Az elmúlt hetekről már most állítható, hogy elképesztő gazdasági válságot okoztak, főleg bizonyos iparágakban. A legtöbb munkáltató azzal keresi meg a munkajogászokat, hogy mit lehet csinálni abban a helyzetben, amikor külső okból a foglalkoztatási kötelezettségnek egyáltalán nem tudnak eleget tenni.
Nagyobb foglalkoztatók humánus és szociális munkáltatói lépése, hogy amennyiben nem tudnak eleget tenni a foglalkoztatási kötelezettségének, erre tekintettel állásidőre küldik a munkavállalókat, és ennek megfelelően az Mt. 146. § alapján fizeti mindenkinek az alapbért állásidőre, amíg ez a helyzet fennáll.
Bizonyos köztes megoldás lehet az, amire az Mt. 146. § is feljogosítja a feleket, hogy megállapodjanak egy olyan megoldásban, hogy a munkavállaló állásidőre kerül, és az alapbéréhez képest csökkentett bért kap erre az időszakra. A jelen körülmények között ez is egy humánus és szociális elbánás.
Vannak ezen kívül olyan lehetőségek, amikor a munkaidő beosztásával hajtunk végre különböző műveleteket. Munkaidőkeret bevezetésére egyoldalúan lehetőség van, ha az a 4 hónapos (16 hetes) időtartamot nem haladja meg. És ami mindenkinek a munkaidőkeretétől függetlenül is felmerülne, az a részmunkaidő. Ezzel kapcsolatban kiemelendő, hogy ez még a mostani felpuhított jogszabályi környezetben is mindenféleképpen közös megegyezéshez kötött, tehát a munkaszerződés módosítása szükséges a felek közös megegyezésével ahhoz, hogy valakinek a munkaideje csökkenjen.
Meg kell említeni, hogy a munkaidőkeret hossza most a felek megállapodása függvényében úgymond elrugaszkodhat a törvényi keretektől, az Mt. által biztosított keretektől. Ilyen módon számos munkáltató már most megállapodást kötött a munkavállalóval 10-12 hónapos időtartamra. Ennek célja, hogy azt a munkaidőt, amit most a munkáltató lényegében nem tud felhasználni, mert nem tudja foglalkoztatni a munkavállalót munka hiányában – abban bíznak a munkáltatók, hogy későbbiek során ennek eleget tudnak majd tenni, és a munkavállalók úgymond le tudják dolgozni ezt az időszakot, és ezt a munkaidőt pótolni tudják.
Végezetül a legdrasztikusabb intézkedés, ami számos iparágban fennáll már, az a lehetőség, amikor a munkáltató elháríthatatlan külső okból nem tud eleget tenni foglalkoztatási kötelezettségének, ami az Mt. 146. § (1) bekezdésében nevesített olyan speciális állásidő, amikor a munkavállaló alapbérre sem jogosult. Sajnos számos munkáltató választja ezt a megoldást. Nyilván nem pusztán emberi gonoszságból, hanem egyszerűen képtelenség olyan módon kitermelni havi több milliós bértömeget, hogy emellett a munkáltatónak nulla forint árbevétele keletkezik.
Munkavállalói oldalról történő megközelítés
A munkavállalók esetében is előfordulhat olyan helyzet, hogy elháríthatatlan külső okból nem tudnak munkába járni. Meg kell különböztetni azokat az eshetőségeket, hogy mi minősül elháríthatatlan külső oknak, mi az, amikor a munkavállaló tényleg nem tud munkába menni és ennek hol vannak a határai.
Fontos szempont a munkavállalók esetében, hogy aki nem tud azért munkába járni, mert a közoktatási intézményeket bezárták és otthon kell maradni a gyerekével, az álláspontom szerint igazolt távollétnek bizonyul, ugyanakkor munkabér erre az időszakra nem jár.
Az elháríthatatlan külső oknak az értelmezése ebből a szempontból, az eddigi bírói gyakorlat elháríthatatlan külső oknak azt tekintette, amikor valamiféle természeti katasztrófa (árvíz vagy közlekedési cég sztrájkja miatt képtelenség odajutni a munkavégzés helyére). Ezek a bírói gyakorlatok néhány órás, néhány naposak időszakok voltak. Ezt is alapvetően át kell értelmezni a bíróságoknak, hogyha ilyen ügyek lesznek, márpedig lesznek. A bírói gyakorlat ilyen helyezettel még nem szembesült és ezek a helyzetek még nincsenek kezelve bírósági szinten.
A szöveg a PPKE JÁK Munkajogi Tanszékének oktatói által, távolléti oktatás keretében tartott, Vírusválság és munkajog c. órán elhangzottak leirata. Közlés az előadó írásos engedélyével!
Fotó: dr. Molnár Bence
