Pázmány könyvtár: interjú Osztroluczky Saroltával
A mindenség ernyőjére kivetítve c. könyv szerkesztőjével

osztroluczky_sarolta_1.jpgOttlik Géza remekműve, az Iskola a határon 1959 őszén jelent meg először. E fontos esemény hatvanadik évfordulója jó alkalomnak tűnt arra – bár egy klasszikus újraolvasására sosem kell külön indok –, hogy új kérdésirányokból kerülhessünk ismét párbeszédbe Ottlik Iskolájával. A mindenség ernyőjére kivetítve című, kétnapos regénykonferenciát 2019 novemberében rendeztük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. A konferencia előadásaiból készült tanulmánykötet apropóján beszélgettünk  a szerkesztővel, Osztroluczky Saroltával.

Hol van Ottlik és az Iskola a határon helye a hazai irodalomtudományban? Hol van a helye könyvespolcainkon, az olvasók szívében?

Ottlik Géza 1959-ben megjelent Iskola a határon című regénye a magyar irodalmi kánon része. Igazi klasszikus mű, amely képes arra, hogy időről-időre választ adjon kérdéseinkre, alakítva világ- és önmegértésünket. A regény iránt tanúsított szakmai és olvasói érdeklődés az 1980-as évektől kezdődően erősödött fel. Ebben és az Ottlik-kultusz elindításában fontos szerepe volt Esterházy Péter emlékezetes gesztusának is, mellyel a hetvenéves Ottlikot köszöntötte. A fiatal pályatárs három hónap (kb. 250 munkaóra) alatt átmásolta az Iskola a határon teljes szövegét egyetlen rajzlapra, rétegesen egymás fölé írva, és ezzel képpé változtatva a regény sorait. A Buda című posztumusz Ottlik-regény 1993-as megjelenése újabb recepciós hullámot indított el, akárcsak a 2012-es Ottlik-centenárium. Szeretném azt hinni, hogy a mi, 2019-es konferenciánk és az abból készült tanulmánykötet szintén fontos állomás lesz az Ottlik-olvasás történetében.

Ottlik helye az én könyvespolcomon Orbán Ottó és Örkény István között van – ha odafigyelek a betűrendre. De a viccet félretéve, jó, ha a polcunkon mindig kéznél van egy Ottlik-kötet, legyen az az Iskola, a Hajnali háztetők, a Buda, a Minden megvan elbeszélései vagy a Próza. Az Iskolába bele-beleolvasni, évente újraolvasni vagy hangoskönyvként újrahallgatni a legmagátólértetődőbb szükségszerűség.

Milyen üzenete lehet a számunkra, a mai kor emberének?

Az Iskola a határon azért nagy mű, mert minden újraolvasásban megváltozik az „üzenete”. Szerkezetileg, narrációját vagy nyelvét tekintve annyira rétegzett, hogy az ember minden olvasás alkalmával valami újat talál benne. Persze, mondhatjuk azt is, hogy ez a regény a szabadságról, az irgalomról, a felnőtté válásról vagy az emberi kapcsolatok szép bonyolultságáról szól, ezzel azonban csak nagyon keveset mondtunk el a valódi „üzenetéről”. Mert az Iskola Ottlik nyelvén szól ezekről a fontos dolgokról. Az előbb sorolt eszmék és fogalmak a maguk elvontságában megfoghatatlanok, csak lebegnek súlytalanul. A nehézkedést, a (tőke)súlyt, a gravitációt Ottlik mondatai adják meg nekik. Ettől a nyelvtől válnak megragadhatóvá, súlyossá, emberivé.

Hogyan foglalható össze Ottlik Iskola a határon című regényének mondanivalója egy mai gyermek számára?

Erre a kérdésre csak kitérő választ tudok adni, pedig szeretném, ha minél több „mai gyerek” olvasná ezt a regényt. Ha össze kellene foglalnom a mondanivalóját, hebegni-habogni kezdenék, majd egyszerűen elővenném a kötetet, és felolvasnék belőle egy részt. Aztán még egyet és még egyet. Végül a kezébe nyomnám annak a „mai gyereknek”, hogy olvasd el, mert érdemes. Végül is, a jó irodalom ilyen: nem hagyja, hogy helyette beszéljünk. (Ezért sem bánom, hogy a regénynek nincs filmváltozata. Így csak egy „bejárat” van ehhez a műhöz: az olvasás.)

2019 novemberében A mindenség ernyőjére kivetítve címmel rendeztek regénykonferenciát. Honnan jött az ötlet? Hogyan zajlott le maga a konferencia?

A konferencia ötlete 2019. május 9-én, az Ottlik-emléknapi koszorúzást követő kerekasztal beszélgetés alkalmával merült fel először. Hernádi Mária (PPKE BTK), Korda Eszter (Veres Pálné Gimnázium), Thimár Attila (PPKE BTK és Kortárs folyóirat) és én arról beszélgettünk, hogy milyen „ürüggyel” lehetne az Ottlik-életművet kedvelő kutatók, oktatók és – ehhez mindannyian ragaszkodtunk – középiskolások között párbeszédet kezdeményezni. A dátumból adódóan az Iskolamegjelenésének hatvanadik évfordulója lett az apropó. Kelecsényi László még arra is emlékezett, hogy a regény 1959 őszén, egészen pontosan ’59 novemberében jelent meg, így a konferencia időpontját is november hónapra tűztük ki.

A tudományos konferencia terve hamarosan egy középiskolásoknak szóló, filmes projekt ötletével is kiegészült, ami Korda Eszternek köszönhetően 2019 novemberében, a konferencia után egy nappal ugyancsak megvalósult.

Az Iskola mint „hívószó” olyan hatékonynak bizonyult, hogy a konferencia két napja alatt huszonkilenc előadás hangzott el, míg a projektre – melynek keretében a diákok háromperces némafilmet forgattak az Iskola inspirációjára – több mint harminc középiskolai csapat jelentkezett.

A konferenciát a Sophianumban tartottuk, és külön öröm volt számunkra, hogy az Ottlik család képviseletében Ottlik András is részt vett a rendezvényen. A tanácskozás első napját két ünnepi esemény keretezte. Péntek reggel, a konferencia nyitányaként a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Toldy Ferenc-díjának átadására került sor, amelyet Fűzfa Balázs, az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense, ismert Ottlik-kutató vehetett át. Az első nap zárásaként pedig Kelecsényi László legújabb Ottlik-könyvének (Ideje van. Ottlik-tanszerláda. Szombathely, Savaria UP, 2019.) bemutató beszélgetését hallgathattuk meg.

ottlik-konferencia-pdf.jpg

A tematikus blokkokba sorolt előadásokat élénk szakmai viták követték, melyekhez az előadókon kívül a szép számban megjelent hallgatóság is hozzászólt. Az első szekció (I. Hang, kézjegy, kultusz) Ottlik-kultuszhoz köthető előadásait a regény történelemszemléletével, Kőszeg város ostromának a fikció által konstruált képével, illetve a regény minduntalan elmozduló, kibillenő (nem-sztoikus) üzenetével foglalkozó olvasatok követték (II. Város, történelem, szemlélet). Ezek után az Iskola társas viszonyai (a gyerekszereplők közötti, az anya-gyermek és a férfi-nő kapcsolatok) kerültek a vizsgálódás középpontjába (III. Társas jelenlét). A jelenlétélményekről szóló szekcióban a szereplők jelenlétre ébredésének útjáról, a tárgyias észleleteket rögzítő leírásokról, a jelenlét- és zajélmények összefüggéseiről, valamint a testi tapasztalatok és testtechnikák regénybeli szerepéről esett szó. A Képi és írott jelenlét címet viselő tematikus blokk az Iskolában szereplő olajnyomatokkal (köztük is kiemelten Az Emmausi tanítványokkal), a regény magyar és idegen nyelvű kiadásainak borító-paratextusaival, a szereplők „beszédes” arcával, illetve a narráció és a cselekmény írásjeleneteivel foglalkozott. A narráció kérdéseit tárgyaló szekció előadásai az írói alaphelyzet regénybeli önleírásáról, a csend poétikai szerepéről és a valóság narratív megragadhatóságáról szóltak. Az összehasonlító nézőpontú, illetve az intertextuális kapcsolódási pontokra rámutató interpretációkat két szekción keresztül követhette figyelemmel a közönség (VII-VIII. Párhuzamok, kapcsolódások). Az előadók Kaffka Margit, Márai Sándor, Pilinszky János, Kertész Imre, Konrád György és Sajó László műveit vizsgálták az Iskola értelmezéseivel való kölcsönhatásukban. A tanácskozás a regény előtanulmányairól, illetve a szakmai és a középiskolai recepciójáról szóló előadásokkal ért véget (IX. Előtörténet és recepció).

A konferenciát követő napon, a Veres Pálné Gimnáziumban tartottuk a középiskolai projekt, filmszemlével egybekötött záróeseményét. Még aznap este, „hirtelenül” – ahogy Ottlik írja az Iskolában – megérkezett „a decemberi első hóesés”. Szép, szimbolikus lezárása volt ez a háromnapos Iskola-ünnepnek.

Az előadásokból és az azokból megszülető tanulmányokból levonható egy közös következtetés vagy megállapítás?

Úgy fogalmaznék, hogy a kötetben szereplő tanulmányok mindegyike valami új és releváns megállapítást tesz egy olyan regényről, aminek – ahogy mondani szokták – könyvtárnyi szakirodalma van, ezért azt gondolhatnánk, hogy igen nehéz, szinte lehetetlen róla újat mondani. Ám a klasszikus mű létmódja éppen ilyen: mindig tud újat mondani, mindig meg tud lepni. Ottlik Iskolája az újraolvasások aktusában létező klasszikus mű – ez a megállapítás volna talán a kötet tanulmányainak közös következtetése.

Hogyan vihető tovább a konferencia témája? Milyen kutatási mélységei vannak még?

Szerintem az első lépés, hogy a konferencia témáját, vagyis az Iskolát és a regényről szóló konferenciakötetet ténylegesen „vigyük tovább”, vagyis vigyük be az (egyetemi vagy középiskolai) óráinkra, és beszélgessünk róla. Az Iskola – lévén klasszikus mű – a fiatal generáció tagjaiból is előhív majd kérdéseket. Az ily módon megszülető új olvasatok egy gimnáziumi projektmunka, egyetemi szakdolgozat, doktori disszertáció vagy egy majdani Ottlik-konferencia ösztönzői lehetnek.

Persze, nem kell mindig okvetlenül a kutatásban gondolkodni. Legalább ilyen, vagy még ennél is nagyobb dolog, ha az Iskola elolvasása és egy ahhoz kapcsolódó fakultációs vagy szemináriumi beszélgetés hatására hosszútávon viszi magával az Ottlik-olvasás élményét egy diák.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Osztroluczky Sarolta

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása