Almási-Kerényi Dóra és Almási Dániel kapcsolatának a Gradus ad Facultatem egyetemi szervezet adott keretet az első években, amelynek mindketten tagjai voltak. Közös életük koordináta-rendszerét a családalapítás jelöli ki. A legértékesebbnek azt tartják, hogy megtalálják azt a szerepet, amit nekik szántak, mind a kapcsolatban, mind a munkában, amelyek támogatni tudják egymást. A kibontakozásról, a közös szenvedélyről, a munka és a háttérország közötti egyensúlyról beszélgettünk velük.

Mikor és hogyan ismerkedtek meg?

Dani: Ha a megismerkedés alatt szűk értelemben az első találkozást értjük, akkor az az egyetem bejáratánál történt 2014-ben. A későbbi beszélgetések folyamán jöttem rá egyébként, hogy a közös történetünk már régebben kezdődött, mert egész véletlenül ott voltam Dóri szalagavatóján.

Dóri: Igazán keretet a kapcsolatunknak az első években a Gradus ad Facultatem egyetemi szervezet adott, amelynek mindketten tagjai voltunk. Volt egyébként időszak, amikor frakcióvezetőként én voltam Dani főnöke a szervezetben, aztán egy évre rá - amikor Dani volt a Gradus elnöke - fordítva is kipróbálhattuk magunkat.

Persze tág értelemben mind a mai napig tart az ismerkedésünk.

Milyen szerepet töltött be az életükben a Pázmány?

Dani: Kedves helyet foglalnak el az emlékeim között a pázmányos évek. Sok helyzet adódott, ahol helyt kellett állni, ahol lehetett merésznek lenni. Számtalan lehetőség volt bővíteni a tudásunkat, igyekeztünk is élni vele, amennyire tudtunk. Volt szerencsénk külföldön is tanulni, világot látni Erasmus ösztöndíjjal. Mindenképpen egy tanulságos időszak volt, sokat tanultunk magunkról.

Dóri: A gimnáziumi kiszámítható évek után úgy éreztem, hogy a szabadság, de egyben egy újfajta felelősségtudat kialakulásának időszaka volt. Így a 8-tól 5-ig tartó munka világából visszatekintve persze relativizálódott a felelősségteljesség része, ugyanakkor mai napig úgy érzem, hogy a felnőtt létbe – annak minden szabadságával – ott csöppentem igazán bele. Emellett a Pázmány szerintem egy erős összetartó kapocs is a szakmában, volt pázmányos diákokkal találkozni munkahelyen ad egyfajta biztonságérzetet.

Amikor az egyetemi éveikre gondolnak vissza, milyen gondolatok jutnak eszükbe?

Dóri: Szerettem az egyetemet, az egyetemi létet. A rugalmas időbeosztást, hogy mindig ráértem a barátokkal találkozni, a kávézásokat, a sikeres vizsgák utáni őszinte felszabadultságot, a hosszú nyarakat, a Gradusban való tevékenykedést, óratartást, közös programokat.

Dani: Jóleső nosztalgiával tölt el. Volt tisztes részünk a szabadság érzésében is, a szorgalmi időszakokat szerettük kiélvezni, ilyenkor nem szakadtam meg a tanulásban (ellenben a vizsgaidőszakkal). A külföldi tanulmányi utakat a mai napig felemlegetjük, és visszavágyódunk mikor a ciprusi tengerpartra, mikor a borús Belfastba, mikor a napsütötte Sienába. Aztán megélhettünk felelőségteljes szerepeket is a Graduson keresztül, stresszeltünk a vizsgaidőszakban, kerestük a kötelező tanulmányokon kívüli kihívásokat. Néha az az érzésem támad, hogy lehetett volna többet is elérni, de alapvetően későn érő típus vagyok, így elfogadom, hogy ennyi fért bele.

Melyik a legemlékezetesebb pázmányos emlékük?

Dóri: Nem tudnék egyet kiemelni… Számomra a ciprusi és az olaszországi félévem kiemelkedő volt.

Dani: Több kedves emléket is őrzök, de egy különösen élénken él bennem. Ládaby Tamás professzor úrnál hallgattam egy deliktuális kárfelelősségel kapcsolatos kötelezően választható tárgyat. A számonkérés beadandó volt, amit el is készítettem becsülettel. Ötösre számítottam, négyest kaptam. Kissé csalódott voltam, nem értettem. Szerettem volna javítani, időpontot kértem hozzá. Amikor megérkeztem, beinvitált a szobájába. Átbeszéltük a dolgozatot, elmondta, hogy mit hiányolt belőle, és hogy mit kell tennem az ötösért. Mikor már köszöntem volna el tőle, még megjegyezte: „Érdekes, az egész csoport jogásznak készül, mégis maga volt az egyetlen, aki elégedetlen volt a jegyével, és nem hagyta annyiban a dolgot.” Végül megkaptam az ötöst.

Közös életüket milyen erőforrás táplálja?

Dóri és Dani: Nehéz megmondani. Ha azt mondanánk, hogy a közös célok, akkor az meglehetősen általános lenne. De alapvetően a családalapítás, mint cél olyasvalami, ami kijelöli a koordináta-rendszert, amiben gondolkodunk párként. Ezenfelül mindketten szeretnénk kiteljesedni valamiben, ami közben elviselhető a fáradtság, a stressz, és aminek felvillanyoz a végeredménye.

Az egyre több munka, a felgyorsult élet eltávolíthatja egymástól a házastársakat. Önök mit tesznek ez ellen? Hogyan jut minőségi idő a családra és ezen túl a kettőjük kapcsolatára?

Dani: Többet dolgozunk, de azt együtt. Nagyon szerettem volna, ha van egy közös hobbink Dórival, hogy egymást támogatva, fejlesztve tudjunk időt tölteni a munka után. Dóriról szinte a kezdetektől azt gondoltam, hogy mindene adott, hogy jó fotós legyen. Ebben igyekszem azóta is támogatni. Azt azonban mégse tartottam jónak, hogy pontosan ugyanazt csináljuk, mivel mindketten a versengőbb típusból valók vagyunk, könnyen el tudom képzelni, hogy valamelyikünk időnként kevesebbnek érezte volna magát. De azzal, hogy engem a mozgókép világa vonzott, ez a feszültségforrás úgy iktatódott ki, hogy nagyon sok közös terünk maradt az együttműködésre, növekedésre. Sőt, Dórinak sokszor jobb szeme van egy-egy kompozícióhoz, mint nekem, úgyhogy nagyon élvezem, hogy tudok tanulni tőle. Ilyen módon a közös szenvedélyünk összekovácsoló erőként is funkcionál.

Milyen praktikáik, szokásaik vannak a kapcsolatuk frissen tartására?

Dóri: Nincsenek szigorú értelemben vett praktikáink vagy szokásaink, hogy frissen tartsuk a kapcsolatunkat. Elsősorban gondolom azért nem, mert még relatíve frissnek mondható a házasságunk - 2019 augusztusában kötöttük össze az életünket - és a házasság önmagában is új szintre emelte a kapcsolatunkat. Persze mindketten fontosnak tartjuk, hogy néha kilépjünk a megszokottból és ‘rácsodálkozzunk’ egymásra, egymás sikereire, fejlődésére. Ezt mindig nagyon jó megtapasztalni.

Véleményük szerint melyek a házasság sarkalatos pontjai?

Dani: Az őszinteséget és az alkalmazkodóképességet mondanám. Számomra a házasság egy nagyon mély barátság is egyben, nem is tudom, hogy milyen lenne, ha nem osztanám meg Dórival a félelmeimet, örömeimet, vágyaimat, céljaimat. Az alkalmazkodóképességet pedig azért gondoltam idetartozónak, mert mégiscsak egy együttélésről beszélünk, ahol már nemcsak mindenki a maga jól-létéért felel, hanem a másikéért is. Nekünk nagy feladvány volt, hogy megtanuljunk alkalmazkodni a másik igényeihez, „elvárásaihoz”, vagy ha ez nem megy, akkor legalább találjunk közös nevezőt.

Dóri: A fentieken felül egy házasságban szerintem nagyon fontos, hogy tudjunk adni, elköteleződni és felelősséget vállalni. Sarkalatos pontja a házasságunknak az is, hogy mindketten katolikus értékrenddel álltunk az oltár elé, összeköt minket, hogy nagyon hasonló neveltetést kaptunk a családjainktól.

Mi szolgálhat fogódzóként a házasság rosszabb napjaiban?

Dani: Személy szerint azt gondolom, hogy teljesen normális, hogy egy kapcsolatnak vannak hullámvölgyei. Egyenként is vannak rosszabb időszakok, így nem tartom meglepőnek, hogy egy kapcsolat talán még jobban ki van téve az ingadozásoknak (hiszen most már a másik hangulata is befolyásolja a miénket is). De visszatérve a kérdéshez, az önreflexió sokat segíthet. Elismerni, ha hibáztunk, vagy ha nem volt igazunk. Tudatosítani, hogy az esetleges nézeteltérések ellenére is csapat vagyunk, egy hajóban evezünk.

Dóri: Aztán lehetnek olyan napok is, amikor nem biztos, hogy képesek vagyunk önerőből felülkerekednünk a nehézségeken. Ilyenkor időt kell hagynunk egymásnak, időt kell hagynunk a nehézségnek, mert sokszor ebben rejlik a megoldás is, hiszen idővel változhatnak a külső körülmények is, a mi hozzáállásunk is. Azért azt az irányelvet nem felejtjük, hogy „a nap ne nyugodjék le haragotok fölött”.

Mit tartanak az életben a legértékesebb ajándéknak?

Dóri és Dani: Megtalálni azt a szerepet, amit nekünk szántak. Mind a kapcsolatban, mind a munkában. Ideális esetben mindkettő támogatni tudja a másikat. Magunkat ismerve azt mondhatjuk, hogy többek között akkor vagyunk boldogok a munkában, ha a hátország egy boldog közeg, és ugyanez fordítva. Ha valamelyik tartósan sántít, az előbb-utóbb magával viszi a másikat is. Ez az egyensúlyi állapot nyilván egy borzasztóan vékony vonal, de ezért is olyan értékes ajándék.

Milyen jövőbeli terveik vannak?

Dóri: A szakvizsgázás számomra már elérhető közelségbe került, a doktoritól sem zárkózom el, ugyanakkor jelenleg meghatározó az életemben a jogon kívül a fotózás is, szeretném ebben is megtalálni a helyem.

Dani: A kézzelfogható tervek között szerepel a szakvizsga letétele, valamilyen szakjogászi képzés sincs kizárva. Emellett szeretnénk sokat dolgozni a vállalkozói vonalon.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Orbán Gellért, Császár Szabolcs