Az informatika világa folyamatos megújulást, tanulást és alkalmazkodást igényel, vallja Tornai Kálmán, akivel az elmúlt időszak adta lehetőségekről, a hallgatók segítéséről és a jövőbeli reményekről beszélgettünk.

Mióta és milyen tárgyakat tanít a Pázmányon? A tapasztalati alapján milyen képességekkel kell rendelkeznie egy XXI. századi oktatónak?

Oktatási múltam számos formát öltött az elmúlt években, ugyanis az ITK-n – immár hagyományosan – felsőbb éves hallgatók is segítenek több számítógéplaboros foglalkozás során hallgatótársaiknak, amely munkában én is részt vettem. Így lazábban számolva 15 év felett járok, de mint tárgyfelelős oktató is betöltöttem a hetedik évemet. Ebbe az időszakba, főleg hallgatói időszakomból sokféle tantárgy belefért, ám a legtöbb valamilyen módon kötődik a számítógépes programozás világához. Jelenleg két tárgy („Adatszerkezetek és algoritmusok” és a „Programozási nyelvek és módszerek tárgy”) elméleti részét, míg a mobil és ezen belül az Android platform gyakorlati oldalát oktatom.

Általánosságban is, de az IT szektorban talán különösen fontos, hogy oktatóként alkalmazkodjunk folyamatosan változó körülményekhez, függetlenül a pandémiás helyzettől. A szakma fejlődik, változik, ezt kell követni, hogy gyakorlati értelemben is hasznosítható tudást lehessen átadni, de ezzel együtt meg kell tartani a kényes egyensúlyt, hogy ne csak technológiai állatsimogató legyen egy óra, hanem az időtállóbb elméleti alapokkal is megismerkedjenek a hallgatók. Komplex feladat ez, egyszerre kell a korral haladni, innoválni, motiválni és unalmas elméleti részleteket tenni érdekessé.

A pandémia számos kihívást állított az egyetemi közeg elé. Egyik pillanatról a másikra kellett új felületeket megtanulni mind a tanároknak, mind a hallgatóknak. Hogyan lehet adaptálódni egy ilyen helyzethez?

Családomban több pedagógus is van, beszélgettük is tavaly, hogy amire a Pázmányon volt egy hét átállni, arra a közoktatásban jutott egy hétvége. Mindenesetre szerintem a kulcs itt a rugalmasság, illetve eleve időt tervezni és szánni a tananyagok megújítására. Előző évben, amikor közeledett a lezárás, feltételezhető volt, hogy komolyabb változások előtt állunk. Így valamennyire előre tervezhető volt, hogy mit fogunk csinálni, ha holnaptól/jövő héttől nem lehet jelenléti oktatást folytatni. Fontos volt, hogy ezt mielőbb kommunikáljuk a hallgatók felé, tömören, hogy mi fog történni.

A saját tárgyaknál szerzett előzetes tapasztalatimat, gondolataimat igyekeztem közkinccsé is tenni, megalakult a Kari Távoktatási Munkacsoport, amelynek vezetésére Dékán Úr kért fel. Gyűjtöttük a jó gyakorlatokat, lehetséges technológiai megoldásokat, amelyeket kipróbáltunk és továbbadtuk a Kar többi oktatójának. Őszre már egészen sok időnk volt felkészülni, összegezni. Személyesen is és a Kar esetében általánosságban is azt látom, sokat segített ez az előre tervezés, nem azt vártuk, hogy talán megússzuk, hanem előre dolgoztak többen. (Már-már kínos volt, hogy több oktató szerette volna a régi-új Moodle rendszert birtokba venni, miközben a munkacsoportban még küzdöttünk az indulással.) Azt gondolom, hogy ki kell próbálni több módszertant, illetve technikai megoldást és a kevésbé sikereseket bátran eldobni.

Milyen visszajelzések érkeztek a hallgatók felől? Ők hogyan élték meg ezt a közel másfél évet? Mennyire lehetett fenntartani a kommunikáció személyességét az órák során?

Oktatóként ez talán az egészben a legnehezebb. Pillanatok alatt vált személytelenné az oktatás, ráadásul 2020 tavaszán a Teams rendszerben minden hallgatóból csak egy Neptun kód lett. Egy olyan Karon, ahol családias a hangulat, ez nagy változás. (Ez őszre nagyon sokat javult, a nevek használatával.) Illetve a nevek mellett az arcok is eltűntek – persze egy nagyobb csoport esetén, előadás során nem is volna praktikus – de tudatosan szokni kell, hogy egyedül, egy kamera lencséjének magyarázok.

A hallgatók erre kevésbé panaszkodtak, azonban számukra két másik fő probléma mutatkozott meg. Egyrészt, hogy az oktatók szerteágazóan, különböző platformokon oldották meg a helyzetet, másrészt, hogy a hallgatók gyakran szétestek időben. Az előbbi ügyben őszre nagy előrelépés volt a rendszerek számának csökkentése. Az idő jobb beosztásához valamelyest oktatóként is lehet utat mutatni, de a hallgatók vállán nagy a teher, hogy tudatosabbak legyenek.

Elméletibb óráimat tekintve a kommunikáció a személyes oktatáson sem volt túl nagy, erre inkább az óraközi szüneteket használták ki a hallgatók, vagy e-mailben kerestek meg. Ez a része tovább működött, de észrevehető volt a kérdések számának csökkenése az előadások közben.

Az egyetemi oktatás egyik legfontosabb alapja a személyes jelenlét és tapasztalás. Miképp lehet átültetni az online térbe ezt a típusú órai légkört?

A gyakorlatibb órákon a körkérdések, vagy a „kinek van javaslata?” típusú interakciók elvesztek, ugyanakkor a legtöbb kérdést ugyanúgy feltették a hallgatók írásban vagy a szünetekben szóban. Kétségtelen, hogy többeket visszatartott az órai megszólalástól, hogy a konferenciahívásokról felvétel készült a visszanézhetőség, valamint a távolmaradók érdekében. A csevegéshez hozzászokott hallgatóság szívesebben írt üzenetet Teamsen, lájkolta a bejegyzéseket, ez az ITK‑n gördülékenyen ment, sőt egy-két tárgyam esetén átmenet nélkül, mivel 2018-ban több kurzus esetén áttértem a tantárgyi levelezőlisták használatáról a Teamshez hasonló kommunikációt is támogató Slack használatára.

Azonban a programozás oktatás fontos része, hogy szükség esetén oda lehet menni és a hallgató saját gépén segíteni. Ezt részben helyettesíti a képernyőmegosztás, amelyet használtunk is, de nem teljesen ugyanaz.

Mi volt a legnehezebb és/vagy legkönnyebb pontja az elmúlt időszaknak?

Egy félév során a jelenléti oktatás esetén is vannak nehezebb, könnyebb időszakok, nem feltétlen lehet ebből kiemelni egyet. Inkább emlékezetes pillanatok adódtak, amelyek extra türelmet igényeltek, ilyen például, hogy kétszer is megesett, hogy az online óra közben szakadt meg az internetkapcsolatom, úgy, hogy pár perc alatt nem lehetett helyreállítani. Ennek pozitív párja. amikor egy – még a laborban is kényesebb – demonstrációt élő közvetítés során is sikerült lényegében zökkenőmentesen kivitelezni.

Mi motiválta a napi munkában? Illetve hogyan tudta a hallgatók motivációját fenntartani? Volt erre valami praktikája, rutinja?

Nem gondolom, hogy különösebb praktika szükséges ehhez, mindinkább technikai rutin és a figyelemmegosztás fejlesztése. Konferenciahívás során megtartott óra keretében nemcsak a hallgatóságra és a tananyagra kell figyelni, hanem arra is, hogy a kameraképben maradjak, működjön a hívás, észrevegyem ha valaki ír…

Tapasztalatom szerint segít egy olyan előadás, ami mindig tartogat valamilyen extrát, mondhatni meglepetést. Az őszi félévben extra tartalmakat vittem be, kézi rajzos formában vagy animációkkal. A mostani félévben az egyik tárgyam esetén előre elkészítettem a felvételeket az előadásokról. Ezek tematizált, átlagosan 30 perces videók, amelyekben, a korábbi félévekhez képest több idő jutott demonstrációkra, további magyarázatokra. A visszajelzések alapján nagyon jól tudták hasznosítani a hallgatók ezeket, különösen, hogy mindenki a saját tempójában tudott haladni. Látható volt továbbá, hogy több hallgató is várta az újabb felvételeket, még a kikerülés napján megnézte és feldolgozta, elvégezte a hozzá kapcsolódó feladatokat. Ez segített nekem is a tempósabb haladásban (a tavaszi szünet végére elkészült az összes anyag), hiszen tudtam, hogy várják ezek elkészültét.

Összességében hogyan látja ezt az elmúlt időszakot? Elsajátított valami újat a pályájáról, önmagáról vagy esetleg a hallgatókról?

Mind hallgatói, mind oktatói oldalról nehéz időszakon vagyunk túl. Sokan remélik, hogy ősszel visszatérünk a régi, megszokott kerékvágásba, én ezt máshogy látom. Ugyan kényszerből, de oktatóként kaptunk egy nagy lehetőséget, hogy áttekintsünk, megújuljunk és alkalmazkodjunk a digitális fejlődés adta kihívásokhoz, megtanuljuk és használjuk többet és jobban ezeket az eszközöket. Ezzel bizonyos esetekben hatékonyabban lehet átadni a tudást, bemutatni az alkalmazhatóságot, vagy motiválni a hallgatókat, hogy foglalkozzanak a témával.

Ezzel egyenrangúak és fontosak a személyes jelenléttel megvalósuló, kisebb, csoportos órák, konzultációk, ahol egyénre szabott, közvetlen segítséget, támogatást lehet adni, amit a képernyőn keresztül nehéz pótolni.

Van valami olyan kedves történet, amely jó emlék marad mind Önnek, mind a hallgatóknak?

Mindig akadnak jó sztori alapanyagául szóló bakik, technikai malőrök. Bár nem tömegesen érintette a hallgatókat, de biztosan többen látták, és derülhettek nagyot rajtam, amikor az egyik előre elkészített felvételben nem sikerült minden kivágandó részt megtalálni, így bizony benne maradt, miközben egy elrontott mondat után őszintén közöltem a kamerával, hogy ekkora hülyeséget, hogy lehet mondani.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Horváth Lenke
Fotó: Tornai Kálmán