Pázmány Alumni: interjú Benyó Ritával, a BTK egykori hallgatójával

pazmany_alumni_sablon_4.png

Az Egyetem varázsáról, az újságírói szakma szépségeiről és nehézségeiről, valamint a cukrászat hétköznapi „praktikusságáról” beszélgettünk Benyó Rita szerkesztő-riporterrel, a BTK egykori hallgatójával.

Magyar-kommunikáció szakon végzett a Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karon. Van olyan konkrét momentum, amiért a Pázmányt választotta?

Pázmányos magyar előkészítőre jártam, ahol Mártonffy Marcell elképesztő órákat tartott, nagyjából ez döntötte el, hogy a Pázmányt és nem az ELTE-t jelöltem meg első helyen.

Mi motiválta leginkább, amikor felvételizett? Végül beigazolódtak az elvárásai az itt töltött évek alatt?

A felvételi, és hogy bölcsészkarra megyek egy szüleimmel kötött alku eredménye. A Színművészetire akartam menni, színész szakra, amitől anyukámék nagyon féltettek. Megállapodtunk, hogy felvételizek bölcsészkarra, és ha egy év után is azt érzem, hogy megpusztulok a színmű nélkül, akkor áldásukat adják rá. De egy év után inkább azt éreztem, hogy egy csodálatos közösségre találtam, és azt tanulom, ami érdekel.

Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az első emlék, ami azonnal eszébe jut, ha az egyetemre gondol?

A Campus! Sajnálom, hogy a mostani generáció nem élheti át azt a csodát, ami Piliscsabán volt. Minden hétköznap egy osztálykirándulássá vált, a “Szénás buszon”, vagy a kis Bizmuton. A pesttől távoli lét fantasztikus közösségépítő erővel bírt. Ha már kidöcögtél Csabára, nem rohantál vissza Pestre. Ha épp lyukasórád volt, akkor azt a Campuson töltötted. (Na, jó valószínűleg inkább a Tibornyában.) Fantasztikus barátságok köttettek itt, nekem a mai napig a legszorosabb barátaim, az egyetemi csoporttársaim. Meghatározó a Piliscsabai tél, az óriási hó, na meg az utána maradt iszonyatos sár, mert még tartott az építkezés. A filmklub Péterffy tanár úrral, a tévés órák Dér Andrással, vagy épp a nyomtatott sajtó órák Osztovics Ágnessel mai napig ható élmények.

Jelenleg szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozik az ATV-ben. Egy külső szemlélő számára egy-egy élő adás levezetése tűnik az összetettebb feladatnak. Valóban így van? Hogyan kell elképzelni ezeket a folyamatokat?

Élőzni a legjobb a tv-s szakmában. Semmihez sem fogható az élő adás varázsa, de nem ez a legösszetettebb feladat. Egy vágott 10-15 perces riport elkészítése sokkal komplexebb munka. Az előzetes rákészülés az interjúkra, maga a forgatás, amikor már úgy kell gondolkodni, hogy tudd képileg, dramaturgiailag hogyan szeretnéd, ha összeállna az anyag, és ne a vágó mellett döbbenj rá, hogy nincs jól leforgatva. Élőzés és élőzés között is van egyébként különbség. Nem mindegy, hogy stúdióból vezetett műsorról beszélünk, vagy élő helyszíni tudósításról. Ez utóbbi szerintem a legszebb része a szakmának. Azonnal kell reagálni a váratlan, pillanatonként változó helyzetre, és a nézőnek minden rezdülést át kell tudni adni.

Van olyan riportja, amelyre szívesen emlékszik vissza, vagy amelyre a legbüszkébb?

Leírni is furcsa, de lassan 20 éve tévézek, ebből 14 évet híradóztam, vagyis minden áldott nap forgattam. Az utóbbi években nagyobb lélegzetű magazinos anyagokat forgatok, általában közéleti, politikai témáról. Egyre kevesebben vagyunk a szakmában, akiknek megadatott, hogy a miniszterelnökkel interjúzhattak, én elmondhatom magamról, hogy Antall Józsefen kívül, az összes rendszerváltás utáni miniszterelnökkel, és köztársasági elnökkel interjúztam. Élőben tudósítottam két miniszterelnök lemondását is, utcai zavargásokat, tüntetéseket. Izzasztottam meg politikust minden oldalon. Mégsem ezeket emelném ki, hanem egy olyan eseményt, amelyet kamerákkal meg sem tudtam mutatni. 2010-ben Budapestre látogatott a dalai láma, aki ellátogatott az épp leköszönő főpolgármesterhez is. Én tudósítóként a sajtónak kijelölt helyen álltam. Amikor véget ért a sajtótájékoztató, és már mentek ki a teremből, a dalai láma a tömegben rám nézett, majd nyílegyenesen odajött hozzám, és megáldott. Most is libabőrös leszek, ahogy felidézem ezt. Az egyik legcsodálatosabb dolog a szakmámban, hogy ilyen élmények megadatnak.

Profi televíziós karrierje mellett, ha jól olvastam egy korábbi beszélgetésben, akkor cukrászattal is foglalkozik. Hogyan szeretett bele a különleges édességek készítésébe? Kísérletezett mostanában valamilyen új finomsággal?

Mindig is a konyhaművészet rajongója voltam, de sokáig jobban érdekelt a főzés, mint a sütés. 2011-ben viszont olyan helyzetbe kerültem, hogy úgy éreztem az újságíró szakma mellett muszáj szereznem egy praktikus, a világ bármely pontján szavak nélkül is működő tudást. Így esett a választásom a cukrászatra. A kislányom születése óta viszont egyre kevesebb időm van rá, de nagyon várom, hogy lassacskán kiskuktává cseperedjen, és akkor már közösen lehet vele új tortákat kitalálni.

Végezetül. Mit tanácsolna azoknak Pázmányos hallgatóknak, akik újságírói pályára készülnek?

Nem vágom rá, amit ilyenkor előszeretettel és viccesen szokás, hogy „ne tegyék!” Ez egy csodálatos hivatás, de nagyon nehéz pálya, főleg, akkor, ha – ahogy én is – hisznek az ideákban. Abban, hogy újságíróként kideríthetjük és képviselhetjük az igazságot, hogy feladatunk a mindenkori hatalom ellenőrzése, és számonkérése, abban, hogy hatásunk lehet a világra, hatásunk lehet egyes emberek életére. Azt tanácsolom, hogy aki mindezekben nem hisz, az keressen más pályát, aki viszont igen, az kérlelhetetlenül álljon is ki ezek mellett az elvek mellett.

Iskolák

Eötvös József Gimnázium

Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, magyar-kommunikáció szak

Szakmai pálya

2003 - 2006: Infó Rádió (szerkesztő-riporter)

2006 - 2009: TV2 - Tények (szerkesztő-riporter)

2009 - 2012: MTV - Híradó, Az Este (szerkesztő-riporter)

2014 - 2017: hír24 Híradó - (szerkesztő-riporter-műsorvezető)

2017 - : ATV - Heti Napló (szerkesztő-riporter-műsorvezető)

2020 - : Jelen Hetilap - online videós tartalom készítő

Hobbi

cukrászat

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Benyó Rita

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása