Kránitz Mihály, a Hittudományi Kar professzora a mostani félévben a Párizsi Katolikus Egyetemen oktat. Ottani benyomásairól kérdeztük, és hogy milyen húsvéti üzenetet küld a Pázmány hallgatóinak.
Milyen meghívásnak eleget téve ad elő a mostani szemeszterben a Párizsi Katolikus Egyetemen?
Vendégprofesszorként (professeur invité és mint enseignant-chercheur, ahogy itt mondják) tanítok a Párizsi Katolikus Egyetemen. Még tavaly, a vírushelyzet előtt hívtak meg, s bár az időközben kitört járványt figyelembe véve, meghívóim kitartóak voltak, mert nappali és levelező tagozatra is beosztottak. Önálló kurzust hirdettek meg számomra: Bevezetés az ökumenizmus teológiájába. Még mielőtt valaki bizonytalan lenne, hogy mi is ez, egyszerűen a keresztény egység több mint 100 éves történetével foglalkozom (1910-től). Ennek a mozgalomnak a meghatározó személyeiről, eseményeiről és dokumentumairól adok elő, természetesen franciául, ami itt a „társalgás” nyelve.
Kérem, ismertessen meg bennünket kissé az intézménnyel.
Tízezer hallgatója van az egyetemnek, amely sok kart és intézetet foglal magában. A francia laikus törvények szabályai szerint Institut Catholique a neve (ugyanis még egy XIX. század végi törvény szerint csak állami felsőoktatási intézmény viselheti az egyetem nevet…, Ennyit az itteni szabadságról…). Egyébként a mi egyetemünk, a Pázmány ősibb, mert párizsi társa „csak” 150 éves… lesz 2025-ben. A teológiai kar tavaly volt 130 éves, az Ökumenikus Intézet pedig, ahol tanítok, 50 éves volt 2017-ben (rövidítése: ISEO). A párizsi ökumenikus intézetből többeket ismerek, de rendszeresen találkozom sok professzorral „élőben” és online is, például az Ökumenikus Intézet vezetőjével, a dékánnal, a rektorral és a levéltárat vezető ortodox atyával.
Január eleji érkezésemmel a vizsgaidőszak végét csíptem el, a hallgatók bejárhattak az egyetemre, hogy beszámoljanak tanulmányaikról. A hónap közepén pedig már meg is kezdődött a második szemeszter. Online bemutatkoztam a hallgatóknak, akik most szintén csak a virtuális térben követhetik az előadásokat. Mint említettem, nappali és levelező tagozaton is tanítok, valamint három konferenciára is meghívtak előadónak. „Élnek” a lehetőséggel, hogy egy keletről jött vendégprofesszor van itt…
Mennyire érdeklődő a hallgatóság?
Úgy érzem, hogy a tanárok és a diákok egyaránt pozitívan állnak hozzám, ezért azt mondhatom, csak az előadás nyelve változott, mert ezt az anyagot, az ökumenizmust otthon is tanítom, és nem túlzás: gyakorlom. Tulajdonképpen nincs sok különbség, a hallgatók itt is érdeklődőek, az órák végén kérdeznek, vannak lelki programok és nagyon sok úgynevezett visioconférence, vagyis online konferencia, amit gyakran több százan követnek.
A Pázmánnyal összehasonlítva milyennek látja a két katolikus egyetem életét -- elsősorban a hallgatók lelki, vallási irányultságát tekintve?
Az egyetem mellett van a kármeliták temploma. Nagy öröm volt, hogy első heteimre esett az ökumenikus imahét, amit a világ minden pontján megtartanak. Párizsban is nagy hangsúlyt helyeznek erre. Maszkban és távolságtartással, de megtartottuk az egyetemi közös szentmisét a keresztények egységéért, melyen a hallgatók énekeltek. Így nemcsak elméletben, hanem a lelki élet szintjén is be tudtam kapcsolódni az itteni egységtörekvésekbe.
Milyen benyomásokat szerzett a jelenlegi francia katolikus életről?
Az ismert korlátozások itt is érvényben vannak. Érdekes a hely, ahol a szállásom van. Az élet ugyanis „több tényezős”. Nemcsak a tudományos, hanem a gyakorlati feltételeknek is meg kell lenniük. Az egyetem szervezte meg, hogy a félév során a szulpiciánus rend párizsi házában lakhatom. Szent Szulpic (lásd: Katolikus Lexikon) egy VI. századi galliai püspök volt, az evangélium terjesztésére nagy gondot fordított. Jean-Jacques Olier (1608-1657) alapította és róla nevezte el azt a papi társaságot (La Compagnie des Prêtres de Saint Sulpice), mely a papnevelésre és a plébániai élet előmozdítására vállalkozott. Ebbe az élő szerzetes közösségbe kerültem, az ezzel összefüggő napirenddel. „Tartsd meg a rendet és a rend megtart téged” – az ősi mondás itt is igaz. Közös szentmisék, imádság és étkezések a nap sarokpontjai. Az étkezéseknél szó esik a francia egyházról, mely az evangelizáció területén hasonlót él át, mint Európa más országai. Előfordul püspök vendég is, ilyenkor „első kézből” hallom a mai „idők jeleire” adott francia válaszokat, a hit továbbadásáért folytatott hősi küzdelmeket.
Húsvét előtt járunk. Milyen gondolatokat küld a Pázmány hallgatóinak?
Mindannyian elmondhatjuk, hogy különleges időket élünk. Ám ez mindig így volt. Az élet mindig tartogat újdonságokat. Nincs megállás egy gyermek fejlődésében sem. A Covid-19 vírus mindenhol korlátozásokat jelent, és számtalan fertőzést és sajnos halálesetet is. Értük és az orvosokért, valamint az ápolókért, sőt még a kórházi technikai személyzetért is naponta imádkozom. Az is egyébként egy pap feladata, hogy „közbenjárjon” a népért.
A Nagyhét és a Húsvét napjaiban merítsünk erőt Krisztus keresztjéből és feltámadásából. Ez segítséget nyújt számunkra a legnehezebb pillanatokban is. Különös hálával gondolok az otthoniakra, akik érdeklődéssel kísérik utamat. Az idő gyorsan megy, három hónap már el is telt, és most egy „kis időre” úgy búcsúzom el, ahogy Ferenc pápa szokott: „Ne felejtsetek el imádkozni értem…” És stílusosan, ahogy a francia mondja: Bon jour! et Au revoir!
Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: Kránitz Mihály
