Pázmány Alumni: interjú Bodor Mihállyal, a JÁK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Bodor Mihállyal, a JÁK egykori hallgatójával
„Egyik legfontosabb jogászi erény az alaposság”

Sok gimnazistában nincs egy határozott elképzelés a pályaválasztását illetően, ugyanígy volt Bodor Mihály is, aki végül a jogtudomány felé sodródott és találta meg hivatását. Nem jelentkezett másik jogi karra, csak a Pázmányra, és itt érezte először, hogy jogász szeretne lenni. Nem a klasszikus…

Ősi keresztény múlt – mai valóság
Ősi keresztény múlt – mai valóság
Beszélgetés Kovács Bálint egyetemi docenssel, az Armenológiai Tanszék vezetőjével

2016-ban egyetemünkön elsőként jött létre az örmény nemzetiség tanszéke, amely fontos tudományos és kulturális missziót tölt be. Mikor, milyen motiváció hatására hívták életre a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) az Armenológiai Tanszéket, amely az örmény nyelv, történelem és kultúra…

Szakajánló sorozatunk: Pázmány történelem képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány történelem képzés
A történelmi múlt minden korszakát felöleli a képzés

„Az életet csak hátratekintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell” – mondja Sören Kierkegaard. A dán filozófus gondolata máris rávilágít arra, mennyire fontos a történeti gondolkodás és történelmi tudás mindenki számára. Azoknak pedig, akik akár tanárként vagy kutatóként – akár a kettőt…

Isten derűjével
Isten derűjével
Takács Gyula egyetemi magántanár életútja

Kateketikát és lelkiségi teológiát tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (HTK). Külön kurzus keretében János evangéliumának kommentálását adja elő. Az ógörög és az arám nyelv ismeretébe vezeti be a hallgatókat. A szombathelyi egyházmegyéhez tartozó Csörötnek plébánosa, hét…

Pázmány Alumni: interjú Steiner Mónikával, a BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Steiner Mónikával, a BTK egykori hallgatójával
"Büszke vagyok arra, hogy tanítóként ismernek."

Steiner Mónika mindig is szeretett olyan közegben lenni, ahol a kendőzetlen gyermeki őszinteség és tisztaság uralkodik. Úgy gondolja, hogy aki manapság a pedagógus hivatást választja, nem kérdés, hogy mérhetetlen alázattal áll a jövő nemzedéke előtt és mindennél előbbre tartja a gyermekek…

A tudományos pálya felé
A tudományos pálya felé
Interjú Bácskai Mátéval, a Jog- és Államtudományi Kar ötödéves hallgatójával

Milyen az emberek és humanoid robotok viszonya, illetve ezek egymásra hatása? E téma büntetőjog perspektívájából való megközelítésével foglalkozik Bácskai Máté, a Jog- és Államtudományi Kar ötödéves hallgatója, amellyel a Kozma Sándor emlékére a Legfőbb Ügyész által meghirdetett tudományos…

Szakajánló sorozatunk: Pázmány magyar képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány magyar képzés
Sokszor hiányokat pótló, a személyiséget gazdagító műveltségi képzést ad

 A magyar szak elvégzése megalapozott műveltséget nyújt a középiskolai tanulmányokra építve. Sokkal többet kínál a magyar irodalomtörténet áttekintésénél, mondja Hargittay Emil professzor, tanszékvezető. „Szemléletmódot közvetít, árnyalt megközelítéssel tárgyalja az irodalmi jelenségeket, illetve az…

Pázmány Alumni: interjú Nyári Gáborral, a BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Nyári Gáborral, a BTK egykori hallgatójával
„Kézzel fogható” történelem

Nyári Gábor már általános iskolásként tudta, hogy történész szeretne lenni, és már akkor a XX. század foglalkoztatta leginkább. A történelem alapszakot politológia minorral és a történelem mesterképzést, később pedig a doktori képzést is a Pázmányon végezte, ahol megtalálta a számára fontos…

Pázmány Alumni: interjú Dombrovszky Lindával, a BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Dombrovszky Lindával, a BTK egykori hallgatójával
"Életre szóló élmények maradnak"

Dombrovszky Linda filmezéssel való kapcsolata még a gimnáziumban kezdődött, már akkor eldöntötte, filmkészítéssel szeretne foglalkozni. A Pázmány filmes képzése mind elméleti-filmtörténeti, mind gyakorlati szinten nagyon jó alapokat adott neki. Az egyetemen életre szóló barátságokat kötött, többen…

Szakajánló sorozatunk: Pázmány művészettörténet képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány művészettörténet képzés
Átfogó képet nyújtunk az ókori művészettől kezdve a kortárs művészetig

A művészettörténészek hivatásszerűen foglalkoznak azzal, ami a művészetkedvelők számára kellemes időtöltés. Másrészt – folytatja Szakács Béla Zsolt docens, a Művészettörténeti Tanszék vezetője – a művészettörténésznek fontos szerep jut az ország értékeinek megőrzésében is.     A művészettörténet a…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása