„Jelen vagyok a kezdetekben, s jelen lehetek az eredmény elismerésekor is”
„Jelen vagyok a kezdetekben, s jelen lehetek az eredmény elismerésekor is”
Interjú Bércesné Novák Ágnessel

A Pázmány legfiatalabb karán, az Információs Technológiai és Bionikai Karon (ITK) 2001 szeptemberében indult az oktatás. Ugyanezen év nyarán dr. Roska Tamás professzor úr hívta meg Bércesné Novák Ágnest a frissen létrejött karra tanítani, aki különlegesnek és felemelőnek tartotta, hogy munkáját hívő…

Pázmány Alumni: interjú Csirmaz Evelinnel, a BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Csirmaz Evelinnel, a BTK egykori hallgatójával
"Ha valaki céltudatos és szorgalmas, akkor annak előbb vagy utóbb meg lesz az eredménye"

Csirmaz Evelin mindig is humán beállítottságú volt, szerette a történelmet, az idegen nyelveket és a társadalomismeretet, így egyértelmű volt, hogy ezen a területen szeretné majd folytatni a tanulmányait. Nemzetközi tanulmányok alap- és mesterszakon végzett a Pázmányon, majd a Magyar Közigazgatási…

A kínai világháló
A kínai világháló
Interjú Tasnádi Zsombor, Kelet-Ázsia tanulmányok mesterképzési szakos hallgatóval

A kínai internetfelhasználók száma továbbra is dinamikusan emelkedik. A hivatalos adatok szerint 2020 év végén Kína 989 millió internet-felhasználóval rendelkezett, akik közül legalább 80 millióan a járványhelyzet közepette léptek föl a hálóra. Tasnádi Zsombor, Kelet-Ázsia tanulmányok mesterképzési…

Egy család lettünk! - beszélgetés Lengyel Nórával és Sárhegyi Tamással
Egy család lettünk! - beszélgetés Lengyel Nórával és Sárhegyi Tamással
Történetek egykori pázmányosokról, akik igaz szerelmüket, társukat az egyetemen találták meg

Az állandó és őszinte kommunikáció, valamint a nevetés jellemzi Lengyel Nóra és Sárhegyi Tamás kapcsolatát. Azonos szakra jártak a Pázmányra, együtt vették az akadályokat, amelyeknek köszönhetően mély barátságukból szerelem lett. Hálásak egymásért, a családjukért és a barátaikért. Pázmányos…

Pázmány könyvtár: interjú Osztroluczky Saroltával
Pázmány könyvtár: interjú Osztroluczky Saroltával
A mindenség ernyőjére kivetítve c. könyv szerkesztőjével

Ottlik Géza remekműve, az Iskola a határon 1959 őszén jelent meg először. E fontos esemény hatvanadik évfordulója jó alkalomnak tűnt arra – bár egy klasszikus újraolvasására sosem kell külön indok –, hogy új kérdésirányokból kerülhessünk ismét párbeszédbe Ottlik Iskolájával. A mindenség ernyőjére…

Pázmány forever
Pázmány forever
Interjú Hargittay Emillel

Egyetemünk 1992-es újraalapítása óta majdnem 30 év telt el. A kezdetektől a Pázmányon tanító oktatóknak mindez nem tűnik olyan távoli múltnak, hiszen ma is élénken élnek bennük az emlékek. Hargittay Emil először a 1993-as tavaszi félévben óraadóként tanított magyar szakon, majd 1993 őszétől már…

Ítélet: a JÁK hallgatói lapja
Ítélet: a JÁK hallgatói lapja
Interjú Tasi Csengével, az Ítélet lap szerkesztőjével

A Jog- és Államtudományi Karunk hallgatói lapja, illetve blogja az Ítélet, amelynek szerkesztőségébe Tasi Csenge még elsőéves gólyaként került be, idén március 1-től pedig a főszerkesztői feladatokat már ő látja el. Nagy tervei vannak a szervezettel kapcsolatban: közösségük építése, az Ítélet…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

süti beállítások módosítása