Dr. Oláh András módszerének alapja a mérnöki megoldások egzakt bemutatása. Ezt a szemléletet próbálta átültetni az online térbe az elmúlt időszakban, és a hallgatói visszajelzések alapján maradéktalanul sikerült elérnie a célját. Az online oktatás következő mesterével a motiváció és a figyelem fenntartásának nehézségeiről, az adaptálódás folyamatáról és a névrokonok keverhetőségéről beszélgettünk.
Mióta tanít a Pázmányon? A tapasztalatai alapján milyen képességekkel kell rendelkeznie egy XXI. századi oktatónak?
Már 2003-ban, az ITK alapítása után nem sokkal, műegyetemi PhD hallgatóként tartottam gyakorlatot több tárgyhoz is, ahol az elméleti kurzusokban akkori témavezetőm, Dr. Levendovszky János volt az előadó. Nagy hatással volt rám az ő oktatási módszere: a jól definiált mérnöki kihívás ismertetése után, egzaktul szükséges bemutatni a probléma megoldását elősegítő eszközöket, egyúttal kinyitva új kérdéseket, amelyek előadásról előadásra tovább vezetik a hallgatókat a terület megismerése felé. Jelenleg is ezt az elvet igyekszem követni a Digitális jelfeldolgozás és az Információ- és Kódelmélet tárgyak oktatásánál, melyek másod- illetve harmadéves BSc hallgatók szakmai ismereteinek megalapozását szolgálják, a jelfeldolgozás és a kódolástechnika területén. Mivel erősen limitált óraszámban van lehetőség az ismeretek átadására, két elvet kiemelten fontosnak tartok az oktatás során:
- azok számára, akik ezen területek iránt kevésbé fogékonyak, vélhetően a kurzuson elhangzottak fogják jelenteni azt a szükséges ismeretanyagot, ami mérnöki pályájukon végigkíséri őket, ezért egyfelől teljesnek és más területekhez kapcsolhatónak kell lennie, ugyanakkor
- azok számára, akik érdeklődnek, meg kell teremteni azokat az alapokat, amelyekre építve önállóan is fel tudják dolgozni a kurrens szakirodalmat, és értő módon alkalmazni tudják azt egy-egy mérnöki megoldásban. Nem mindig könnyű mindkét elvet egyidejűleg alkalmazni.
Azt gondolom, hogy alapvetően vannak oktatói képességek, és vannak az oktatást segítő módszertani és technológiai eszközök. A XXI. század az utóbbiban hozott, illetve hoz nagy változást, melyeket alkalmazva meg kell találni annak módját, hogy az értékek és a tudás átadása a leghatékonyabb legyen az új mérnökgenerációk számára.
A pandémia számos kihívást állított az egyetemi közeg elé. Egyik pillanatról a másikra kellett új felületeket megtanulni mind a tanároknak, mind a hallgatóknak. Hogyan lehet adaptálódni egy ilyen helyzethez?
Az ITK-n hagyományosan nagyon erős az oktatók-hallgatók, hallgatók-hallgatók közötti kapcsolat, amely elsődlegesen a személyes jelenlét mellett tud igazán kialakulni, illetve működni. Ezt egyik napról a másikra a járványhelyzet hosszú időre, és teljes mértékben elvágta. Rövid távon – a 2020. év tavaszának első apokaliptikus sokkjából felocsúdva –, a távoktatási infrastruktúrát sikerült feléleszteni, és a 2021. év tavaszi szemeszterére az oktatók és hallgatók többsége már adaptálódott az új platformhoz. Ehhez az ITK-n a Kari Távoktatás Munkacsoport mind az oktatóknak, mind a hallgatóknak minden szükséges technológiai és módszertani segítséget megadott.
Ebben a tavaszi szemeszterben, a két említett kurzushoz összesen 115 videóanyagot készítettem (változó 20–50 perces időtartamúak, minden alkalommal digitalizáló táblával jegyzetet készítve rajzoltam, és vezettem le az eredményeket), melyeket a kurzusok Moodle felületén fűztem leckékbe, a leckéket tesztkérdésekkel elválasztva. Az évközi számonkérések is a Moodle felületen zajlottak: személyre szabott kisZh-k írásával, nagyZh-val és opcionális projektfeladatok beadásával. A vizsga írásbeli része is ezen a felületen valósult meg.
Egyébiránt már 2015 elején felmerült az ITK-n, hogy a versenyképesség jegyében határozott lépéseket teszünk az e-learning tananyag és módszertani fejlesztések irányába, ennek finanszírozásához az ELTE-vel közös pályázatot is beadtunk (amihez a kar 41 oktatója csatlakozott). Sajnos a pályázat nem kapott támogatást, pedig a 2 éves megvalósítási időszak után sokkal felkészültebben érhetett volna bennünket a mostani járványhelyzet.
Milyen visszajelzések érkeztek a hallgatók felől? Ők hogyan élték meg ezt a közel másfél évet? Mennyire lehetett fenntartani a kommunikáció személyességét az órák során?
A visszajelzések alapján vegyes a kép: a hallgatók egy része kifejezetten élvezte, hogy az előadásokat/gyakorlatokat később – és akár több alkalommal - is visszanézhette. A videókon látható digitalizáló táblára, kézzel írt jegyzetből, a hallgatók is saját, papír alapú jegyzetet készítettek, kiegészítve azt az elhangzottakkal. Ugyanakkor egy részük nem tartotta az órarendi időbeosztást, pedig az évközi kisZh-kal ebbe az irányba próbáltam presszionálni őket, és a feltornyosult anyagot nem tudta feldolgozni. A lemaradók több lehetőséget is kaptak a követelmények teljesítésére, amivel többségük élni is tudott, ezért mindkét kurzust nagy számban abszolválták (90-95%).
A tapasztalataim alapján a hallgatók tudnak, és szeretnek élni a távoktatás offline eszközeivel (például Moodle felület), mellyel az oktató célja az lehet, hogy a hallgatók a saját tempójukban előzetesen feldolgozzák az anyagot, majd az online (és remélhetőleg a következő években már személyes) jelenlét mellett annak diszkussziója történjen meg – akár kisebb csoportokban, ahol minden hallgatóra jut elég idő, hogy a konvencionális mérnöki zsargont használva kérdéseket, illetve válaszokat fogalmazzon meg.
Mi volt a legnehezebb és/vagy legkönnyebb pontja az elmúlt időszaknak?
Sokáig hezitáltam, hogy milyen formában transzformáljam át a kurzusokat távoktatásba úgy, hogy minél többet meg tudjak tartani az eddigi módszerekből, egyúttal a készülő tananyagok minél inkább kiszolgálják a hallgatók „vélt” igényeit. Ezek után a hétről-hétre tananyag készítés elég sok erőforrást igényelt, és a Moodle felület is tartogatott néhány meglepetést. Még a félév elején a legkönnyebb pontnak a Moodle felületen íratott kisZh-k automatizált generálása és javítása tűnt, de itt is voltak kisebb meglepetések, amelyek kezdetben sok manuális beavatkozást igényeltek.
Mi motiválta a napi munkában? Illetve hogyan tudta a hallgatók motivációját fenntartani? Volt erre valami praktikája, rutinja?
Normál esetben a motivációt a hallgatói visszajelzések jelentik, ami a személyes jelenlét esetén könnyebben hozzáférhető az oktatóknak. Az elmúlt időszakban az elsődleges kommunikációs platform a Teams lett, ahol rá kellett jönnöm, hogy a hallgatók némelyike rendkívül gyorsan tudja használni a billentyűzetet (ami szimultán 5-10 hallgató esetén részemről nehezen volt kis késleltetéssel kiszolgálható), és előszeretettel használnak emoji jeleket.
Mivel a hallgatói motivációk elég széles spektrumban szórnak, igyekeztem a közepére célozni, és rajtuk is mértem le az oktatás sikerességét. A hallgatók számára GDPR kompatibilis módon láthatóvá tettem a csoporteredményeket, így pontosan látták, hogy aktuális teljesítményük alapján, hol tartanak. A nagyon motivált hallgatókat is sikerült továbbmotiválni opcionális projektfeladatokkal. A nagyon alulmotivált hallgatókkal volt a legnehezebb, náluk a cél a minimum követelmény feletti, sérülésmentes átsegítés volt.
Összességében hogyan látja ezt az elmúlt időszakot? Elsajátított valami újat a pályájáról, önmagáról vagy esetleg a hallgatókról?
Nem volt egy könnyű időszak sem az oktatóknak, sem a hallgatóknak. Nekem oktatóként nagyon sok időt és energiát igényelt, hogy az oktatáshoz kapcsolódó anyagokat teljes mértékben átdolgozzam távoktatás-kompatibilis módon. A hallgatók nagyobb részének igényeit sikerült teljesítenem, de már most látom, hogy melyek azok a pontok, amelyek továbbfejlesztést igényelnek.
Van valami olyan kedves történet, amely jó emlék marad mind Önnek, mind a hallgatóknak?
A vizsgaidőszakban az írásbeli vizsga kijavítása után délután minden hallgató (a két kurzuson összesen kb. 110 hallgató) szóbeli vizsgán vett részt, amelyet a Teams platformon bonyolítottam. A hallgatóknak a kurzus közös csoportjában jeleztem, hogy ki következik, és utána közvetlenül hívtam is őket. Egyik alkalommal, figyelmetlen voltam, és egy aznap vizsgázóval azonos nevű JÁK-os hallgatót sikerült hívnom. Ő készséggel bejelentkezett. Mivel a hallgatókat előtte nem láttam, és gyanítom, hogy ő se találkozott minden oktatójával, ezért csaknem 2 percig mindketten szerepben voltunk, mielőtt gyanússá vált számomra, hogy nem adekvátak a válaszai, illetve számára, hogy nem adekvátak a kérdéseim. Búcsúzóul, sok sikert kívánt a névrokon vizsgázónak, amit nemsokkal később át is adtam.
Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Oláh András
