Az orosz-ukrán háborút különböző szempontból tárgyaló egyetemi előadássorozat harmadik részeként Rácz András történész, a PPKE és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet docense, a posztszovjet térség külpolitikájának, biztonsági és védelmi politikájának kutatója adott elő március 30-án. 

Harmincöt napja tart a háború, miután február 24-én Oroszország nagy léptékű hadműveleteket kezdett Ukrajna ellen – kezdte előadását Rácz András. „Ma még nem látjuk pontosan, mennyiben jelent ez korszakhatárt, de minden bizonnyal korszakhatárt jelöl majd az európai biztonságot illetően, az Európai Unió és a NATO működésében, valamint hazánk biztonságában. Történelmi események tanúi vagyunk, és ez nem mindig jó. Ilyen helyzetben felvetődik, hogy mit tehet az egyén. Úgy érzi, csepp a tengerben, amit tehet, de ezt a cseppet is meg kell tennie.”

Az előadó elöljáróban hangsúlyozta: kizárólag a magánvéleményét fogalmazza meg, nem képviseli sem a katolikus egyetem, sem a Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet, sem az állam vagy a kormány álláspontját.

Carl von Clausewitz porosz katona, hadtörténész mondását idézte – metaforikus értelemben – a háború ködéről. Ez azt jelenti, hogy „nyilvános forrásokból nemigen rekonstruálható az aktuális harcászati és hadműveleti helyzetet. Azt például, hogy Mariupolban éppen mi a helyzet, kinek a kezén van a város, aligha lehet pontosan tudni a valós időben. Ismereteink általában 24 óra késéssel követik a valóságot.”

Ezt követően Rácz András bemutatta a két nappal korábbi hadihelyzetet ábrázoló térképet. Mariupol azóta elesett, az oroszok bevették a kikötővárost, ezzel Ukrajnát elzárták az Azovi-tengertől.

A déli részen az oroszok a háború első napján elérték a Dnyeper vonalát. 130 kilométert nyomultak előre. „Azért tudták ezt elérni, mert a terület sík sztyeppvidék, települések sem igen vannak, a páncélos, gépesített hadműveletek számára ideális terepen haladhattak. Akkor úgy látszott, a Fekete-tenger mentén elérnek egészen Odesszáig, és Ukrajna harmadik legjelentősebb városának bevételével elzárták volna Ukrajnát a Fekete-tengertől.”

Hasonló gyorsasággal akarták elfoglalni Kijevet, Harkivot, Szumit, tehát az orosz határ közelében lévő ukrán városokat. „Ma már tudjuk, hogy Oroszország 4-5 napos villámháborúra készül. Minimális ellenállásra számítottak. Úgy gondolták, ahol nagyobb számban élnek oroszajkúak, ott felszabadítóként köszöntik majd az orosz csapatokat, vagy legalábbis passzív marad a lakosság.”

Miért gondolták így Oroszországban? „Ezt majd csak a háború után tudjuk meg. Jelenleg az tűnik elképzelhetőnek, hogy az oroszok racionálisan döntöttek a rendelkezésükre álló információk alapján, csak éppen az információk – kisebb vagy nagyobb mértékben – hamisak voltak. Mintha félreértették volna az ukrán társadalom és az ukrán hadsereg működését.”

Az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szállította az információk java részét a politikai vezetésnek. „A háború indítását elrendelő orosz döntés alapvető tévedésen alapult.”

Az ukrán lakosság az orosz csapatokat gépfegyvertűzzel és páncéltörő rakétákkal fogadta. „Nyilvánvalóvá vált a villámháborús elképzelés kudarca. Ez magyarázza, hogy az orosz páncélosalakulatok kifogynak az üzemanyagból, a lőszerből, éheznek a katonák. Az orosz logisztikai rendszer ugyanis néhány napos háborúra készült. Ráadásul a Kijevbe vezető vasútvonalat nem sikerült az ellenőrzésük alá vonniuk, ezért keskeny közúton kénytelenek teherautókkal gondoskodni az utánpótlásról, ami számos nehézséggel jár.”

Oroszország ennek ellenére nem adja fel, hogy fegyveres úton érje el politikai céljait – hangsúlyozta az előadó.

Elhúzódó háború folyik, ezzel együtt az orosz erők valamennyi frontszakaszon folyamatosan előre haladnak, lépésről lépésre őrölve fel az ukrán ellenállást. „Bár az ukrán haderő – mindenki meglepetésére – hatékonyan ellenáll.”

Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy míg az ukránok rengeteg videofelvételt tesznek közzé a médiában, az orosz oldalon ugyanez nem mondható el. „Emiatt inkább ukrán oldalról ismeri a világ a háború eseményeit, egyoldalúan tájékozódik a veszteségekről.”

Rácz András bemutatta, hogy a háború kitörésekor az ukrán hadsereg jelentős része a 2015 óta létező donyecki frontvonal mentén állomásozott. „Ezek az erők most szervezetten hátrálnak a Dnyeper mögé, nyugat-északnyugat irányba. Az orosz hadműveletek célja Kelet-Ukrajnában ugyanis az, hogy bekerítsék ezeket a csapatokat. Az ukránok valamelyest visszanyomták az orosz haderőt, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország vereséget szenvedett volna ezen a frontszakaszon.”

Délen viszont az ukránok sikeres ellentámadást hajtottak végre, aminek következtében Odessza elfoglalása – jelenleg úgy néz ki – meghiúsul.

A háború fő frontja továbbra is Kijev, az ukrán főváros körül bontakozott ki. „Az eredeti orosz terv szerint – a villámháborús elképzelésnek megfelelően – egy-két nap alatt el akartak jutni a fővárosig, ideális esetben kiiktatni az ukrán felső vezetést, felállítani egy bábkormányt, amellyel az orosz igények szerint elérhetik a politikai rendezést.”

Az orosz haderöknek mindmáig nem sikerült bekeríteniük Kijevet. Rácz András felhívta a figyelmet arra, hogy három nemzet vesz részt a háborúban, ugyanis Fehéroroszország is aktív résztvevője a konfliktusnak.     Utalt az időjárási viszonyok fontosságára is: azon a vidéken most ér véget a fagyos évszak, „az orosz páncélozott, gépesített erők be fognak süppedni a sárba”. Ezért a következő hetekben a légi- és rakétatámadások fokozódásával kell számolni. Az alacsony felhőzet alá kényszerülő orosz légierő veszteségei azonban nőni fognak.

A politikai célokról az előadó a következőket mondta: az ukránok szuverén, független államként szeretnék túlélni a háborút. „Az oroszok céljai dinamikusan változnak. A háború elején megfogalmazták a nehezen értelmezhető nácitlanítást. Szeretnék elérni Ukrajna demilitarizálását, hogy semleges állam legyen, ne csatlakozzon a NATO-hoz. Jelenleg ugyanis az ukrán alkotmány megfogalmazza, hogy az ország NATO-tagságra törekszik. Ezen kívül ismerjék el a Krím félszigetet Oroszország részeként, illetve a két szakadár állam, az úgynevezett Donyecki Népköztársaság és Luhanszki Népköztársaság függetlenségét.”

A nácitlanítást kezdetben az ukrán vezetésre értették. Mára a nácitlanítás hangoztatása kissé alábbhagyott. „Jelenleg nem látszik, hogy Oroszország sietne a megegyezéssel. Nem Oroszország, hanem Ukrajna pusztul. A hadműveletek, bár orosz szempontból haladhatnának jobban, de haladnak, és Oroszországnak minden szempontból sokkal nagyobb tartalékai vannak, mint Ukrajnának.”

A haditechnikai veszteségek mindkét oldalon súlyosak, az orosz emberveszteségek nagyobbak, de míg Oroszország a technikai és emberveszteséget pótolni tudja, Ukrajna nemigen.

Időközben az ukrán elnök többször kijelentette, Ukrajna hajlandó módosítani alkotmányát, a semlegesség deklarálását. Krím státuszáról pedig tizenöt évig tartó tárgyalássorozatot ajánlanak.

A háború előtt néhány nappal Oroszország bejelentette: elismeri a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét. A területek egy részét a szakadárok már a háború előtt uralták, de saját alkotmányuk szerint igényt tartanak a két népköztársaság kikiáltásakor – 2014. május 21-én – ellenőrzött legnagyobb területre. 2019-ben a szeparatisták elfogadtak egy olyan törvényt, amelynek értelmében a teljes Donyeck és Luhanszk megyére igényt tartanak. „Ezek felszabadítása is az orosz politika célja. Donyeck megye területének 80 százaléka, Luhanszk megye 54 százaléka már orosz ellenőrzés alatt áll.”

Meddig tart a háború? – tette fel a kérdést Rácz András. Véleménye szerint az orosz döntéshozatalban fontos dátumnak tekinthető május 9., a győzelem napja. „Moszkva akkor ünnepelni szeretne.”

A háború gazdasági következményeiről elhangzott: „Ukrajna GDP-je – jelen állás szerint – 35 százalékkal csökkent, a háború elhúzódásával ez csak növekedhet. Több mint 10 millió ember kényszerült elhagyni lakóhelyét, 3 millióan külföldre távoztak.”

A világgazdaságra nézve is súlyos következményekkel kell számolni. Ukrajna és Oroszország termeli a világ gabonaexportjának 30 százalékát. Az ukrán gabonaexport szinte teljes egészében kiesik. Oroszország és Ukrajna az étolaj 75 százalékát adja, „ez nagyon hiányozni fog a világpiacról. Nálunk ugyan nem jelentkezik hiány, de drágulással kell számolni.”

Rövid távin ugyan még nem érzékelhető, de hosszabb távon az orosz gazdaságot is érintik a háború következményei. Rácz András szerint a konfliktus 15-20 évre visszaveti Oroszország fejlődését. 

Befejezésül az előadó hangsúlyozta Ukrajna hősies helytállását. „Nyugati fegyverekkel küzd, csak páncéltörő rakétából több mint 20 ezret kapott, és folyamatosan érkeznek a szállítmányok. Ezzel együtt Oroszország előbb-utóbb rá fogja kényszeríteni Ukrajnát egy számára kedvező fegyverszünetre. Az akkori katonai realitások határozzák majd meg, mi kerüljön be a fegyverszüneti megállapodásba.”