„Otthon éreztem magam mindig”
„Otthon éreztem magam mindig”
Pázmány Alumni: interjú Besze Erikával, a BTK egykori hallgatójával

Besze Erika a szóbeli felvételin szeretett bele a Pázmányba. A kommunikáció mellé a magyar szakot választotta és bár nem tervezte, tanár lett, sőt, később még a gyógypedagógia képzést is elvégezte. Egyszerre volt kommunikációs vezető, mentor, programvezető, majd fejlesztésvezető, sőt osztályfőnök…

Pázmány Alumni: interjú Bokor Tamással, a BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Bokor Tamással, a BTK egykori hallgatójával
"Nemcsak az fontos, mit teszünk, de az is, hogy a cselekedetek, történések éppen az arra alkalmas időben essenek meg."

  Kis túlzással azt lehet mondani, hogy Bokor Tamás sorsa akkor pecsételődött meg, amikor ajándékba kapta a Médiagalaxis című vizuális kommunikációs tankönyvet. Kommunikáció-történelem szakpáron végzett a Pázmányon. A kommunikációt azért jelölte meg, mert egy szimpatikus, formálódó tudományterület…

„Go out of the box”
„Go out of the box”
International students at Pázmány: Purevsuren Sharav (Mongolia)

Purevsuren Sharav is from Ulaanbaatar, Mongolia. She is a real nomadic girl, studied International Relations (MA) at PPCU Faculty of Humanities and Social Sciences with the scholarship of Stipendium Hungaricum. During the time she spent here, she realized that she has to try more to do her best. She…

Pázmány Alumni: interjú Vörös Szabolccsal, az BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Vörös Szabolccsal, az BTK egykori hallgatójával
„Ne félj feltenni a bugyutának tűnő kérdést!”

Vörös Szabolcsot a közélet és az írás érdekelte a legjobban, a külpolitikai újságírás lett a szakterülete, ami mellett beletanult a fotózásba is. Háborús helyszíneken járt, képei sajtófotó pályázatokon vettek részt. Munkatársaival önerőből és közösségi támogatásból internetes médiumot indítottak. A…

Büszkeségeink: Mátó Sára atléta, a BTK hallgatója
Büszkeségeink: Mátó Sára atléta, a BTK hallgatója
"A pozitív és céltudatos életfelfogás és mentalitás"

Mátó Sára egészen kis korától sportol versenyszerűen, ami kitartásra tanította, értékeket és hitet kapott, a személyisége részévé vált. Több sportban is kipróbálta magát, de végül az atlétika és a futás nőtt a szívéhez. Mindig is úgy gondolta, hogy a sport nem mehet tanulás nélkül, a Pázmány BTK-n…

„Expand my knowledge”
„Expand my knowledge”
International students at Pázmány: Dedy Subandowo (Indonesia)

Dedy Subandowo is from Indonesia. He is a PhD student in applied linguistics at PPCU. Thanks to the Stipendium Hungaricum scholarship he can expand his knowledge of research study through building relationship among international scholars. Please, tell us about yourself. Hello, my name is Dedy…

Igen, megmaradunk!
Igen, megmaradunk!
Interjú Szekeres Csabával a Hűség című dokumentumfilm rendezőjével, Egyetemünk oktatójával

A Hűség című filmjét idén beválogatták a 17. Verzió Filmfesztivál programjába. Emellett sikeresen szervezi meg évről évre a Script Reading Projektet, amelynek célja egy olyan kreatív közösség megteremtése, mely a fiatal, tehetséges forgatókönyvírókat segíti a pályájuk kezdetén. A szerelem…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása