Hogyan kezelték a kínaiak a járványt?
Hogyan kezelték a kínaiak a járványt?
Dr. Salát Gergely, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának intézet- és tanszékvezető egyetemi docensének cikke

Az új koronavírus Kínában jelent meg először, s a súlyosan érintett országok közül Kína lett túl először a járvány első hullámán. Ezért érdemes áttekinteni a járvány kínai történetét és az itt bevezetett intézkedéseket. A sikerekből és a hibákból is sok tanulságot le lehet vonni. A járvány eddigi…

Az athéni járvány és következményei
Az athéni járvány és következményei
Dr. Mohay Gergely, egyetemi adjunktus a Krisztus előtti V. századi nagy athéni "pestisről"

A peloponnészoszi háború második évében, Kr. e. 430-ban tört ki Athénban az ókori görög történelem messze legsúlyosabb járványa. A nagy pusztítást az okozta, hogy a háború miatt a vidéki lakosság is a városfalak mögé költözött, így többszörösére nőtt a városban lakók száma. A túlzsúfoltság rossz…

A tisztességes tanulás a távoktatás során igazán kifizetődő
A tisztességes tanulás a távoktatás során igazán kifizetődő
Vághy Mihály, az ITK mesterszakos hallgatójának írása

A március 23-án elindult távolléti oktatással kapcsolatos első gondolatom – mint talán a legtöbb hallgatónak – a részletkérdésekkel volt kapcsolatos: mi lesz a számonkérésekkel, a vizsgákkal, a félévvel? Ennek megfelelően a kari vezetők és a Hallgatói Önkormányzat célja az első pillanattól a…

„Nagyot nőttek a szememben a hallgatók…”
„Nagyot nőttek a szememben a hallgatók…”
Dr. Almási Zsolt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézete Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszékének docense a távolsági oktatással kapcsolatos tapasztalatairól

Attól kezdve, hogy kiderült, távolsági oktatás formájában tudjuk csak a félévet folytatni, meglehetősen sokat gondolkodtam, vajon mi is lehet ennek végső célja? Nyilvánvaló volt, hogy nem klasszikus távoktatást, nem online kurzusokat kell tartani, hiszen az nagyobb rákészülést igényelne, illetve nem…

Járványok és dögvész az ókori Mezopotámiában
Járványok és dögvész az ókori Mezopotámiában
Dr. Bácskay András, egyetemi docens a járványos megbetegedésekről az ókori mezopotámiai források tükrében

Az embereket sújtó járványos megbetegedések, valamint az állatokat megtizedelő dögvész a mezopotámiai emberek hétköznapjaihoz tartoztak. A kor embere számára megmagyarázhatatlan módon keletkező és terjedő, valamint sok ember megbetegedésével, illetve halálával járó betegségeket Erra vagy Nergal…

dr. Molnár Bence: Vírusválság és munkajog
dr. Molnár Bence: Vírusválság és munkajog
munkáltatók és munkavállalók jogi kötelezettségei, lehetőségei a megváltozott helyzetben

Az elmúlt hetekről már most állítható, hogy elképesztő gazdasági válságot okoztak, főleg bizonyos iparágakban. A legtöbb munkáltató azzal keresi meg a munkajogászokat, hogy mit lehet csinálni abban a helyzetben, amikor külső okból a foglalkoztatási kötelezettségnek egyáltalán nem tudnak eleget…

Válsághelyzet tele tanulságokkal
Válsághelyzet tele tanulságokkal
az apró dolgok hihetetlenül felértékelődtek

Takács Tamásnak hívnak, a PPKE BTK keleti nyelvek és kultúrák alapszakos hallgatója vagyok, kínai szakirányon, a másodévet az előző tanévben fejeztem be, azonban a harmadikat még nem kezdtem el, mert úgy döntöttem, hogy egy külföldön töltött „nyelvi év” keretein belül próbálom kicsit emelni a kínai…

Járványok az Ószövetség világában
Járványok az Ószövetség világában
Dr. Kőszeghy Miklós, habilitált egyetemi docens a bibliai járványokról

Az Ószövetség világában a járványok sokkal gyakrabban és sokkal kegyetlenebbül sújtottak le az emberekre, mint az a mai nyugati világban történik. A kezelés módszerei a maiakhoz képest elhanyagolhatók voltak, de az ószövetségi kor embere sem állt teljesen védtelenül a fertőző betegségekkel…

Oktatás, kutatás és közösségi szolgálat a távolléti oktatás időszakában
Oktatás, kutatás és közösségi szolgálat a távolléti oktatás időszakában
Interjú dr. Oláh Andrással, az Információs Technológiai és Bionikai Kar docensével

Oláh András az ITK docense arról tájékoztat, hogyan alakul a megváltozott helyzetben a Karon az oktató munka és a tudományos kutatás, valamint kitér a Pázmány életében mindig is fontos szerepet játszó közösségi szolgálatra is.  Három héttel ezelőtt példátlan, váratlan dolog történt az életünkben,…

Krisztus feltámadott
Krisztus feltámadott
Ft. Caprioli Alessandro atya, egyetemi lelkész húsvéti homíliája

Húsvét vasárnapján az egész világ minden templomában egy nagy hír hangzik el: az úr Jézus feltámadott!Valaki azt mondhatná, hogy ez nem újdonság, és ez igaz: több mint tizenkilenc évszázada hirdetik. De minden más újság gyorsan kiszárad, mint a levelek ősszel, viszont a keresztény újdonság mindig…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása