A világot nagy és váratlan csapásként érte a pandémia. Szinte egyetlen ország egészségügyi rendszere sem volt rá felkészülve. A gazdaságok leállása pedig csak tovább növelte a gondokat, amelyek már korábban, a negyedik ipari forradalom, a digitalizáció és robotizáció gazdaságokat átrendező szerepével összefüggésben is érzékelhetők voltak. Az előrejelzések szerint, ha túl is jutunk az egészségügyi válságon, akkor sem dőlhetünk hátra. Újabb válságok jöhetnek, új járványok léphetnek fel, de az éghajlatváltozás is csapásokat mérhet a világra áradások, aszályok és erdőtüzek formájában. Ezért nem szabad visszatérni a korábbi, a természetet kihasználó termelési és fogyasztási formákhoz. A gazdasági növekedés hajszolása helyett a hangsúlyt a minőségi fejlődésre, a humán, társadalmi és környezeti fenntarthatóságra kell helyezni. Végre komolyan kell venni Kenneth Boulding amerikai közgazdász híres mondását: „aki egy véges erőforrásokkal rendelkező világban a vég nélküli gazdasági növekedésben hisz, az vagy őrült, vagy közgazdász.” Természetesen ma már nem minden közgazdász hisz a gazdasági növekedés fenntarthatóságában, illetve abban, hogy egy társadalomnak ez kell, hogy a legfőbb célja legyen. Herman Daly amerikai ökológiai közgazdász arra figyelmeztet, hogy a növekedés mennyiségi fogalom, és azt jelenti, hogy a gazdaság, esetleges negatív környezeti és emberi következmények árán nagyobb lesz. A fejlődés viszont minőségi változás, amelynek eredményeképpen javulás következik be.
A körülöttünk zajló változások korábbi szemléletünk megváltoztatásának szükségességére kell, hogy figyelmeztessenek bennünket. Ellenállóvá, válságállóvá kell tenni a gazdaságokat és társadalmakat egyaránt. Ez nem képzelhető el a korábbi gondolkodási sémák folytatásával. Hiszen ahogyan arra Albert Einstein figyelmeztet: nem lehet megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amellyel azokat létrehoztuk.
A pandémia kiélezte a problémákat. A világban mindenhol nőttek az egyenlőtlenségek, a már korábban is erős szereplők továbberősödtek, sok kisvállalkozás pedig, amely leállásra kényszerült, lehet, hogy már nem is tud újraindulni. A szegények és gazdagok közötti szakadék fennmaradását, sőt növekedését valószínűsíti, hogy sok kisgyermek, akinek a családja nem tudta biztosítani a megfelelő színvonalú távoktatást, behozhatatlan hátrányt szenvedhetett el.
A növekvő egyenlőtlenségek csökkentik a társadalmi bizalmat, a társadalmi kohéziót, törékennyé teszik az egyensúlyt. Fenntartható és a jövő válságainak ellenállni képes gazdaság és társadalom pedig csak az egyenlőtlenségek csökkentésével, szolidaritással és magas bizalmi szinttel építhető. Ehhez nem elég a technológiai és gépi beruházások folyamatos bővítése, hanem emberi és társadalmi fejlődési célokat is ki kell tűzni. Hiszen, ahogy Szent II. János Pál Pápa figyelmeztet, „sohasem szabad technikai szintre korlátozni azt, ami valódi fejlődésként az emberek és népek méltóságára vonatkozik. Egy ilyen leegyszerűsítéssel a fejlődés elvesztené igazi természetét…” (sollicitudo rei socialis).
A fejlődést kell tehát keresni a növekedés helyett. Az embereknek érezniük kell azt is, hogy legalább olyan fontosak a kormányok számára, mint a nagy lobbierővel rendelkező nagyvállalatok. A fenntarthatóság és válságállóképesség egyre fontosabb feltétele lesz az erős családi vállalati szektor, amely innovatív, itthon tudja tartani a tehetségeket - és ahogyan Ferenc pápa fogalmaz - az alulról építkezés szubszidiaritásának fontos szereplője. Ezekre a cégekre jellemző a családi értékek továbbadása, az etikus magatartás és társadalmi felelősségvállalás, hiszen beágyazódnak a helyi közösségekbe és nemcsak a rövidtávú profitérdekeket, hanem a munkavállalókkal és a környezetükben élő emberekkel való tartós partneri kapcsolatok fenntartását is fontosnak tartják. A kormányoknak a jelenlegi válság kezelése mellett ezért már most kell gondolniuk arra is, hogy mit kell másként tenniük azért, hogy képessé tegyék a nemzetet a jövőbeli válságok leküzdésére, okozzák azokat egészségügyi, vagy természeti válságok. Ez erős nemzeti gazdaság építését igényli a hazai kisvállalkozások bevonásával, és a humán vagyon tudásszintjének és egészségi állapotának megerősítésével. A munka nélkül maradókat átképezni, a felnőtt munkavállalókat továbbképezni szükséges ahhoz, hogy a jövő gazdaságában szükséges tudást időben megszerezhessék. Minden ember számára biztosítani kell a fejlődés, a tudásgyarapítás lehetősét. Az értékrendváltozásnak pedig – mások mellett - abban kell megnyilvánulnia, hogy a pénzfolyamatok és az azokkal mért növekedés hajszolása helyett a nemzeti vagyon - beleértve a természeti, társadalmi és humán vagyonelemeket is - gyarapítását tűzzük ki célként. Ezért a jövőben nem fogadható el egyetlen olyan beruházási döntés sem, amely akár a természeti, akár a humán vagyon károsodásával jár együtt.
Az értékrend változás része tehát, hogy különbséget teszünk a valódi és a látszatértékek között. A valódi érték az egész társadalom felemelkedése és a természeti környezet megóvása szemben a kevesek gazdagodásával. Az egyéni haszonra, a cégek profitmaximalizálására való törekvéseket fel kell váltania az etikus, társadalmilag felelős, a társadalmi eredményességet értéknek elfogadó gondolkodásnak. Mert mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? (Mt16, 26)
Ezek a változások segítenek majd abban, hogy egy ország ne a régi, gazdasági-társadalmi válsághoz vezető állapotba, hanem egy sokkal egészségesebb és fenntarthatóbb, minőségi szemléletű állapotba építse vissza gazdaságát és a társadalmát egyaránt.
Szöveg: Prof. Dr. Csath Magdolna, Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont
