Rossu Renáta és Dobos Dániel a Bölcsészettudományi Kar 2007-es gólyatábora óta ismerik egymást, Renáta pszichológia, Dániel lengyel és német szakon végzett. Az egyetemi és az azóta eltelt évek alatt együtt szerzett élmények, emlékek, a közösen átélt változások és a pozitív életszemlélet jelenti a bázist, immár két gyermekükkel együtt élik kihívásokkal teli, de annál boldogabb mindennapjaikat.

Mikor és hogyan ismerkedtetek meg?

Renáta: 2007-ben, Egerben, a gólyatáborban ismerkedtünk meg, Dani volt a csoportvezetőm. Fontos tudni, hogy akkoriban a pázmányos gólyatáborok katonai stílusban teltek, a csoportvezetőknek kezdetben nagyon szigorúnak kellett lenniük a friss gólyákkal. Dani nagyon hitelesen alakította ezt a szerepet. Az első benyomásom róla: „Na, ennek az embernek biztosan nincsenek barátai.” Aztán ahogy teltek a napok, feloldódott a szerep, és az utolsó pertus estén megmutatta a valódi személyiségét. Rögtön beleszerettem. Persze azért a párrá váláshoz még gyúrnunk kellett egymást. De ez a történet azóta is nagyon meghatározó pont az életünkben, amit mindig mosolyogva mesélünk másoknak.

Milyen szerepet töltött be az életetekben a Pázmány?

Dániel: Igazi alma mater volt. Nem csak egymást ismertük itt meg, az egyetem vérkeringésébe is elég erőteljesen bekapcsolódtunk – gólyatáborok, Hallgatói Önkormányzat, Jenő. Annyira megfogott minket a campus világa, hogy nemcsak bejártunk az egyetemre, hanem mellé is költöztünk. Szó szerint.

Amikor az egyetemi éveikre gondoltok vissza, milyen gondolatok jutnak eszetekbe?

Renáta: Egy olyan közösséget adott, amihez jó volt tartozni. Olyan élményeket nyújtott számunkra, amelyekre a mai napig nagyon jó szívvel gondolunk vissza. Az önfeledtséget, a fiatalságot, szabadságot, a valahova tartozást, egy biztos alapot, amely segített átvészelni később is a nehéz időszakokat. Így amikor mesterképzésen nem indult a számomra megfelelő szakirány, nem volt kérdés, hogy a Pázmányt választom a szakirány helyett. Ha visszagondolunk, azt érezzük, mindenünk megvolt, amit egy fiatalnak meg kell tapasztalnia ahhoz, hogy utána belevághasson a nagybetűs életbe. A lengyel szak szabadon értelmezett órahelyszínei (Liget, Jenő), a német szak összetartó csapata a mai napig szép emlékeket ébresztenek, akár ha csak egy képet látunk megosztva valamelyik közösségi oldalon.

Melyik a legemlékezetesebb?

Dániel: Egyértelműen a gólyatáborok. Megismerkedésünk évfordulójává váltak ezek az események, ahol kezdetben még külön, de végül már közösen lehettünk csoportvezetők is. Az első közös gólyák mai napig nagyon meghatározó szerepet játszanak az életünkben, ott voltak az esküvőnkön és a babaváró bulikon is. Jó nézni, merre halad az életük, nagyon büszkék vagyunk rájuk. Persze nagyon jó emlékek a pázmányos koncertek és az egyetem indulója is!

Közös életeteket milyen erőforrás táplálja?

Dániel: Ami nagyon nagy erőt ad, hogy tényleg van egy biztos, stabil alapunk. Hogy volt lehetőségünk az egyetem keretei között megélni közösen azt, amit egy fiatalnak meg kell élnie. Nagyon sok emléket és élményt szereztünk itt együtt, arról nem is beszélve, hogy maga a lánykérés is a campus határain belül történt.

Hogyan tartjátok frissen a kapcsolatotokat?

Dániel: A pandémia előtt rengeteget adtak a közös hobbik, színház, koncert, szauna szeánszok. Sajnos az elmúlt egy évben a mi lehetőségeink is meglehetősen korlátozottak voltak, főleg két gyerekkel összezárva. Ami mégis mindig erőt ad, azok a közös nevetések, társasozások és a közös élményszerzés.

Véleményetek szerint melyek a házasság legnagyobb kihívásai?

Renáta: A gyermekeink megszületése életünk legnagyobb csodáját hozta, de egyben komoly kihívások elé is állított minket. Főleg amikor rövid időn belül megszületett második gyerkőcünk is, és két kicsit kellett ellátnunk egyszerre, kevés segítséggel. A kapcsolatunk elején nem is sejtettük, milyen súlyos szerep ez, arra pedig egyáltalán nem számítottunk, hogy a nyakunkba szakad egy a jelenlegi vírushelyzethez hasonló, embert próbáló időszak. Talán ez életünk egyik legnagyobb kihívása, amiből csak reméljük, hogy végül győztesen jövünk ki.

Mi szolgálhat fogódzóként a házasság rosszabb napjaiban?

Dániel: A közösen eltöltött minőségi idő, a közös alapok, emlékek, élmények. A nevetés még a legnehezebb időszakban is, és persze minden este lefekvés előtt a gyermekeink szuszogása, gyönyörűsége.

Mit tartotok az életben a legértékesebb ajándéknak?

Renáta: A két egészséges, gyönyörű gyermekünket. Azon a bizonyos első estén nem gondoltuk volna, hogy 14 év múlva ennyire fantasztikus családot tudhatunk majd magunkénak. Hisszük, hogy a mai világban tényleg csoda az, amink van.

Milyen jövőbeli terveitek vannak?

Renáta és Dániel: Egyet megtanultunk: nem tervezünk. Csak a jelen pillanataira próbálunk fókuszálni, megélni a mindennapok szépségeit, mert sajnos rájöttünk, túl gyorsan nőnek a gyerekek.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Horváth Lenke
Fotó: Rossu Renáta és Dobos Dániel