Egy újonnan induló kar esetében a kezdeti időszakban több nehézség is adódik, azonban a Pázmány jogi karának 1995-ös indulásakor 600 hallgató jelentkezett és 100 oktató vállalta az oktatást. Jobbágyi Gábor az első pillanattól jelen volt a Karon, Zlinszky János alapító dékán őt kérte fel szervezőtitkárnak. Aktív részese volt dékánhelyettesként, intézet- és tanszékvezetőként a katolikus jogi kar létrehozásának. Sikerült felépíteniük az ország egyik legjobb polgári jogi tanszékét kiváló oktatókkal.
Mi jut eszébe azzal kapcsolatban, hogy a Pázmány újraalapításának 30 éves jubileumához közeledünk?
„Ez jó mulatság, férfi munka volt.” A kezdetekben hatalmas nehézségekkel néztünk szembe, – „se pénz, se posztó” – de Zlinszky János optimizmusa mindenkibe erőt öntött. („Higgyétek el, egy kar indulásához csak jó oktatók és hallgatók kellenek – a többi jön magától.”) Biztató volt, felhívásunkra rögtön 600 hallgató jelentkezett, s 100 oktató – köztük 5 alkotmánybíró, ismert professzorok vállalták ingyen az oktatást. Egy tréfás anekdotát említek. A 2000-es évek elején felkereste karunkat Orbán Viktor miniszterelnök. Benyitott Kilényi Géza professzor 6 m2 szobájába, ahol az alkotmánybíró prof egy műanyag strandszéken fogadta. Mikor a miniszterelnök leült egy másik strandszékre döbbenten mondta; „Téged itt nagyon utálhatnak, ha ilyen rossz szobát adtak neked.”
„Tévedsz, – válaszolta a professzor – engem itt nagyon szeretnek. Ez a legjobb szobánk.”
Később jöttek az egyházi és állami támogatások és néhány év alatt az ország egyik legjobb jogi kara lettünk.
Mindig is tanítani szeretett volna vagy voltak más céljai?
Az oktatói – tudományos pálya egyetemista koromban vonzott, elérése lehetetlennek látszott, nem voltam párttag, „osztályidegen” besorolásom volt. Gyakorló jogász voltam közel 10 évig. A Kádár korszak utálta a jogászokat, összesen három jogi kar működött az országban, így az országban nagy volt a jogászhiány. Ezért elhatározták 1982-ben Miskolcon új jogi kar létesítését, ahová meghívott Kratochwill Ferenc alapító dékán. Így oktatói pályám 1982-ben kezdődött adjunktusként a Miskolci Egyetemen.
Mióta dolgozik felsőoktatásban? Mikor és hogyan került a Pázmányra?
Miskolcra kerültem közeli – baráti kapcsolatba Dr. Zlinszky Jánossal, „osztályidegen sorstársammal”, kit szintén folyamatosan akadályozott pályáján a kommunista vezetés, őt kérte fel 1995-ben MPPK alapító dékánként a jogi kar megszervezésére, beindítására. Ő viszont engem kért fel szervezőtitkárnak, így a PPKE Jogi Karán az első pillanattól jelen voltam. (Hasonló szerepem a győri Széchenyi Egyetem Jogi Karának alakulásában, – másodállásban – ezért némely kollégám krónikus kar alapítónak kezdett nevezni.)
A Jog- és Államtudományi Kart a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1995-ben alapította. Milyen volt egy újonnan induló karon oktatni? Milyen reményei, tervei voltak? A kezdettekkor milyen volt az oktatók és a hallgatók között a kapcsolat? Meg tudta ezt a jellegét őrizni az idők folyamán, ha igen, akkor hogyan?
Az első években a hallgató-oktató viszony nagyon jó, harmonikus volt. Ennek oka, hogy mindenki tudomásul vette a nehéz infrastrukturális lehetőségeket, a többség, akik eleve jó tanulmányi eredménnyel érkeztek hozzánk. Ennél fogva elég jók voltak a vizsgaeredmények, habár nekem „szigorú, de igazságos” hírem volt. Később romlott a helyzet. Ennek fő oka, hogy 2000-től lényegesen könnyebb volt bekerülni az egyetemekre, viszont az új hallgatók alapképzettsége, felkészültsége gyengébb volt, nem tudtak alkalmazkodni az eltérő egyetemi követelményekhez. Romlottak az eredmények, de a korábbi kiemelkedő hallgatóink is megvoltak, velük továbbra is jó volt a kapcsolat. Nagy előny volt a kezdetekben, hogy az állami jogi karokkal szemben – melyek kevésbé éltek lehetőségeikkel, jobban ragaszkodtak megmerevedett oktatási rendszerükhöz – nálunk sokkal szabadabban lehetett oktatni, új módszereket bevezetni.
Milyen fejlődésen ment keresztül a képzés, a Kereskedelmi és Magánjogi Tanszék és Ön, saját maga?
Minden jogi kar részére van a minisztérium által előírt tananyag, ennek aránya 80%, de ezen belül a tartalmat szabadon lehetett meghatározni. Ennek során saját tankönyveket adtunk ki, melyekben támaszkodtunk az egyházi tanításokra. A sok példaként lehet említeni például a családi jogot, amit természetesen kötelező oktatni, viszont mi az ép, teljes család oktatására helyeztük a hangsúlyt. Viszont számos új tárgyat beépítettünk a tanrendbe, így környezetvédelmi jogot, versenyjogot, orvosi jogot, s természetesen a Kánonjogi Intézetben két évig oktattunk katolikus egyházjogot is. Nagyon kedvelt szabadon választható tárgyunk a jogászi etika. A Magánjogi Intézet, több névváltoztatáson ment keresztül a kezdettektől kezdve, ez a joganyag változtatásával függ össze. Kezdetben idősebb, tapasztalt, nevesebb jogászok – például Lábady Tamás, Tattay Levente – voltak mellettem a fő előadók, tárgyjegyző oktatók, később felzárkóztak a többszörös OTDK nyertes fiatalok, így Landi Balázs, Koltay András, Navratyil Zoltán. Nyugdíjba vonulásom után a kiváló Csehi Zoltán lett a tanszékvezető. Kiváló oktatóinkra a külvilág is felfigyelt, így Csehi Zoltán luxemburgi bíró, Koltay András rektor a Közszolgálati Egyetemen, és szomorú hír, hogy elhunyt Lábady Tamás és Tattay Levente.
Véleménye szerint mitől lesz valaki sikeres oktató?
Ki a sikeres oktató? Eltér a diákok, a szakma, és a kollégák véleménye. Részemről abszolút sikeresnek tartom Zlinszky Jánost. Nemcsak hallatlan munkabírással létrehozta a katolikus jogi kart, hanem több meghatározó római jogászt, jogtörténészt nevelt, akik közül többen ma már tanszékvezetők – például nálunk Szabó István dékán. Zlinszky János teljesen egyedi példákat is mutatott, szelíden példát adott. Erre csak egy eset, kezdetben lehetett épületen belül dohányozni. Hiába tettük ki a sok hamutartót, a hallgatók a földre dobálták a csikkeket. Dékán Úr egy idő után megállt egy-egy csoport mellett, s elkezdte szó nélkül szedni a csikkeket. A hallgatók döbbenten nézték, de rövid időn belül megszűnt a csikkdobálás.
Hogyan írná le a Pázmányhoz való kötődését?
Az oktatási szabadság – erkölcsi megalapozottsággal, a jó oktatói kapcsolatok. Meghatározó élményem volt, mikor egy magas szintű megbeszélésen a jogi karok vezetői, és a végzett jogászokat alkalmazó jogi szervek vezetői vettek részt. Az alkalmazó országos szervek egyöntetűen kijelentették, hogy 50%-kal nagyobb arányban vesznek fel karunkról. Ennek oka – véleményük szerint – hogy nemcsak jól képzettek, de erkölcsileg is magas színvonalon állnak. Ennek több mint 10 éve, újabb hasonló véleményt nem hallottam.
Véleménye szerint miben rejlik a Pázmány különlegessége?
Az előadások alapján a kötelező tananyag mellett - melyet igyekszünk magas szinten átadni, a közoktatás elvárása szerint – erkölcsi alapok átadása.
Vannak olyan kiemelkedő, emlékezetes emlékek – vagy esetleg hallgatók -, amelyekre mind a mai napig jó szívvel emlékszik?
Kezdetektől kezdve nagy hangsúlyt fektettem, hogy a legkiválóbb hallgatókat bevezessem a tudományos munkába, ezt tartottam az oktatói munkába való belépésnek. A polgári jogi tanszékek között hosszú éveken keresztül a „pázmányos” diákok voltak a legeredményesebbek, sőt úgy tíz évvel ezelőtt Karunkon készítettek egy felmérést, melyik tanszék hallgatói szerezték a legtöbb díjat az OTDK-n. Elsők a Polgári Jogi Tanszék hallgatói lettek 28 díjazottal, a második helyezett tanszék hallgatói 9 díjat szereztek. Többet nem készítettek ilyen kimutatást. Díjazott hallgatók közül többen ma tudományos fokozattal rendelkeznek, s tanszékünk oktatói.
Mit tart a saját (személyes vagy szakmai) legnagyobb sikerének a Pázmányon töltött idő alatt?
Hosszú időn keresztül aktív részese lehettem dékánhelyettesként, intézet- és tanszékvezetőként a katolikus jogi kar létrehozásának. Sikerült felépíteni az ország egyik legjobb polgári jogi tanszékét kiváló oktatókkal. Több könyvet, számtalan cikket írtam, sőt a közéleti publicisztikába is beférkőztem. Tevékenységemért 70 éves koromban a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, az MTA-tól Mestertanári címet nyertem el. Ezen kívül Tóth Ilona díjat, életvédő emlékérmet, Gaizler Gyula díjat kaptam.
Milyen örökséget igyekszik hagyni a tanszéknek és a kollégáknak, akikkel együtt dolgozik?
Még élek. Temetésem után majd kérdezzék meg „örököseimet”.
Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
74 éves professor emeritus vagyok. A Kar és a tanszék szervezeti-oktatási tevékenységére érthetően nincs befolyásom. Tudományos-publicisztikai tevékenységemmel igyekszem még gazdagítani az általános és közéletet. A balliberális oldal gyakran igen dühös rám, de öt-tíz év után többször elfogadják javaslataimat, csak arra kell vigyázni, mindenkinek, hogy le ne írja a nevemet hivatkozásként, mert ezzel rossz pontot szerez magának.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Jobbágyi Gábor
