Pázmány Alumni: interjú Gergely-Baka Ildikóval, a BTK egykori hallgatójával

gergelybakaildiko.jpg

Gergely-Baka Ildikó egy felvidéki magyar gimnáziumból került a Pázmány piliscsabai campusára, ahol ma is élő barátságokra tett szert. Néhány oktatójának hatására még a doktori képzésen is gondolkodott, de az újságírás iránti vágya erősebbnek bizonyult. Több éve a Képmás magazin szerkesztőjeként dolgozik, ahol rengeteg gyakorlati dolgot a szerkesztőségi kollégáitól tanult.

Mindig is érdekelt a média, az újságírás világa? Tudatosan készültél erre a pályára?

Igazából az irodalmat szerettem, kiírtam például néhány mondatot a Rómeó és Júliából a füzetembe, és hosszasan csodáltam a gyönyörűen megformált, lírai szöveget. Azt hiszem, vágytam arra, hogy én is ilyen szépeket írjak, bár mások azt mondták, hogy ez nyálas. Az újságírás ötlete a középiskola utolsó két évében jutott eszembe.

Kommunikáció- és médiatudomány szakon végeztél a Pázmányon. Emlékszel, hogy miért erre a szakra és miért a Pázmányra jelentkeztél? Akkoriban mi motivált leginkább?

Egy felvidéki magyar gimnáziumba jártam, és mondtam a továbbtanulásért felelős tanárnak, hogy nekem az az egyik kedvenc órám, amit mindenki tölteléktárgynak gondol: a társadalomismeret. Pszichológia, kommunikáció – ezek voltak a témák, és ez tetszett nekem. Olvastam akkoriban egy ismert újságíró könyvét, annak a hatására választottam a kommunikáció és médiatudomány szakot. Végtelenül hálás vagyok ennek a tanárnak, Jankus Zsoltnak, mert átsegített a nehézségeken: mondta például, hogy a felvételihez mindenképpen szükségem lesz nyelvvizsgára, mert a szlovákiai történelemérettségimért kevesebb pontot fogok kapni Magyarországon. Segített jelentkezni, elvitt Budapestre a nyelvvizsgára az osztálytársamat meg engem, és amikor hazafelé tartottunk, megállt azon a helyen, ahol ő tanult: a piliscsabai campuson. Azt hiszem, az ő hatására jelöltem be első helyen a Pázmányt.

Hálás vagyok azért is, hogy magyar gimnáziumban tanulhattam. Ha például kémia óra közben nem olvastam volna Radnóti verseit az irodalomkönyvben, valószínűleg nem jut eszembe, hogy szövegekkel kellene foglalkoznom.

Milyennek látod a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszedbe jut az egyetemmel kapcsolatosan?

Szerettem a kollégiumban lakni, jó volt, hogy tudtuk támogatni egymást a vizsgaidőszakban, ma is élő barátságok szövődtek ott. De a legfontosabb talán az, hogy a filmes képzésre járók egyik forgatásán új embereket ismertem meg. Az egyikükkel később a filmekben ábrázolt agresszióról vitatkoztam – ez a szaktárs ma már a férjem.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelnéd ki, ami segített szakmailag?

Főleg az elméleti órákra emlékszem – sajnos a tananyagra már kevésbé, inkább arra, hogy szerettem ezekre az előadásokra járni. Az egyetem után még évekig természetes volt, hogy néha ilyeneket mondtam a páromnak: „tudod, volt az az elmélet a hipotetikus meg a kategorikus cselekedetekről” – és akkor a döntéshelyzetben ezt felhasználtam. Meg a közéleti vitákban sokszor felfedeztem egy-egy komolyabb érvelési hibát, és volt olyan is, hogy a személyközi kommunikáció óra tananyagát kerestem elő, mert nem jutott eszembe az egyik tézis, és ez nagyon zavart.

Bognár Bulcsú, Kovács Ákos és Aczél Petra olyan nagy hatással voltak rám, hogy néhány hónapig azon gondolkodtam, hogy menjek-e doktori képzésre, vagy válasszam inkább az újságírást. Médiahatás-elméletekkel akartam foglalkozni, ez a téma ma is érdekel, de végül az újságírás iránti vágy bizonyult erősebbnek.

Tanulmányaidból mit tudtál leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségedre tud lenni a karrieredben?

Egy dolgot tudok konkrétan felidézni. Amikor először javítottam egy szöveget, az egyik mondatban ezt a kifejezést olvastam: magába habarította. Rögtön eszembe jutott, hogy ez két kifejezésnek az összemosása lehet: az egyik a belehabarodott, a másik a magába bolondította. Az egyetemen az egyik órán időre kellett ilyeneket javítani, az megmaradt bennem. De egyébként rengeteg gyakorlati dolgot a szerkesztőségben tanultam a kollégáktól, akiknek hálával tartozom.

Hogyan indult a pályád az egyetem elvégzését követően? Mesélnél arról, hogyan alakult a karriered?

A záróvizsga után néhány hónapig egy budapesti étteremben dolgoztam, az ázsiai turistacsoportok foglalásait intéztem, tartottam a kapcsolatot az idegenvezetőkkel. A Szabó Ervin Könyvtárba továbbra is rendszeresen jártam, megszerettem a hangulatát. Az egyetem után nagyjából három hetente mentem, és minden alkalommal, amikor végignéztem az amúgy bő kínálatú újságospulton a lapokat, úgy éreztem, a kardomba dőlök: esküvői sminktrendek, megdöbbentő vallomások, lélegzetelállító ruhák. Nagyon elszontyolodtam. Nem sokkal később az Árpád hídi metróaluljáróban az újságosnál nézelődtem, és két lap azonnal felkeltette a figyelmemet – ezeket nem láttam korábban. Az egyiknek a címlapján egy részletes elemzést ígértek a genderelméletről – ez volt a lap, ahol ma dolgozom. Összeszedtem a bátorságomat, és mindkét kiadvány főszerkesztőjének írtam egy e-mailt. Így kerültem a Képmáshoz.

Több éve a Képmás magazin szerkesztőjeként dolgozol. Milyen témák állnak közel hozzád?

Őszintén szólva az olvasószerkesztést szeretem a legjobban. Egyszerűsítem a bonyolult mondatokat, néhány szót cserélek egy szinonimára – ebbe teljesen bele tudok feledkezni. Ki is ragasztottam a monitoromra ezt az idézetet: „A rosszul megszerkesztett mondat törött ablak, melyen át egy homályos gondolatra látni.”

Mielőtt ezt csináltam, az interjúk voltak a kedvenceim, a Varró Danival készült beszélgetésre például jó visszaemlékezni. Szoktam időnként személyes dolgokról is írni, sokat morfondírozok azon, hogy hogyan lehetne úgy tanulságos, ami velem történt, hogy közben ne legyen szájbarágós a cikk.

Fontos volt számodra, hogy egy értékeket képviselő munkahelyen dolgozhass?

Igen, ennek nagy jelentőséget tulajdonítottam.

Mit köszönhetsz a Képmás szerkesztőségének?

A tanulási, fejlődési lehetőséget. Nagyon örültem, hogy beleláthatok a nyomtatott magazin készítésének a menetébe, bár az tény, hogy az elején túlságosan izgultam ahhoz, hogy ennek örülni tudjak. Nagyon érdekeltek a főszerkesztő történetei a címlapinterjú készítéséről, a már korrektúrázott szövegek átnézéséről – ez nekem mind újdonság volt. A kollégák engedték, hogy az egész folyamatot átlássam, köszönettel tartozom ezért. Aztán az is jó lehetőség volt, amikor a magazin weboldala elindult, ennek kapcsán is új dolgokat tanultam. Emlékszem, hogy az első hetekben óránként megnéztem az analitikát, annyira érdekelt, hogy az adott pillanatban hányan vannak az online felületen és mit olvasnak.

A munkádban mi okozza a legnagyobb örömöt?

Amikor elkezdtem személyes, blogszerű írásokat írni, az volt a vágyam, hogy hatással legyek az emberekre. Sok ilyet írtam eddig, egy reakciót jegyeztem meg. A kisgyerekes anyuka ismerősöm kapcsán arról írtam, hogy mennyire ellentétes, egymást kizáró elvárásokat támasztunk az anyukák felé, és azért finoman beleszőttem a barátnőm megküzdési módjait is. Egy kommentelő azt írta, hogy már egy ideje gondolkodik ezen, de most végleg eldöntötte, hogy elmegy egy baba-mama csoportba, mert ő is pont így érzi magát.

A másik, amit nagy élvezettel csinálok, az az olvasószerkesztés.

Elfoglaltságaid mellett hogyan kapcsolódsz ki, mi jelenti a legnagyobb töltődést számodra?

Most a járványhelyzetben főleg olvasok és filmet nézek. Nemrég fejeztem be Elena Ferrante tetralógiájának, a Nápolyi regényeknek a második kötetét. Filmet most a férjem választott, egy elgondolkodtató francia animációt néztünk meg, A festmény címűt.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretnék fejlődni az olvasószerkesztésben, sokat gondolkodok azon, hogy tudnám-e ugyanezt, ugyanilyen alaposan csinálni, csak kicsit gyorsabban. Eddig kevésszer sikerült, de ha nagyobb rutinom lesz, talán menni fog. Sok mindenre kell figyelni, ha ezt csinálja az ember. Néhányszor belekezdtem már a regényírásba is, de abbahagytam, és úgy döntöttem, tanulok egy kicsit a történetírásról. Angol nyelven nagyon sok tananyag elérhető arról, hogy hogyan kell úgy formálni a cselekményt, hogy az fenntartsa az olvasó figyelmét – megvannak erre a konkrét technikák, egy munkafüzetet is találtam, szeretném megrendelni. Ehhez kapcsolódik, hogy el kellene kezdenem újra az angol tanulását, sajnos sokat felejtettem a nyelvvizsga óta. 

Egyre többször jut eszembe az is, hogy jó lenne majd újságírás szakosokat tanítani, néhány hete ki is írtam pár hibát a szövegekből, amiket szerkesztettem, majd elképzeltem, hogy milyen lenne azt a feladatot adni a diákoknak, hogy javítsák ki ezeket a mondatokat.

Mit üzennél, mit tanácsolnál a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Szerintem fontos, hogy az elsőre haszontalannak tűnő elméletek kapcsán is elgondolkodjanak azon, hogyan hasznosítható ez a hétköznapokban vagy a szakmájukban. Természetesen érdemes szakmai gyakorlatra is menni. Az egyetemen találkoztam olyan hallgatókkal is, akik szakot váltottak, a tanulmányaik közben jöttek rá, hogy mi érdekli őket igazából – jó, ha az ember arra is időt szán, hogy megismerje önmagát, tisztában legyen a képességeivel.

Tanulmányok

PPKE BTK – kommunikáció és médiatudomány szak

Szakmai pálya

Képmás magazin, szerkesztő, 2016–

Hobbi

olvasás, filmnézés

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Gergely-Baka Ildikó

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása