Bár a pandémia miatt sokáig a személyes kapcsolattartás hiányával kellett együtt élnünk, a kényszerű módszertanváltás egy új elemekkel kibővült eszközrendszert eredményezett, amely tovább növelheti az egyetemi képzés sikereit, vallja Kurunczi Gábor, intézményünk oktatója.
Mióta és milyen tárgyakat tanít a Pázmányon? Tapasztalatai alapján milyen képességekkel kell rendelkeznie egy XXI. századi oktatónak?
2012 februárja óra tanítok a JÁK-on (idén februártól adjunktusként, korábban megbízott oktatóként) alkotmányjogot és közigazgatási jogot, valamint a szűkebb kutatási területemhez igazodva, szabadon választható tárgyként választójogot. 2018 szeptembere óta tanítok a BTK-n is, szintén alkotmányjogot.
A XXI. század, különösen a 2010-es évek második felétől, már a járvány-helyzet előtt is a digitális világ kora volt. Ezt a pandémia csak felerősítette. Ezért azt gondolom, hogy egy XXI. századi egyetemi oktatónak (de véleményem szerint ugyanez igaz a közoktatásra is) alkalmazkodnia kell ezen világ kihívásaihoz, és a mai egyetemista generáció „elvárásaihoz”. Ezért elengedhetetlen, hogy egy oktató a szaktudása mellett rendelkezzen azokkal a digitális (és persze oktatási, vagy akár pedagógiai) képességekkel, amelyekkel meg tudja ragadni a hallgatók figyelmét, és ezáltal hatékonyan tudja átadni a tudást. Nagyon fontos, hogy be tudjuk vonni a közös munkába és gondolkodásba a hallgatókat is. Ez pedig általánosságban is nehéz feladat, nem csak a digitális oktatásban.
A pandémia számos kihívást állított az egyetemi közeg elé. Egyik pillanatról a másikra kellett új felületeket megtanulni mind a tanároknak, mind a hallgatóknak. Hogyan lehet adaptálódni egy ilyen helyzethez?
Véleményem szerint a hallgatók, akik korábban is otthonosan mozogtak már az online térben, könnyebben alkalmazkodtak az új helyzethez. Sőt szerintem az elején még örültek is neki: az utazással megspórolt időt hasznosan tudták eltölteni. Részükről a kezdeti nehézségek után talán még hatékonyabb tanulást is tudott eredményezni a digitális oktatás: több órán tudtak és akartak részt venni. Ami viszont pótolhatatlan volt, az a személyes kapcsolatok.
Oktatói oldalról azért volt nehezebb, mert módszertant kellett váltani, és igazából kialakítani is. Sok tesztelés kellett minden oktató részéről ahhoz, hogy jobbá tudjon válni. Az elején biztos vagyok benne, hogy mindenki akadozott, a 3. félévre viszont szerintem az oktatók többsége jártas lett a digitális oktatásban.
Milyen visszajelzések érkeztek a hallgatók felől? Ők hogyan élték meg ezt a közel másfél évet? Mennyire lehetett fenntartani a kommunikáció személyességét az órák során?
A hallgatókkal nagyon sokat beszélgettünk erről a helyzetről, már tavaly tavasszal és azóta is. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a kötöttebb órákon kívül is sokszor tudtam beszélgetni a hallgatókkal: TDK tréningeken, tanszéki TDK-kon, vagy épp különböző tudományos projektek keretében. Amit mindenki a legnehezebben viselt az a személyes találkozás hiánya. A 3. online félévre véleményem szerint az oktatás minősége szinte elérte, vagy akár meg is haladta a személyes oktatás hatékonyságát. Online térben persze nehezebb fenntartani a folyamatos kommunikációt, vannak olyan órák, ahol nehezebb szóra bírni a részt vevőket, ez mindenki részéről több munkát igényel. Úgy vélem, hogy mindenképpen tanulni kell az online órákból, és ami abban jó és hasznos volt azt meg kell tartani. Pl. a TDK felkészítésben vagy a szakdolgozatok és diplomamunkák konzultáció során biztosan használni kell a jövőben is az online tér előnyeit. Viszont abban teljesen biztos vagyok, hogy mindenki várja már a személyes találkozást.
A jogtudomány elsajátításának alapja a személyes jelenlét és tapasztalás. Miképp lehet átültetni az online térbe a jogrendszer összetettségét, fogalmait?
Ez talán pont a jogtudományban a legkevésbé nehéz. Nálunk nem kell kísérleteken, labor munkákon részt venni ahhoz, hogy megértsük a jogrendszer működését és lényegét. Online térben is lehet jogeseteket közösen megoldani, problémákon gondolkozni, sőt csoportmunkát is végezni (akár szimulált parlamenti ülésekkel, perbeszédversenyekkel stb.). Ezért nálunk ezt nem éreztem problémának.
Mi volt a legnehezebb és/vagy legkönnyebb pontja az elmúlt időszaknak?
A legnehezebb egyértelműen a figyelem megragadása és fenntartása. Az, hogy ne csak kikapcsolt kamerákkal nézzek szembe az óra során. A legkönnyebb viszont a rugalmasság volt: az utazás megspórolásával több idő jutott mindenre, nem csak a munkára, hanem a családra is. Számomra ők voltak a legnagyobb haszonélvezői az online oktatásnak.
Mi motiválta a napi munkában? Illetve hogyan tudta a hallgatók motivációját fenntartani? Volt erre valami praktikája, rutinja?
A járványhelyzet kezdetén a legnagyobb kihívás az online kommunikációs felületekre való átállás, azok kezelésének megtanulása volt (unipoll, Teams). Ezekhez nekünk oktatóknak hozzá kellett szokni, ki kellett tapasztalni, hogyan tudjuk őket hatékonyan használni. Ezek a digitális oktatás elején nagy motivációt adtak, hiszen szerettem volna gyorsan felvenni a ritmust. Később pedig az motivált leginkább, hogy hasznos, érdekes és informatív órákat tudjak tartani, amely a lehető legközelebb áll a személyes órák szintjéhez. A hallgatói motiváltság fenntartása sokkal nehezebb, hiszen erre nem elegendő az oktatói kreativitás, ehhez az is kell, hogy a hallgatók megtalálják a saját motiváltságukat. Az oktató ezt úgy segítheti, ha jutalmazza a szorgalmas munkát: pl. magajánlott jeggyel, vagy a vizsgán a munkáért járó kedvezménnyel (pl. elővizsga héten kedvezményes vizsga lehetősége).
Összességében hogyan látja ezt az elmúlt időszakot? Elsajátított valami újat a pályájáról, önmagáról vagy esetleg a hallgatókról?
Véleményem szerint nagyon sok hasznos dolgot tanultam. Pl. azt, hogy milyen új eszközöket lehet bevonni az óratartásba, amellyel hatékonyabb és érdekesebb lehet az óra, és az ismeretátadás. Ami számomra még egy fontos tanulság, hogy az online tér akár még többszöri, „közvetlenebb” és gyorsabban reagálni tudó kapcsolattartásra is lehetőséget ad. Ezt pedig nem elfelejteni kell ezen időszak elmúlásával, hanem tanulni belőle.
Van valami olyan kedves történet, amely jó emlék marad mind Önnek, mind a hallgatóknak?
Varga Ádám kollégámmal már közel egy évtizede visszük az alkotmányjogi és a közigazgatási jogi tanszékek közös TDK műhelyét – Közjogi TDK – (emellett pedig Pogácsás Anett tanárnővel közösen, szintén évek óta foglalkozunk a kari TDK felkészítéssel is). Természetesen ebben az időszakban itt is az online térbe szorultunk, sőt az idei OTDK is online került megtartásra. Nagyon szkeptikusak voltunk, hogy ez így hogyan fog ebben a formában működni. De a felkészítés és végül az eredményesség minden várakozásunkat felülmúlta. Az online oktatáshoz kapcsolódó kedvenc történetem is ide kötődik: az OTDK utáni közös hallgatói-oktatói online eredmény-értékelőn több hallgatói gondolat elhangzott, de ami a legjobban megfogott az az volt, amikor egy másodéves opponens kolléga (aki eddigi 4 szemeszteréből 3-at online töltött el…) azt mondta, hogy neki a kari és tanszéki (mivel ő szűkebb körben hozzánk, a Közjogi TDK-ra járt) OTDK felkészítés adta vissza az egyetemélményét. Nem gondoltam volna, hogy az online oktatás erre is képes.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Horváth Lenke
Fotó: Kurunczi Gábor
