Fajsz mellett honfoglalás kori földi maradványok kerültek elő a földből. A lelőhely feltárása és a leletmentés a kalocsai Viski Károly Múzeum szervezésében zajlott, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézete és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont (ELKH BTK) Magyar Őstörténeti Témacsoportjának közreműködésével. A leletegyüttes értelmezése, elemzése jelenleg is folyik. Az ásatásról és a munkáról Langó Péter egyetemi docenssel beszélgettünk.
A magyar honfoglalás korával és régészetével kapcsolatban a tizenkilencedik század óta vannak tudományos kutatások. Mióta folynak honfoglalás kori kutatások Fajsz mellett? Minek a nyomán kezdődött itt el a munka?
2018-ban Lantos Andrea, a kalocsai múzeum régésze talált itt 3 honfoglalás kori sírt, mivel szóltak neki a múzeumot pártoló helyiek, hogy Fajsz mellett egy kiemelkedésen fémvereteket és csontokat mosott ki az öntözőrendszer. A kutató ezt követően beazonosította magát a lelőhelyet, illetve egy leletmentésbe is belefogott, hiszen a sírokat és a temetőt a mezőgazdasági munkálatok miatt súlyos roncsolás érte, majd ennek keretében feltárt három 10. századi sírt. A terület egyébként nemcsak honfoglaláskorral áll kapcsolatban, hanem itt a Fajsz-Kovácshalom lelőhelyen egy újkőkori többrétegű telep – egy úgynevezett tell település – is volt és akkor, amikor a Római Birodalom Pannoniát igazgatta a Duna másik oldalán a szarmaták is megtelepedtek ezen a területen, valamint az 1960‒70-es években előkerült egy középkori kincslelet is. Több korszak emléke is előkerült tehát erről a területről.
Lantos Andrea számára nyilvánvalóvá vált a leletmentés során, hogy a lelőhely veszélyeztetett, mivel a kiemelkedő részt folyamatosan szántják, s ennek nyomán már elérték az egykori temetkezések mélységét. Ennek során számos sír ekkorra már megsérült. Ha nem akarjuk a temető pusztulását, akkor muszáj ezeket megmenteni. Többen is igyekeztek segíteni a kalocsai múzeumnak, ebben az erőfeszítésben, s mivel a leletmentés óta is folyamatos volt a lelőhely erodálódása már nem volt több idő, így lehetősége nyílt az ELKH BTK-nak és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, hogy bekapcsolódjon ebbe a folyamatba. Egyetemünk a Keleti Örökségünk című Tématerületi Kiválósági Program keretében – amelynek egyik fókuszpontja a korai magyar emlékek és a magyar koratörténet mind jobb megismerése és tudományos feldolgozása, szakemberekkel és hallgatókkal vett részt a munkálatokban. Lantos Andrea vezetésével, Türk Attilával, velem, Füredi Ágnes doktorandusszal közösen sikerült ezt a feltárást elvégeznünk.
Milyen szerepe, feladata van a Fajsz melletti ásatásban a PPKE Régészettudományi Intézetének?
A feltárások hátterének megteremtéséhez tehát az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Szentpéteri József által vezetett és az Árpád-ház Programhoz kapcsolódó tudományos projektje és a PPKE Tématerületi Kiválósági Programja nyújtott pénzügyi forrást, illetve az egyetem adta azt az emberi erőforrást, ami tulajdonképpen lehetővé tette a feltárást. Egy ilyen ásatás általában fontos a fizikai munka, mert csak kézi erővel bonthatók ki a sírok. Szükséges az emberi figyelem és a szakértelem, amely kimondottan fontos egy olyan több korszakos lelőhelyen, mint a fajszi. Itt ugyanis nem csak a 10. századi emlékeire kell figyelni, hanem a más korokhoz tartozó leletekre is, s bizonyos helyzetekben meg kell tudni fejteni az egyes korszakok kusza egymásba fonódását, amely során egymás objektumait metszve, átvágva, s néha megbolygatva nyomot hagytak a földben. A hallgatók részvétele azért is jó, hiszen ezek a fiatalok – akik külön óvintézkedéssel, valamint kizárólag negatív koronavírus teszttel vehettek részt a projekten – itt tanulhatják meg és gyakorolhatják azokat a fogásokat, ami a választott hivatásuk mindennapi része lesz. megismerik és elsajátítják, hogyan kell egy ilyen feltáráson dolgozni, milyen munkafázisok vannak, miként kell az egyes bontási, dokumentálási feladatokat elvégezni. Mindezek megismerése és készség szintű ismerete nagyon fontos, mivel a régészetnek a gyakorlati, forrásfeltáró része egy olyan metódus, amely során a kutató megsemmisíti a saját forrását, amit nem sikerül ott és akkor megfigyelni, rajzon, írásban, fényképen és digitális technológiákkal rögzíteni azt utólag már rekonstruálni nem lehet. A későbbi kutatóknak, akik ezzel, mint tudományos forrással dolgoznak, az a dokumentáció marad, amit a régész elkészít és az az emlékanyag, amit a régész a múzeumba szállít. Ez egy nagyon összetett, odafigyelést igénylő feladatsor, amit ilyenkor a terepi munkaként végez a régész és ezt el kell tudni sajátítani a hallgatóknak. A régész ugyanis itt a terepen válik a hallgató, mert az iskolapadban ugyan megkapja az elméleti hátteret, ami szintén szükséges, de a terepi tapasztalatot és tudást semmilyen iskolapad nem pótolhatja. Szerencsések vagyunk abban a tekintetben, hogy az egyetemnek nemcsak lelkes, hanem igazán elhivatott hallgatói vannak, akik nagy örömmel csatlakoztak és vettek részt ebben a feltárásban is. A hideg idő ellenére is kitartóan végezték ezt a komoly kihívásokkal járó fizikai munkát. A hallgatók közt nagyon sok hölgy is jelen volt és fiúkat megszégyenítő módon, zokszó nélkül, a hideget tűrve dolgoztak és koncentráltak arra a küldetésre, amelyet hivatásuknak választottak. Oktatóként öröm ezt látni, miközben azt hallani, hogy máshol arra büszke egy-egy, magát régésznek tekintő kutató, hogy nincs semmiféle köze a terepi munkához.
Mióta és milyen együttműködés van az intézetnek a kalocsai Viski Károly Múzeummal?
A korábbi munkáim engem szorosan kötöttek ehhez a régióhoz, mióta 2003-ban a Viski Károly Múzeummal közösen volt lehetőségem feltárni a hartai honfoglalás kori temetőt. A kiemelt érdeklődésre számot tartó lelőhelyről azóta számos dolgozat jelent meg, s leletei több kiállításon is szerepeltek.
Egyetemünk Régészettudományi Intézete igyekszik mind szorosabb kapcsolatokat kiépíteni a régészeti gyűjteménnyel rendelkező múzeumokkal, hiszen ezek azok a gyűjtemények, ahová hallgatóink egy része elhelyezkedhet, másrészt a múzeumok olyan tudományos műhelyek, melyekkel közösen lehetőség nyílik az egyes lelőhelyek kutatására, a veszélyeztetett emlékek megmentésére. Az Intézetünk ennek részeként fel tudja ajánlani tudományos hátterét, szakembereit és hallgatóit, akik így – mint az a fentebbi lelőhely feltárása esetében is megtörtént – gyakorolhatják választott hivatásukat.
Az elmúlt hetekben zárult le az ásatás. Milyen leleteket sikerült feltárni? Milyen hozadéka volt ezeknek?
Az elsődleges hozadéka, amely szerintem a legfontosabb, hogy sikerült megmentenünk egy 10. századi lelőhelyet a pusztulástól, hiszen a folyamatos mezőgazdasági művelés hatására ez valószínűleg ebben az évben is újabb szántások, a gépesített öntözési berendezések kialakítása során még jelentősebben sérült volna. A folyamatos pusztulás nyomai jól látszódtak a munkánk során, hiszen a fémkeresővel megtalált leletek között több olyan típus is előfordult, amelyekhez hasonlót az általunk feltárt sírokban nem találtunk, vagyis azok az elmúlt években megsemmisült sírokhoz tartozhatnak. A sírok egy részét az eke már bolygatta, széthúzta. Az, hogy még időben érkeztünk, az mutatta, hogy a pusztuló sírok helyét még sikerült rögzítenünk, s mindenütt találtunk annyi leletet, amely segít a lelőhely tudományos értékelésében. Számos sír esetében pedig érdekes és tudományosan is izgalmas leletösszefüggéseket is rögzíteni tudtunk
Maga a lelőhely nagyon érdekes leleteket tartalmazott, hiszen jól láthattuk, hasonlóan a régió lelőhelyeihez, hogy itt is az volt a jellemző, hogy a férfi sírok szegényesebb mellékletűek, míg a női temetkezések kiemelten gazdagabbak és reprezentatívak voltak. A férfiakat a legtöbb esetben egy-egy fegyverrel, lószerszámzat részeivel – kengyellel és zablával – helyezték el a sírba. Volt egy olyan sírunk, amelynél a hátasállat maradványait – részleges lótemetkezést használtak a 10. századi magyarok – is megtaláltuk. Ez azt jelenti, hogy a lókoponya és a lábszárcsontok voltak a bőrben benne hagyva, a ló többi maradványát nem temették el, tehát nem a teljes lovat helyezték a sírba, hanem a lónak egy részét. A női sírok közt ennél jóval gazdagabbak is voltak, a felsőruházat, a kaftán aranyozott ezüst díszekkel kivarrt emlékeit is sikerült rögzítenünk. A leggazdagabb viselet maradványait, amelyben textilmaradványok és sok ezüstveret is volt, pedig eredeti helyzetükben, in situ kiemeltük, tehát eredeti állapotban meghagyva körbe ástuk és úgy szállítottuk a restaurátor műhelybe. Itt Budapesten a Salisbury Régészeti Kft. speciális textilrestaurátor műhelyében sokkal nyugodtabban körülmények között, az ország egyik legkiválóbb textilrestaurátora bontja szét ezeket a maradványokat és a dokumentálja a sokszor csak mikroszkóppal észrevehető apró részleteket. Ez azért is fontos, mert ez alapján még jobban megismerhetjük az egykori viseleti sajátosságokat, még többet tudhatunk eleink mindennapjairól, temetkezési szokásairól. Az egykori viselet megismerésével, annak változásainak követésével a régészet időrendet, ízléseket, kulturális változásokat tud leírni, amely fontos része a mi kutatásainknak és tudományunknak. Ennek a leggazdagabb leletegyüttesnek az értelmezése, elemzése így jelen pillanatban is zajlik.
Másrészt ezek az ásatások, amelyeket Intézetünk is részt vállal mindig úgy épülnek fel, hogy azok nem csak a hallgatók ásatási gyakorlatának szintjén jelennek meg az egyetemi képzésben, hanem az előkerült leletanyag feldolgozását is általában hallgatók kaphatják meg szakdolgozati témaként vagy pedig a doktori értekezésük részeként. Jelen esetben is ez történik, van egy olyan hallgatónk, aki egy rendkívül gazdag és izgalmas leletanyagból szakdolgozatot fog tudni írni. Látva az előkerült emlékeket ez egy pályakezdő kutatónak nagyon jó lehetőség, hiszen bemutathatja azt a tehetségét, hogy mit is tanult nálunk az egyetemen. Mindezt olyan leletanyagon mutathatja be, amelyet ő maga is kutatott, hiszen kivétel nélkül olyan hallgatók kapják meg ezeket a feladatokat, akik a feltáráson is részt vettek, vagyis a saját kezükkel bontották a sírokat, rajzolták és dokumentálták azokat, megküzdöttek azért, hogy ezek a régiségek újra napvilágra kerüljenek. Leletanyag tekintetében ez egy kimondottan gazdag temetőnek nevezhető, nagyon izgalmas viseleti egységeket láttunk, figyeltünk meg a lelőhelyen. Azt gondolom, hogy a hallgatók is örömmel nyúlnak egy ilyen témához.
Az ásatás lezárása után már folyamatban van a restaurálás és az elemző munka. Mi lesz a következő lépés, várható publikus bemutatása az eredményeknek?
Az biztos, hogy ebből készülni fog egy egyetemi szakdolgozat. Emellett természetesen készül az előkerült vázakkal kapcsolatban antropológiai elemzés, ami az embertani képét nyújtja az ide temetkező közösségnek, s reményeink szerint ez is a leendő szakdolgozat egyik fontos témája lesz.
Ezen kívül természetesen tervezünk ‒ és ha lehetőségünk van, akkor mindenképpen véghez is visszük ‒, hogy legyenek a sírokhoz kapcsolódó archeogenetikai vizsgálatok. Az itt talált vázak ilyen jellegű elemzése azért is fontos, mert nagyban hozzájárulhatnak a magyarság eredetéhez kapcsolódó modern kutatások folytatásához.
Vannak olyan reményeink is, hogy ebből az in situ felvett sírrészlet fémvereteinek hátlapján maradhattak az egykori viseletet jelző textilmaradványok, amelyek a Kárpát-medencei környezetben korábban unikális emlékek voltak, miközben csak finom ásatási módszerekre és jó megfigyelésekre volt, van szükség. Örömteli, hogy van olyan érdeklődési körű fiatal hallgatónk is, aki ebből a témából már magyar és nemzetközi konferenciákon is nagy sikerrel szerepelt és több tanulmánya is jelent meg, s még csak ezután fogja megszerezni a mesterszakos diplomáját. Reméljük, az ő kutatásait is tudjuk gazdagítani, segíteni azzal, hogyha itt tényleg megfigyelhetők ezek az emlékek.
Továbbá azzal, hogy ez a lelet előkerült, ez a lelet feldolgozásra kerül. Nyilvánvalóan azon vagyunk, hogy hallgatóink ki is tudják adni, legalább szaktanulmányi szinten ezeket az eredményeket. A Régészettudományi Intézetnek nagyon sikeres könyvsorozata van, ez a Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia, ebbe tervezünk olyan tanulmányköteteket is – az eddigi gyakorlatot folytatva‒, amelyekben ezek a dolgozatok is megjelenhetnek. Reméljük, hogy a szakdolgozat elkészülte után erről a temetőről is jelenik meg magyarul és idegen nyelven is olyan publikáció, amely nemcsak a munkában részt vállaló hallgatók tudományos szárnypróbálgatásait mutatja, hanem egyetemünk hírnevét is erősíti, gazdagítja.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: PPKE BTK Régészettudományi Intézet
