Pázmány könyvtár: 2021. március

bookshelf-1082309_1920.jpgA Pázmány oktatási, kutatási és tudományos tevékenységének egyik fontos fokmérője, hogy az adott esztendőben oktatóink és hallgatóink szerzői, illetve szerkesztői közreműködésével milyen kiadványok születtek. E szemléletet kiterjesztve indítottuk el új sorozatunkat, a Pázmány könyvtárat, amelyet tovább bővítünk március hónapban is. A listát nem kis büszkeséggel tesszük közzé, bízva abban, hogy az egyes kiadványok a jövőben még szélesebb körben válnak ismertté. Köszönet valamennyi Kollégának, akik ezen alkotómunkában tevékeny részt vállaltak. Az e havi listához jó böngészést kívánunk!

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Vestigia III. Italianista tanulmányok a magyar humanizmus és a tizenötéves háború idejéről

Domokos György, W. Somogyi Judit és Szovák Márton szerkesztésben jelent meg tanulmánykötet a magyar humanizmus és a tizenötéves háború idejéről.

Egyetemünk egyik termékeny kutatócsoportja a Vestigia Kutatócsoport, amely 2010-ben kezdte meg működését az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatásával, azzal a céllal, hogy itáliai könyvtárakban és levéltárakban 14-16. századi magyar vonatkozású forrásokat tárjanak fel. 2015-ben anyaintézményük, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Központi Alapja vette át támogatásukat. Három tanulmánykötet, egy kétnapos nemzetközi konferencia szervezése és a hatalmas, 3100 tételes, Milánóban és Modenában feltárt adatbázis digitalizálása fűződik a nevükhöz. A kutatócsoport vezetője Domokos György, a PPKE BTK Olasz Tanszékének egyetemi docense. A harmadik, épp most megjelent tanulmánykötet címe: Vestigia III. Italianista tanulmányok a magyar humanizmus és a tizenötéves háború idejéről.
Bagi Zoltán Péter tanulmányában I. Vincenzo Gonzaga, a dicsőségre és hírnévre éhes mantovai herceg 1595-ös – meglehetősen kevés babért termett – magyarországi hadjáratát mutatja be a Fuggerzeitung, a Fugger-család kéziratos újságja alapján. A kötet második tanulmánya jelentősen kapcsolódik az elsőhöz – Nicolino Candido, a mantovai fejedelem hadmérnöke urának küldött leveléből jól körvonalazódik Tata és Gesztes várainak 1598-as ostroma. A kötet következő egységében Bakóc Tamással és az esztergomi érsekséggel kapcsolatos tanulmányokat találunk. Mátyus Norbert Niccolò Sadoleto ferrarai követ 1482-83-as magyarországi tartózkodásából hazaküldött jelentését dolgozza fel. Armando Nuzzo tanulmányában Coluccio Salutatinak, Firenze politikai vezetőjének a Magyar Királyságba, például Ozorai Pipónak küldött leveleiből szemezget. Szalai Béla a Vestigia Kutatócsoport révén bukkant egy 1566-os győri tábortervezetre, melyet a Modenai Állami Levéltárban őriznek. Szovák Márton Csulai Móré Fülöphöz, a Mohácsnál elesett pécsi püspökhöz kapcsolódó kutatásokat folytatott. A kötet zárótanulmányát ezúttal is W. Somogyi Judit nyelvtörténész jegyzi.

Hittudományi Kar

Élet az Élet kenyeréből – Az Eucharisztia teológiája

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara három egymást követő tanévben szervezett eucharisztikus kurzust. Az előadás-sorozat anyagát a Szent István Társulat adja a közre.

Az összesen 23 tanulmányt tartalmazó kötet felütését jelentő első írás az eucharisztikus kongresszusok, s különösen is az 1938-as budapesti kongresszus történetét állítja elénk. A biblikus tanulmányok füzére a budapesti kongresszus szentírási jelmondatának elemzésétől a jánosi és a páli Eucharisztia-teológia bemutatásáig ível. A patrisztikus írások az ókori egyház egy-egy tekintélyes püspökének és kimagasló teológusának Eucharisztia-értelmezésébe engednek bepillantást, amikor Antiochiai Szent Ignác és Szmirnai Szent Polikárp gondolatait ismertetik a vértanúságra megerősítő Eucharisztiáról, értelmezik Karthágói Cyprián eucharisztikus reflexióját, bemutatják a jeruzsálemi Eucharisztia-ünneplést Jeruzsálemi Kürillosz és Egeria tanúságtétele alapján és Hitvalló Szent Maximosz Eucharisztia-teológiáját Müsztagógiája tükrében. A biblikus és patrisztikus írásokat követő egységben szisztematikus megközelítésű tanulmányok kerültek egy csokorba.
A szerkesztők azzal a reménységgel adják közre a most megjelenő kötetet, hogy a benne található írások hozzájárulhatnak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az Eucharisztia titkának teljesebb felfedezéséhez és tudatosabb, méltóbb ünnepléséhez.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Free-Photos (Pixabay)

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása