Szakajánló sorozatunk: Pázmány politikatudományok képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány politikatudományok képzés
Kimagaslóan jó a közösségi életünk

„Mindig érdekes volt, de ma különösen érdekes a politika. Ennyire politikus korban régen nem éltünk” – mondja Nyirkos Tamás, a Nemzetközi és Politikatudományi Intézet docense. „Évtizedek óta nem vagyunk tanúi olyan éles megosztottságoknak a világban, mint napjainkban.” Az úgynevezett békés időkben…

Pázmány Alumni: interjú Lakatos Dórával, a BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Lakatos Dórával, a BTK egykori hallgatójával
„Nincs szakadék az egyetem és a munka világa között”

Lakatos Dóra már kiskorától szerette a nyelveket, amely az iskolaválasztását és később pályáját is meghatározta. Munkájában nagy mértékben támaszkodik a pázmányos tanulmányaira és a kiépült kapcsolathálóra is. Mikor kezdte el érdekelni a nyelvek világa? Minek a hatására döntött a fordító és tolmács…

Szakajánló sorozatunk: Pázmány óvó- és tanítóképzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány óvó- és tanítóképzés
Óvodapedagógusnak, tanítónak lenni nem egyszerűen szakma, hanem nemes hivatás

Juhász Márta adjunktus, az Óvó- és Tanítóképző Tanszék vezetője tartózkodik minden hangzatos szótól, bár az a hivatás, amelyre felkészítik a hallgatókat, megérdemelné akár a magasztos szavakat is. Óvodapedagógusnak, tanítónak lenni nem egyszerűen szakma, hanem nemes hivatás. Hiszen, mint ahogyan a…

Szakajánló sorozatunk: Pázmány kommunikáció képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány kommunikáció képzés
Alaposság, kritikai szemléletre való nyitottság, közösség iránt érzett felelősség

A kommunikáció divatos egyetemi szaknak számított a közelmúltban. Vajon ma is igaz-e a megállapítás? Andok Mónika docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikációtudományi Tanszékének vezetője erről a következőket mondja: „A kommunikáció már túljutott a divat szakból eredő…

Tutorként aktív tagja és formálója vagyok a közösségnek
Tutorként aktív tagja és formálója vagyok a közösségnek
Velez Vilmos írása a tutorságról, a közösségépítésről

Kifejezetten örültem, hogy a Pázmányon megvalósul a tutor program, korábban nem tudtam, hogy a hallgatói közösség, a Hallgatói Önkormányzat ilyen módon is segíti a gólyákat. Szerintem hatalmas előnyhöz jutnak ezáltal azok az elsőévesek, akik a Pázmányon tanulnak, ugyanis a gimnázium után sokaknak…

Szakajánló sorozatunk: Pázmány francia képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány francia képzés
a tanszéken folyó munkát fiatalosság és dinamizmus jellemezi, rugalmasan alkalmazkodnak a hallgatók igényeihez

A francia nyelv és kultúra ismerete hozzátartozott a 19–20. századi magyar művelt középosztály életéhez a második világháborúig. A magyar-francia történelmi és kulturális kapcsolatok azonban régebbi időkre nyúlnak vissza. Már Szent István is kereste a kapcsolatot francia szerzetesekkel. Párizs…

A tutorság örömteli kilépés a komfortzónámból
A tutorság örömteli kilépés a komfortzónámból
Radnóti Dóra személyes hangvételű írása a tutorságról

Gólyaként nagyon szupernek gondoltam a Hallgatói Önkormányzat által működtetett tutor programot és a lelkes tutorokat, akik fáradhatatlanul segítették a megszeppent elsőéveseket. Rengeteg segítséget kaptam a saját tutoromtól, annyit kérdeztem tőle, hogy a végén már elnézést kértem minden további…

"Történelmi jelentőségű időszak ez, amibe most belekeveredtünk"
"Történelmi jelentőségű időszak ez, amibe most belekeveredtünk"
Dallman Kristóf, az EHÖK elnökének vizsgaidőszakkal kapcsolatos tapasztalatai, jó tanácsai

Hosszú ideje vagyok már Pázmányos hallgató, a tavaly ősszel elkezdett orosz szak már a harmadik képzésem. Elsődlegesen a tapasztalatom az, ami átsegít a vizsgaidőszakokon. Most már nem esem pánikba, ha szakkönyvek sorát kell áttanulmányozni egy-egy vizsgára. Rutinos könyvtárhasználónak tartom magam,…

Szakajánló sorozatunk: Pázmány német képzés
Szakajánló sorozatunk: Pázmány német képzés
családias légkör, osztrák nyelvi lektorok és külföldi ösztöndíj-lehetőségek

A német nyelv és kultúra mindig is nagy hatást gyakorolt Magyarország életére. Elegendő a Habsburg uralkodóházra gondolni, amely az utóbbi 600 évben jelentősen befolyásolta, illetve meghatározta a közép-európai térség történetét. Fejesné Bognár Zsuzsanna docens, a germanisztika tanszék vezetője…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása