Büszkeségeink: Szabó Celesztina sportfotós, a BTK hallgatója

 buszkesegeink_international_students-_blog_sablon_7_1.png

A sport családi örökség. A fényképezés szenvedély. A sportfotózás pedig ötvözi a két világot. Szabó Celesztinával a mozgás fontosságáról, a képi látásmód megtalálásáról, a pedagógia feladatáról és egy, a jövőben megjelenő mesekönyvről beszélgettünk.

Hogyan kerültél kapcsolatba a kézilabdával? Van valamilyen családi kötődésed?

A családomban szinte mindenki kézilabdázott hosszabb-rövidebb ideig, de tudomásom szerint főleg iskolai kereteken belül tették ezt. Ezzel szemben a testvéreim és én igazolt játékosok voltunk és versenyeztünk, illetve az öcsém még most is aktív játékos.

2015-ben kezdtem kézilabdázni, a lakhelyemen éppen akkor indult el egy egyesület (Balkányi ISE), amihez rögtön csatlakoztam is. Itt tanultam meg az alapokat, itt szerettem bele a sportba. Igazolt játékosként összesen 4,5 évig játszottam, ebből 3,5 évet Balkányban, 1 évet pedig a Nyíregyházi Egyetemi SE csapatában töltöttem.

Nemcsak a pályán, hanem a partvonalon túl is tevékenykedsz, sportfotósként. Mikor kezdtél el érdeklődni a fotózás iránt? Hogyan lehet a legjobban átadni egy-egy esemény kulcspillanatát?

Ha visszatekintek az eddigi életemre, a fotózás, a fotózás iránt való érdeklődés valahogyan mindig megvolt és mindig foglalkoztatott. Természetesen én is, mint a legtöbben, telefonnal igyekeztem zsonglőrködni több-kevesebb sikerrel.

2016-ban kezdtem meg a fotós tanulmányaimat a nyíregyházi Leonardo Média Akadémián, ahol egy fantasztikus szakembertől, Vágó Gyulától tanulhattam meg az alapokat és még annál is többet: átadta a munka iránti elhivatottságát, az ahhoz való hozzáállását, maximalizmusát, az igazán jó minőségre való törekvését, az alázat fontosságát. Megtanultam tőle, hogy az, amit egykori drámatanárom, Demarcsek Zsuzsa mondott, miszerint „10% tehetség, 90% munka” a siker ára, az valóban igaz, hogy csak úgy érhetünk el sikereket a hivatásunkban, ha meg is dolgozunk értük, és képesek vagyunk a folyamatos fejlődésre.

Sportfotózással először 2017 januárjában foglalkoztam, volt egy kisebb lábsérülésem, így játékosként nem, de fotósként részt vettem a csapatunk egyik felkészülési mérkőzésén. Izgalmas volt egyszerre külső szemlélőként és belső emberként is jelen lenni. Nagy könnyebbséget jelentett és jelent azóta is, hogy ismerem a sportot belülről is, így könnyebben fel tudok készülni egy-egy pillanat megragadására.

Szintén 2017-ben, novemberben kezdtem együtt dolgozni a Nyíregyháza Tigers amerikai futball csapattal, itt tanultam a legtöbbet a sportfotózásról, hiszen egy számomra teljesen ismeretlen sportággal kezdtem foglalkozni, sőt, kezdetben a csapatból is egyetlen embert ismertem csupán, amikor először elmentem az edzésükre. Szerencsére a srácok hamar befogadtak, így nagyon könnyen tudtunk együtt dolgozni, nemcsak a pályán, hanem műtermi körülmények között is, ugyanis ők adták a fotós vizsgamunkám témáját és képanyagát.

Ahhoz, hogy hogyan lehet átadni a pillanatot a fotón keresztül, elengedhetetlen a tűpontos beállítások alkalmazása. Ezek technikai dolgok, melyek tanulhatók, elengedhetetlenek, hiszen az már félsikert jelent, ha az ember képes tudatosan beállítani az eszközét.

A másik dolog, ami szerintem nagyon fontos, hogy legyünk ott fejben. Képesnek kell lennünk a tiszta, koncentrált munkára, hogy azt, amit végeredményben ki akarunk fejezni a képeinkkel, valóban meg tudjuk valósítani.

Hogyan éled meg az egyetemi mindennapokat? Hogyan segít át a nehézségeken, tud valamilyen új perspektívát mutatni neked a sport, ha esetleg valamilyen olyan egyetemi feladatba ütközöl, amin nehezebben lépsz át? Van ehhez kapcsolódó történeted?

Az elmúlt egy év nem volt könnyű nekem sem, a bezártság, az online oktatás megviselt engem is. BTK-s, és azon belül is dráma és média tanár szakos hallgatóként különösen fontosak számomra a személyes emberi kapcsolatok, így érthető módon elszomorított kissé, hogy nem találkozhattam személyesen a csoporttársaimmal és az oktatókkal sem.

Keserédesek voltak az első egyetemi évem mindennapjai, de mindenképp kiemelném azt a közös munkát a többi hallgatóval és az oktatókkal, ahogyan a kialakult helyzetet kezeltük, mindenki igyekezett a lehető legtöbbet kihozni belőle.

Fontos megemlíteni, hogy bár alapból kissé nehezített pályán zajlott az első év, komoly nehézségekkel még nem kellett szembenéznem. Úgy gondolom, ez köszönhető annak is, hogy olyan szakon, szakpáron tanulok, melynek mindkét része nagyon közel áll a szívemhez, így talán picit könnyebben ment a feladatok teljesítése. Természetesen én sem vagyok/voltam mindig toppon, az egész helyzet önmagában elég kimerítő volt, nem beszélve a vizsgaidőszakokról. Így, amikor azt éreztem, hogy kezd túl sok lenni ez az egész, a sporthoz nyúltam, és elmentem mondjuk futni. „Kifutok a világból”, ilyenkor kitisztul a fejem és könnyebben megtalálom az adott helyzetre vagy problémára a megoldást. Amikor így futok, akkor a szívem, lelkem visz leginkább, s csak azután a lábaim.

Ha éppen nem az edzésekkel vagy a tanulmányaiddal foglalkozol, mivel kapcsolódsz ki, hogyan töltöd a szabadidőd?

Ritkán kapcsolódom ki, állandóan pörög az agyam. Sokszor kapom magam azon az utcán járva például, hogy apró részleteket keresek, keresem a szépet, vagy ami valamiért érdekes, amit jó volna lefotózni, de sokszor inkább belefeledkezem a pillanatba. Emellett szeretek olvasni, szeretem a szakkönyveket, életrajzi regényeket, de tulajdonképpen bármit elolvasok.

Gyakran nézek filmeket, nem csak szórakozás céljából, hiszen van egy erős filmes (szakmai) érdeklődésem is. Jó dolog megfigyelni egy-egy alkotáson keresztül elismert operatőrök munkáit és tanulmányozni azt.

 Ha most gondoltban előre ugrasz 10 évet, hogyan képzeled el magad?

Nem látok még ennyire előre, terveim vannak, de azok is inkább a közeli jövőre vonatkoznak. Ezek között szerepel például egy sikeres fotós vállalkozás és egy önálló, kicsit speciális mesekönyv elkészítése. 

Leendő tanárként szeretnék olyan diákokkal együtt dolgozni, akik komoly elhivatottságot éreznek a pályával kapcsolatban, legyen az médiás vagy drámás. Sikerként élném meg, ha egy diák azért indulna el ezen pályák valamelyikén, mert tudtam rá olyan hatást gyakorolni, amivel sikerült őt „behúznom”. 

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Gyöngyösi Bence Richárd

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása