tapasztalat volt. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az első szentté avatott éppen egy halálraítélt rab volt. A feladat ez: reményt vinni; annak üzenetét, hogy Isten nem szűnik meg soha szeretni, mindig megbocsát, és nincs olyan élethelyzet, amiből ne tudna felállítani és újra útnak indítani.

A Hungary Helps Program munkatársaként milyen feladatokat lát el? Hogyan éli meg ezt a küldetést? Mesélne röviden az Irakban folytatott projektekről?

A Hungary Helps Program Magyarország nemzetközi humanitárius segítségnyújtási programja. A háború, terror és természeti katasztrófák által sújtott területeken támogatjuk a szükséget szenvedőket, kiemelten – de nem kizárólagosan – az üldözött keresztény közösségeket, lehetővé téve a szülőföldön maradásukat. A kommunikációs csapat tagjaként én is részese vagyok ennek a munkának, ami egy fontos küldetés, hiszen nem egyszer a kihalás mezsgyéjére taszított közösségek megmentéséhez tudunk hozzájárulni. Ugyanakkor személyes is, mert a helyben való segítségnyújtás a támogatott közösségek nem ritkán kockázatos felkeresését teszi szükségessé. Éppen ez a személyesség teszi hitelessé és küldetéssé a munkát. Így került sor márciusban az iraki humanitárius misszióra is, melyen amellett, hogy részt vettünk a pápa moszuli és erbíli programján, felkerestük a támogatott helyszíneket is. Irakban 2003-ban másfél millió keresztény élt, mára ez a szám alig éri el a 200 ezret. A kereszténység bölcsője temetővé vált. Ugyanakkor ebben a kontextusban érthető meg a Hungary Helps jelentősége is: az ISIS által halálra ítélt keresztény közösségeknél hozzájárultunk az élet visszatéréséhez. Moszulban, az ISIS egykori fellegvárában a pápának a moszuli érsek mondta, hogy a „magyarok segítenek nekünk az újjáépítésben”. A Ninivei-fennsíkon található Tell-Aszkufot nem véletlenül hívják a helyiek „Magyarország leányának”: így fejezik ki köszönetüket, hogy magyar segítséggel térhetett vissza otthonába az Iszlám Állam által elüldözött 1300 keresztény családból 1000. Irak legnagyobb keresztény városa, Karakos újjáépítésben is részt veszünk, de projektjeink közül a teljesség igénye nélkül megemlíteném az erbíli Szűz Mária iskolát is, ahol keresztény és muszlim diákok együtt tanulnak, és ahol Kodály-módszerrel tanítják az éneket, valamint ahol a Böjte Csaba gyermekei által aláírt, csíksomlyói kegyszobor mása díszíti az intézményt. Márciusban itt is voltunk, ahogy Khankéban is, ahol egy 14 ezer fős jazidi menekülttábor található (a jazidi vallási kisebbség ellen az ISIS népirtást követett el, ma is sokan fogságban vannak) – itt egy pékség és szakoktatási központ építését támogatjuk.

Kutatási területe a politika és a teológia, az egyház és a társadalom kapcsolata, az egyház társadalmi tanítása, Ferenc pápa teológiája. Jelenleg mivel foglalkozik?

A napi munkám mellett jelenleg a doktori képzésem utolsó szakaszában vagyok, melynek keretében Ferenc pápa teológiai hátterét és alapjait kutatom, külön figyelmet fordítva a dél-amerikai teológia hangsúlyaira és a „nép teológiájára”, valamint ezzel együtt dolgozom a doktori disszertáció elkészítésén.

Elfoglaltságaihoz mi ad erőt, miből táplálkozik?

Aki osztani akar, először gyűjtenie kell, tanárként ez különösen érvényes, ezért fontos, hogy legyenek alkalmak az ilyen töltekezésekre. Szükség van „a hegyre való felmenetelre”, de aztán a visszatérésekre is a mindennapok forgatagába. Ilyen hegy lehet az ima, az olvasás, a beszélgetések, a baráti találkozások és programok, kikapcsolódások…   

Hogyan kapcsolódik ki, mi jelenti a legnagyobb töltődést az Ön számára?

A minőségi idő; legyen az akár olvasás, pihenés, reflexió, találkozások, sport – ez szolgálja leginkább számomra a töltekezést, még ha a pandémiás helyzet keresztülhúzza is ezek egy részét. Meg van egy jó kis Reggelik Projectünk, arról majd egy exkluzív interjúban, de akit érdekel, Instán is megtalálja. :)

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

A teológiai doktorátus megszerzése és a teológiai oktatói munka művelése a BTK-n; de további publikációs tevékenység kapcsán is körvonalazódnak bennem a tervek. Meglátjuk.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Hadd idézzem Ferenc pápa egyik rendszeresen visszatérő gondolatát. Már a pápasága „Magna Chartájában”, az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításának elején is szerepel, de többször megismételte azóta, még Csíksomlyón is, amikor a papírból olvasott beszéde alatt felnézett, és ezt mondta többszázezer magyar előtt: „aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást.”

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Wappler Ádám