Az online oktatás mesterei sorozatunk következő példaképe: Dr. Papp János Tamás, akivel az online oktatás nehézségeiről, az időszak által felfedezett új módszerekről és a hallgatókkal való kapcsolattartásról beszélgettünk.

Mióta tanít a Pázmányon? A tapasztalatai alapján milyen képességekkel kell rendelkeznie egy XXI. századi oktatónak?

2014 óta oktatok az Egyetemen, és már ez idő alatt is érezhető, hogy a mai hallgatókat máshogy kell megszólítani mint korábban. Véleményem szerint a legnehezebb feladat megtalálni az egyensúlyt abban, hogy hogyan tudunk a hallgatók nyelvén szólni, és közelebb hozni hozzájuk a jog művészetét, miközben megőrizzük az oktatás emelt szintű, tudományos voltát, és valódi, elmélyült ismereteket adunk át nekik.

A pandémia számos kihívást állított az egyetemi közeg elé. Egyik pillanatról a másikra kellett új felületeket megtanulni mind a tanároknak, mind a hallgatóknak. Hogyan lehet adaptálódni egy ilyen helyzethez?

A tavaly tavasszal történő hirtelen átállás komoly feladat volt, de úgy érzem a hallgatók is és az egész egyetem közösen együttműködve próbálták megoldani a helyzetet, és éppen ezért minden nehézség ellenére sikerült a lehető legkisebb fennakadással befejezni a félévet. A 2020/21-es tanévet már valamivel felkészültebben kezdhettünk el, mára pedig már mindenki megszokta a Teams, a Neptun és az UniPoll felületeit, ez azonban az oktatók részéről is komoly erőfeszítést igényelt, hiszen egészen más módon kell online órát tartani, máshogyan kell felkészülni azokra, és a számonkérés is egészen máshogy zajlik. Én azt tapasztaltam, hogy az idősebb kollégák is megszokták ezt a helyzetet, és már ők is mesterien elsajátították az online világ csínját-bínját.

A jogtudomány elsajátításának alapja a személyes jelenlét és tapasztalás. Miképp lehet átültetni az online térbe a jogrendszer összetettségét, fogalmait?

Annak ellenére, hogy az universitas lényege mégiscsak a személyes jelenléti oktatás és együtt gondolkodás, ez a kényszerhelyzet új lehetőségeket is tudott adni az oktatás terén. A hallgatóknak sokkal könnyebben lehetett megmutatni különböző dokumentumokat, döntéseket, szerződésmintákat, sőt, akár egy-egy témához kapcsolódó filmrészleteket is. Én például a zálogjog oktatásakor felhasználtam egy részletet a Nagy dobás című filmből, mely a 2008-as jelzálogpiaci válságról szól, így véleményem szerint könnyebben érthetővé vált az absztrakt jogi jelenség való életben betöltött szerepe. Ezek persze később a jelenléti oktatás során is alkalmazható módszerek, de ha nem kényszerülünk rá az online oktatásra, lehet nekem sem jutott volna eszembe.

Milyen visszajelzések érkeztek a hallgatók felől? Ők hogyan élték meg ezt a közel másfél évet? Mennyire lehetett fenntartani a kommunikáció személyességét az órák során?

Én úgy éreztem a hallgatókon, hogy eleinte sokkal inkább élvezték azt, hogy nem kell bejárni, elég az óra előtt 5 perccel felébredni, bárhonnan bejelentkezhetnek egy-egy órára. Az idő előre haladtával azonban érezni lehetett rajtuk, hogy nekik is hiányzik a közösségi élmény. Különösen igaz azokra, akik vagy úgy fejezték be tanulmányaikat, hogy az utolsó másfél évben nem is találkoztak az évfolyamtársaikkal, vagy azokra, akik úgy járnak már egy éve az egyetemre, hogy egyszer sem tapasztalhatták meg a valódi egyetemi légkört. Oktatóként is lehet, hogy szeptemberben nem ismerek meg olyan hallgatót a folyosón, akit akár már egy éve tanítok. Én igyekeztem külön figyelmet fordítani erre, és kötelezővé tettem a kamera használatát a hallgatók számára, hogy lássák egymást is, és legalább egy kicsit érezhessék azt, hogy nem csupán egyedül ülnek egy számítógép előtt, hanem bár távolról, de mégis részei egy közösségnek.

Mi volt a legnehezebb és/vagy legkönnyebb pontja az elmúlt időszaknak?

A legkönnyebb talán az átállás technikai része volt, az informatikai és az adminisztrációs személyzet hatalmas segítséget nyújtott számunkra abban, hogy minél gördülékenyebben menjen az online oktatás. A legnehezebb talán a motiváció fenntartása volt, és az, hogy valahogy fenntartsam a hallgatók érdeklődését is. Nyilván azt sem volt túl könnyű megélni, hogy voltak hallgatók, akik megpróbáltak visszaélni a helyzettel, de szerencsére azért ők erős kisebbségben voltak.

Mi motiválta a napi munkában? Illetve hogyan tudta a hallgatók motivációját fenntartani? Volt erre valami praktikája, rutinja?

Abból igyekeztem motivációt meríteni, hogy mindnyájan együtt voltunk ebben a szörnyű helyzetben. Ha pedig már így alakult, feladatomnak éreztem a legtöbbet kihozni belőle. Nagyon sok módszert kipróbáltam. Indítottam podcastet a hallgatóknak, ahol heti rendszerességgel meg is hallgathatták az adott kurzus óráit. Alkalmaztam Facebook Live közvetítést, Prezi videót, Kahoot játékot, tartottam órát az erkélyről, mindezt annak érdekében hogy a hallgatók inkább új élményként és lehetőségként éljék meg ezt a helyzetet. Ez engem is motivált, és úgy éreztem számukra is érdekesebbek lettek így az órák. Sokkal egyszerűbb lett volna felolvasni a jegyzeteimet, vagy egy ppt-t elküldeni nekik minden héten, de véleményem szerint sokkal maradandóbb ismereteket szereztek így, hogy interaktívan, közösen oldottunk meg jogeseteket, kihasználtuk a technológia által rendelkezésünkre álló lehetőségeket és nem csupán egyoldalúan bekapcsolták és kikapcsolták az óráimat, mint egy rádiót.

Összességében hogyan látja ezt az elmúlt időszakot? Elsajátított valami újat a pályájáról, önmagáról vagy esetleg a hallgatókról?

A legfontosabb tapasztalat számomra az volt, hogy ha sikerül megtalálni a hallgatókkal a közös hangot, akkor többségük kifejezetten érdeklődővé és proaktívvá válik. Jelenléti oktatás során is nagyon nehéz megtörni a jeget, és rávenni a hallgatókat arra, hogy hozzászóljanak, ötleteljenek, és együttműködve tanuljanak, ez az online órák során pedig még nehezebb volt. De miután sikerül ezt áttörni, és egy olyan környezetet teremteni, ahol nem félnek hozzászólni, mernek kérdezni vagy akár vitatkozni egymással, egy sokkal inspirálóbb közeg jön létre hallgató és oktató részére egyaránt. Ez persze csak kis létszámú órákon tud működni, és azok közül sem mindegyiken, de ahol tud, ott nagyon hasznos tud lenni. A jövőben arra fogok törekedni, hogy az ún. „szárazabb” órákat is valahogyan interaktívvá, és jobban átélhetővé tudjam tenni.

Van valami olyan kedves történet, amely jó emlék marad mind Önnek, mind a hallgatóknak?

Sok kis apró kedves történet marad majd velem ebből az időszakból, de talán ami a leginkább megérintett, az az idei húsvéti szünet előtti hét. Az egyik szünet előtti utolsó órámból még maradt pár perc, és ezt arra használtam, hogy bátorítsam a hallgatókat arra, hogy kissé elmélyültebben éljék meg a húsvéti időszakot, törődjenek kicsit a lelki egészségükkel, teljesedjenek ki hitükben, ápolják, vagy vegyék fel újra a kapcsolatot Istennel, bárhogyan is, de tegyenek magukért valamit, éljenek meg valamiféle sajátos „feltámadást”. Számomra ez nem volt valami előre tervezett akció, végül minden órám végén elmondtam azon a héten. Megható volt látni, hogy a hallgatókból milyen pozitív reakciókat váltott ki ez a pár kedves szó, és hogy a szünet után mennyivel oldottabb és felemelőbb hangulatban teltek az órák.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Dr. Papp János Tamás