Kocsis Imre felsőfokú tanulmányai és oktatói tevékenysége miatt is szorosan kötődik a Hittudományi Karhoz. Egyetemünk 1992-es újraalapításakor már oktatói munkát végezett a Karon, ahol a biblikus-teológiai képzés magas színvonalát, a kollégák felkészültsége mellett, a bibliai nyelvekre való nagyfokú összpontosítás biztosítja. 2012-ben átvette az Újszövetségi Szentírástudomány Tanszék vezetését. Az oktatás mellett lelkipásztori tevékenysége sohasem szűnt meg.
Hittudományi Karunk a Pázmány Péter bíboros, prímás esztergomi érsek által alapított nagyszombati egyetem Hittudományi Karának jogutódja. Az egyetem 1992-es újraalapításának 30 éves jubileumához közeledünk. Milyen gondolatok jutnak eszébe mindezzel kapcsolatban?
Nemcsak oktatói tevékenységem, hanem felsőfokú tanulmányaim révén is szorosan kötődöm a Hittudományi Karhoz. Az érettségit követő két éves katonai szolgálat után 1977-ben kezdtem meg teológiai tanulmányaimat a Római Katolikus Hittudományi Akadémián, amely az átmenetet biztosította a Pázmány Péter által alapított és az 1992-ben újraalapított egyetemek között. (Megjegyzendő, hogy az intézmény 1983-tól 1992-ig a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia nevet viselte.) Bár 1979-ben római tanulmányokra nyílt lehetőségem, és az egyetemi végzettséget (biblikus szakirányultsággal) az örök városban szereztem meg, de a doktori fokozatot, a hazatérésem után, az Hittudományi Akadémián nyertem el 1986-ban. Ezt a doktori fokozatot 1997-ben minősítették át PhD-vá. Így tehát mind a kommunizmus alatti „átélési” időszakról, mind a rendszerváltás utáni szabadabb kibontakozásról van tapasztalatom. A 90-es évek a Hittudományi Kar számára nem jelentettek szigorú értelemben vett új kezdetet, hiszen az alapstruktúra és a személyi állomány ugyanaz maradt. Az viszont mindenképp újszerű volt, hogy egy „elszigetelt” fakultás „hirtelen” egy több karból álló intézmény része lett. A karok közötti szorosabb kapcsolat kiépítése persze hosszabb időt vett igénybe.
Mindig is tanítani szeretett volna vagy voltak más céljai?
1975-ben lelkipásztori hivatástudattal kértem felvételemet a Váci Egyházmegye papnövendékei közé, vagyis alapvetően lelkipásztornak készültem. A római tanulmányaim befejezése után a Kecskeméti Főplébániára neveztek ki káplánnak, ám hamarosan tudatosult bennem, hogy előbb-utóbb teológiai tanári megbízatást is kapni fogok. Ez 1989-ben következett be. Ha korábban a római ösztöndíjat elfogadtam, a tanári megbízatástól semmiképpen sem zárkózhattam el, hiszen Rómában a teológián kívül biblikus szakirányú képzésben is részesültem. Ugyanakkor a lelkipásztori tevékenységem sohasem szűnt meg, bár évtizedek óta csak „kisegítő” vagyok plébániákon. Egyébként úgy érzem, hogy lelkipásztori mivoltomtól az oktatói munkám során sem tekinthetek el teljesen.
Mióta dolgozik felsőoktatásban? Mikor és hogyan került a Pázmányra?
Miként az imént említettem, 1989-ben lettem teológiai tanár Egerben, s az ottani munkálkodásom 2008-ig tartott. 2007 és 2012 között a Váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tevékenykedtem főiskolai tanárként. A budapesti oktatói tevékenységem már 1989-ben megkezdődött. Ugyanis megbízott előadóként felkérést kaptam arra, hogy a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia Levelező Tagozatán előadásokat tartsak. Ez a felkérés a későbbi években folytatódott. Így tehát az Egyetem újraalapításakor már oktatói munkát végeztem a Hittudományi Karon, igaz csak a Levelező Tagozaton. Azt követően, hogy 2007-ben habilitáltam, magántanári címet kaptam, s a Nappali Tagozaton is lehetőségem nyílt előadások tartására. Az Újszövetségi Szentírástudomány Tanszék vezetését 2012-ben vettem át. 2016-ban neveztek ki egyetemi tanárrá.
Milyen egy újonnan induló egyetemen oktatni? Milyen reményei, tervei voltak, amikor a Pázmányra került?
Mivel 1992-ben csak megbízott előadói státuszban voltam, az Egyetem újraalapításának, illetve a Hittudományi Kar integrálódásának folyamatába nem volt belátásom. Azt mindenesetre tapasztaltam, hogy a Hittudományi Kar belső életében, a korábbiakhoz képest, lényegi változás nem történt. Egyébként a hitéleti képzés sajátossága és a Szentszéktől való különleges függés miatt a Fakultásnak mind a mai napig van némi autonómiája. Amíg magántanári minőségben oktattam, speciális témájú külön előadásokat tartottam olyan témakörökből, amelyek fő kutatási területeimmel kapcsolatosak (hegyi beszéd, páli teológia, Jelenések könyve). Tanszékvezetőként a Bevezetés az Újszövetségbe és az Újszövetségi Exegézis tantárgyak oktatása a feladatom: egyrészt általános ismereteket adok az Újszövetség könyveiről, másrészt választott szövegek vizsgálata révén betekintést nyújtok az „exegézis”, vagyis a tudományos megalapozottságú szentírás-tudomány módszertanába. Ez utóbbihoz nagyon hasznos – bár nem feltétlenül szükségszerű – az ógörög nyelv ismerete. Ennek oktatására is nagy hangsúlyt helyezek. Úgy vélem, hogy a Hittudományi Karon folyó biblikus-teológiai képzés magas színvonalát, a kollégák felkészültsége mellett, a bibliai nyelvekre való nagyfokú összpontosítás biztosítja.
Milyen fejlődésen ment keresztül az Újszövetségi Szentírástudomány Tanszék és Ön, saját maga?
Az elmúlt tíz évet illetően két szempontot emelek ki: 1) Tanszéki kollégáim segítségével a görög nyelv alapszintű elsajátítása mellett egy magasabb szintű ismeretszerzésre is lehetőséget biztosítunk. 2) A szövegmagyarázat (exegézis) távlatát külön előadások révén bővítjük. 3) A magyarországi katolikus biblikus tanárokkal folyamatos együttműködést alakítottunk ki. Ezt egyébként még tisztelt elődöm, Tarjányi Béla professzor úr kezdeményezte. Az együttműködés rendszeres szakmai megbeszélésekben és közös kiadványokban mutatkozik meg. Tavaly például, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat kiadványaként Az Eucharisztia a Szentírásban címmel jelentettünk meg egy gyűjteményes kötetet. Számomra némileg új kihívást jelentett a koordináció, főleg a Fakultáson kívüli biblikus kollégákkal való együttműködés koordinálása. Szakmai szempontból az Eucharisztia teológiájára, illetve biblikus vonatkozásaira való összpontosítást tekintem úgy, mint az utóbbi évek legjelentősebb fejleményét. Ebben persze az is szerepet játszott, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus teológiai jellegű előkészítésében – nagy megtiszteltetésként – részt vehettem.
Véleménye szerint mitől lesz valaki sikeres oktató?
A siker szerintem abban áll, ha a hallgatókat meg tudom győzni az oktatott tárgyak értékéről és hasznosságáról. Fontos lenne, hogy a hallgató ne csak a kreditek megszerzéséért vagy a jó jegyért tanuljon, és ne csak „teljesíteni” kívánjon egy-egy előírt kurzust, hanem az a meggyőződés vezesse, hogy a tantárgy elsajátítása révén szellemileg és lelkileg is gyarapodik. Örömmel mondhatom, hogy a teológus-hallgatók az Újszövetség fontosságát általában nehézség nélkül elismerik. Ám abban segíteni kell őket, hogy ne ijedjenek meg a tudományos megközelítéstől. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy felismerjék: a Biblia Isten szava emberi szavakba öltöztetve, s ezek az emberi szavak meghatározott korhoz és kultúrához kötöttek.
Említette, hogy a Hittudományi Karral évtizedek óta szoros a kapcsolata. Hogyan írná le a Pázmányhoz való kötődését?
Az Egyetem egészének „vérkeringésébe” viszont csak azután kerültem be, hogy tanszékvezető lettem. Magától értetődően részt veszek az egyetemi ünnepségeken (a tanévnyitó és tanévzáró szentmiséken, valamint a Pázmány napi rendezvényeken), és figyelemmel kísérem a tudományos életet. Többször is előfordult, hogy a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon rendezett valamelyik konferencián előadást tarthattam. 2019 óta a Hittudományi Doktori Iskola vezetője és az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács tagja vagyok. Épp az elmúlt év őszén került sor a Doktori Iskola akkreditációjára, amelynek előkészítése szoros együttműködést igényelt az Egyetem egyéb szerveivel (pl. a Minőségbiztosítási és Jogi Osztállyal).
Véleménye szerint miben rejlik a Pázmány különlegessége?
A különlegességet szerintem a hivatalos névben is szereplő „katolikus” jelző fejezi ki legjobban. Ennek mibenlétének kifejtését nem tartom szükségszerűnek: nemcsak azért, mert túl hosszú gondolatmenetet igényelne, hanem azért is, mert az Egyetem rektora (Dr. Kuminetz Géza) már többször is nyilatkozott és publikált róla (Vö. A tudományos élet és a személyiségfejlesztés sajátos fellegvára a katolikus egyetem, Budapest 2020). Egy gondolatot szabadjon mégiscsak megfogalmaznom: a Katolikus Egyház egyik sajátossága abban áll, hogy a struktúrákat, feladatköröket és életállapotokat illetően sokszínű, a közös hitbeli meggyőződés által mégis egységet alkot. A katolikus egyetemen belül is természetes jelenség a sokszínűség. Jó lenne, ha az egységet, a tudományos elkötelezettség mellett, a közös „katolikus” szellemiség biztosítaná.
Vannak olyan kiemelkedő, emlékezetes emlékek – vagy esetleg hallgatók -, amelyekre mind a mai napig jó szívvel emlékszik?
Jó szívvel emlékezem a 90-es évekre, amikor a jelenleginél jóval nagyobb volt a hallgatói létszám a Hittudományi Karon. A Levelező Tagozaton a hitoktatói/hittanári képzés három csoportban folyt, s mindegyikhez 60-80 fő tartozott. Addig, amíg a jelenlegi épület a Veres Pálné utcán nem állt rendelkezésre, a Hittudományi Kar a Központi Szemináriummal „szimbiózisban” működött. Ugyanakkor a magas hallgatói létszám miatt az előadásokhoz máshonnan is bérelni kellett termeket. Előfordult, hogy a Levelező Tagozatos előadásokat az ELTE jogi karának (közelben levő) épületében tartottuk. A hallgatók létszáma sajnos fokozatosan csökkent. Ennek egyik oka az, hogy a rendszerváltás után az ország különböző helyein nyílt lehetőség világiak számára is teológiát tanulni. Emellett azt sem feledhetjük, hogy a hitéleti szakok iránti érdeklődés is egyre gyengült, s ezt valamennyi Hittudományi Főiskola tapasztalta, illetve tapasztalja.
A másik emlék, amit megemlítek, személyesebb vonatkozású. Az egyik hallgató, aki szakdolgozatát tanszékemen írta, az államvizsga sikeres letétele után ajándékokkal köszönte meg munkámat. Ezek közé tartozott egy füzet, amelyben felsorolta azokat a vicces megjegyzéseimet és mellészólásaimat, amelyek előadásaim során elhangzottak. Az illető persze nemcsak ezekre figyelt, hiszen vizsgái és egyéb beszámolói mindig nagy felkészültségről tanúskodtak.
Mit tart a saját legnagyobb sikerének a Pázmányon töltött idő alatt?
Legnagyobb szakmai sikernek a Bevezetés az Újszövetség könyveibe címet viselő szakkönyvemet tartom, amely magyar viszonylatban egyedülálló részletességgel ismerteti az újszövetségi iratok keletkezési hátterét, irodalmi sajátosságait és teológiai mondanivalóját. Azt is sikernek tekintem, hogy két egykori hallgatóm (Sághy Ádám és Wappler Ádám), akik jelenleg a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon a Bibliaismeret II tantárgy oktatói (megbízott előadóként) egy sajátos, népszerűsítő bibliaismereti jegyzet megírására vállalkoztak.
Mit igyekszik átadni a tanszéknek, a szaknak és a kollégáknak, akikkel együtt dolgozik?
Mindenekelőtt a kollegialitás érvényesítésére törekszem. Tanszékemhez két magántanár tartozik még: mindkettő országosan elismert szakember, az enyémtől némileg eltérő kutatási területtel. Szakmai megbeszéléseink így a kölcsönös tájékoztatás és tapasztalat-átadás jegyében folynak. Kollégáimat arra ösztönzöm, hogy mindegyikük olyan témakörből tartson kurzusokat, amelyben leginkább járatos. Egyébként a Doktori Iskola kurzusait illetően is az a szándékom, hogy minél szélesebb választékkal álljunk elő.
Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Az oktatáshoz szükséges tankönyvek nagy része már elkészült. Most az egyik exegézis-kurzus anyagát igyekszem könyvformába önteni. Bár az Újszövetség több könyvéhez, főleg az evangéliumokhoz, értékes kommentárok jelentek már meg magyar nyelven, hasznosnak tartanám újabb kommentárok megjelentetését. A szakemberek nyilván bőven találnak idegen nyelvű szakirodalmat, viszont a papok és a hitoktatók nagyobb része szívesebben forgat magyar nyelvű kiadványokat, amelyek bár tudományos megalapozottságúak, de a lelkipásztori munkában is könnyen alkalmazhatók. Az ilyen jellegű biblikus művek megjelentetése felfogható úgy is, mint a végzett teológushallgatók utógondozása.
Milyen jövőt kíván a Pázmánynak?
Kívánok sok olyan oktatót és munkatársat, akik mind a tudományos munkát, mind a keresztény hitet illetően szilárdan elkötelezettek. S kívánok sok olyan hallgatót, akik büszkék arra, hogy katolikus egyetemre járhatnak, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy tanulmányaikkal és életvitelükkel az intézmény jó hírét terjesszék.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Magyar Kurír/Lambert Attila
