Gyöngy Ágnes molekuláris bionika mérnöki alapképzést, majd orvosi biotechnológia mesterképzést, Maczák András mérnökinformatikus alapképzést végzett az ITK-n. Megismerkedésük a kari Animátor Közösségnek köszönhető, sok barátot és rengeteg élményt szereztek itt együtt. Hitük, humoruk, az egymás iránti szeretet és tisztelet táplálja kapcsolatukat és családjuk egységét.

Mikor és hogyan ismerkedtek meg?

Ágnes: 2011-ben kezdtem az egyetemi tanulmányaimat az ITK-n. Az első évben jelentkeztem az Animátor képzésre, ott találkoztunk először, bár akkor még inkább csak köszönőviszonyban voltunk egymással. Sokáig nem is jártunk egy társaságba, aztán az idő múlásával, a közös feladatok és élmények során kölcsönös szimpátia alakult ki köztünk, ebből lett végül barátság és szerelem.

András: A karunkon az Animátor közösség szervezte a gólya rendezvényeket, ennek a képzésén találkoztunk először, de egy-két szónál többet nem tudtunk beszélni. Majd egy későbbi évben együtt vezettünk csapatot, ahol már egy kicsit jobban meg tudtuk egymást ismerni. Aztán az évek alatt egyre többet beszéltünk, egyre többször találkoztunk, végül először bennem fogant meg a gondolat, hogy ő lesz a feleségem.

Milyen szerepet töltött be az életükben a Pázmány?

Ágnes: Annak ellenére, hogy nem erre a pályára készültem, és igazán beiratkozni sem akartam, hamar rájöttem, hogy nagyon jó, hogy a Gondviselés erre sodort. Nagyon szerettem az ITK-n tanulni, teljesen új gondolkodásmódot kaptam az itt töltött évek alatt. A tudomány mellett pedig sok fontos kapcsolatot köszönhetek a Pázmánynak!

András: Nagyon sok embert ismerhettünk meg, a barátaink nagy részével az egyetemen találkoztunk. Illetve nagyon hálás vagyok azért a szaktudásért és látásmódért, amit az oktatóinktól kaptam. Nem utolsó sorban mi is itt találkoztunk.

Amikor az egyetemi éveikre gondolnak vissza, milyen gondolatok jutnak eszükbe?

Ágnes: Huhh...nagyon sok minden! :) Ami talán a legfontosabb: a közösség. Úgy gondolom, a tanár-diák viszony is kivételes és példaértékű, illetve mivel ez egy viszonylag kisebb Kar, nagyon családias a hangulat, ha csak látásból is, de mindenki ismer mindenkit. Itt nem szégyen a másiktól segítséget kérni, néha azt hittem, hogy ez valami furcsa hobbija a felsőbb éveseknek, hogy folyton gondoskodnak a kisebbekről. Aztán megismerkedtem az Animátor Közösséggel (picit később, mint az évfolyamtársaim, mert első félévben nem nagyon vettem részt a gólyarendezvényeken), aminek később én is a tagja lettem. Nagyon sokat köszönhetek nekik, a legtöbb emlékem is a Közösséghez kötődik.

András: Utólag visszanézve az akkori problémáink és gondjaink sokkal kisebbnek tűnnek. Azt hiszem, örülnénk, ha csak pár napra újra annyi szabadidőnk lehetne, mint akkor, vagy mondhatnánk, hogy: “Azt hiszem kihagyom az első előadást és visszafekszem”.

Melyik a legemlékezetesebb pázmányos emlékük?

Ágnes: Nehéz egyet kiemelni, nem is tudok. Mindig jó érzéssel gondolok vissza például a lánykollégium által szervezett bálokra, arra a gólyatáborra, ahol először voltam csoportvezető, vagy ahol MSc-s hallgatóként újra gólyaként vehettem részt, de a sítáborok is örök élményt nyújtottak.

András: Sokáig fogok emlékezni azokra a pillanatokra, amikor kihúztam pont azt a tételt, amit szerettem volna, de mindennél több kedves emléket adott az Animátor Közösség. Ha egyet ki kéne emelnem, akkor az valamelyik végigbeszéltgetett éjszaka lenne Ágival.

Közös életüket milyen erőforrás táplálja?

Ágnes: Vallásos családban nőttünk fel mindketten, ez a közös életünket is befolyásolja, így erőforrásunk egyértelműen a hitünk.

András: Gyermekeink és közös jövőbeli terveink – amiben újabb gyermekek is szerepelnek. Mindig van előttünk egy cél, ha elérjük, újakat ki.

Milyen praktikáik, szokásaik vannak a kapcsolatuk frissen tartására?

Ágnes: Nagyon szeretünk utazni, új helyeket felfedezni. Bár ezt a szokásunkat azt elmúlt időszakban nem nagyon gyakorolhattuk, az új közös élmények mindig felpezsdítenek. Ezen kívül igyekszünk alkalmanként „randizni” (pl. vacsora kettesben, vagy színház), ami két gyerek mellett igazi kihívás, kicsit nagyobb szervezést igényel, mint kapcsolatunk hajnalán, de ezekből az alkalmakból tudunk egy időre töltekezni.

András: A hétköznapokból való kiszakadás mindig sokat segít. Akár csak kettesben, akár a gyerekekkel együtt elmenni valahova, ahol még nem jártunk. Az úti cél lehet egy távolabbi pont, vagy akár csak a szomszéd erdős rész, a lényeg, hogy egy kicsit kimozduljunk, és elfelejtsük az otthoni dolgokat/gondolatokat. Ez mondjuk kicsit nagyobb kihívás volt a járványhelyzet alatt. Mindezen túl fontos megjegyeznem: kevés dolog van, amire a humor nem jó.

Véleményük szerint melyek a házasság sarkalatos pontjai?

Ágnes: Egymás iránti szeretet, tisztelet és hűség.

András: Szeretet, tisztelet és a közös érdek előtérbe helyezése. A döntéseknél már nem a saját szempontunk dominál, azt kell szem előtt tartanunk, hogy nekünk, mint párnak és családnak mi a legjobb.

Mi szolgálhat fogódzóként a házasság rosszabb napjaiban?

Ágnes: A házasságkötésünk napján Édesapám azt a tanácsot intézte felénk, hogy „ne nyugodjék le nap haragotok fölött”, ehhez igyekszünk tartani magunkat. Ha feszültség van közöttünk, este, amikor a gyerekek már alszanak, megvitatjuk a dolgokat, egészen addig, amíg tényleg békére nem találunk. A kisebb nézeteltéréseket Bandi humorral próbálja tompítani. Ennek sikere nagyban függ az én aktuális hangulatomtól…

András: Mindig egymásba kell kapaszkodnunk. Szeretek visszagondolni az esküvőnk napjára és a fogadalmunkra, tudom, hogy jöhet bármilyen akadály, ha mi összetartunk, akkor nem lehet gond.

Mit tartanak az életben a legértékesebb ajándéknak?

Ágnes: Egyértelműen a gyerekeinket.

András: A szerelmet, és a gyermekeket. Persze össze is kapcsolódik a kettő több ponton is, hiszen szerelemből születik a gyermek, aki aztán még több szerelmet generál.

Milyen jövőbeli terveik vannak?

Az életünk több területén vannak terveink, bízunk benne, hogy családunk a jövőben még bővülni fog.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Horváth Lenke
Fotó: Schreiber Nikolett és Maczák András