Pázmány Alumni: interjú Wappler Ádámmal, a BTK és a HTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Wappler Ádámmal, a BTK és a HTK egykori hallgatójával

wappleradam.jpg

Wappler Ádám több szálon is kötődik a Pázmányhoz. Egyetemünk Hittudományi Karán szerzett teológia diplomát, hitoktatói specializációval, a BTK-n pedig politológiai tanulmányokat folytatott. Jelenleg PhD-hallgató a Hittudományi Kar doktori iskolájában, ahol teológiai licenciátust szerzett. Oktató hivatását az egyetemen folytatja, hiszen általános műveltséggel és hitélettel összefüggő tárgyakat oktat. Sághy Ádámmal közösen írt Bevezetés az ...

Miért fontosak a családi vállalkozások?
Miért fontosak a családi vállalkozások?

team-spirit-2447163_1920.jpg

A világ különböző válságai mögött bizonyítottan erkölcsi okokat is találunk. A közös tényező, hogy elfeledkeztünk arról, hogy mivel tartozunk egymásnak, a környezetünknek és a környezetünkben élő embereknek. A válságok általában felgyorsítják a polarizálódást, növelik az egyenlőtlenségeket az emberek és a régiók között. A jelenlegi válsággal kapcsolatban is megjelentek már statisztikák arról, hogy a nagyvállalatok, amelyek egyébként is ...

Élet az Élet kenyeréből
Élet az Élet kenyeréből

eletazelet.png

A nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2020 szeptemberére tervezett időpontját, mint közismert, a járvány miatt 2021 szeptemberére módosították. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara a fölkészülés érdekében három egymást követő tanévben előadássorozatot szervezett annak érdekében – mint Puskás Attila dékán fogalmazott a kurzusok anyagát tartalmazó tanulmánykötet megjelenésekor – „hogy az isteni szeretet nagy titkát és hitünk ...

Öt évre akkreditálták az egyetemet
Öt évre akkreditálták az egyetemet

birher_nandor.jpgA közelmúltban zárult le az egyetem akkreditációja. Újabb öt évre, 2026. március 26-ig akkreditálták a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) látogató bizottsági jelentése megállapítja: „Az intézmény a küldetésnyilatkozatában rögzíti, hogy az intézmény a »...katolikus egyház egyeteme, konkrétabban a magyar katolikusok egyeteme. Tehát egyetem, katolikus és magyar«. A küldetésnyilatkozat rövid ...

Egy család lettünk! - beszélgetés Fejes-Vékássy Lilivel és Fejes Jánossal
Egy család lettünk! - beszélgetés Fejes-Vékássy Lilivel és Fejes Jánossal

egycsaladlettunk_fejesvekassylili_fejesjanos.jpg

Fejes-Vékássy Lili és Fejes János 2009 őszén találkozott először, amikor mindkettőjük csak egy volt a sok pázmányos arc között. 2011-ben a következő képzésük beiratkozásakor már kedves ismerősként köszöntötték egymást. Közös életükben fontos az odafigyelés és a megértés, hogy mindig, minden körülmények között számíthatnak egymásra, hogy jókat tudnak együtt nevetni. Olyan közös alapjaik vannak, amelyre építve mindig megtalálják az ...

A fenntarthatóság érdekében
A fenntarthatóság érdekében

zlinszkyjanos.jpg

Napjaink egyik legfontosabb kérdése a környezetvédelem. Egyre több jogszabály születik ezzel kapcsolatban nemzeti hatáskörben, illetve nemzetközi téren (EU), és ismertek az éghajlatváltozással és vízzel kapcsolatos világkonferenciák. Zlinszky János a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán a Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék docense. Kimagasló munkásságát a közelmúltban a Magyar érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata ...

Pázmányos sikerek az NMHH pályázatán
Pázmányos sikerek az NMHH pályázatán

nmhh_jak.jpg

Kilenc egyetemi hallgató virtuális világot vizsgáló tudományos diákköri dolgozatát díjazta március végén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Közülük hárman Egyetemünk jogi karának hallgatói: Bácskai Máté , Budai István és Kondrát Flóra . Velük beszélgettünk a témaválasztásról, díjról és tervekről.

bacskaimate_1.jpgBácskai Máté végzős jogász szakos hallgató szerencsésnek mondja magát, hogy két konzulensével - dr. Kiss Annával és dr. Papp ...

Pázmány könyvtár: interjú Horváth Kornéliával
Pázmány könyvtár: interjú Horváth Kornéliával

lilla_kepei_101_1.JPGVilágirodalmi horizontból rátekinteni és újat mondani egy korszak magyar irodalmáról, lírájáról és prózájáról – ez volt a célja annak a 2017-es, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán megrendezett négynapos konferenciasorozatnak, melynek résztvevői nagynevű akadémikusok és egyetemi tanárok, hazai és határon túli bölcsészkarok kiváló oktatói, elismert irodalomtörténész kutatók és tehetséges doktorandusz ...

„Sírig tartó szerelem”
„Sírig tartó szerelem”

botos_katalin_1.jpgBotos Katalin közgazdász 1995-ben Zlinszky János felkérésére csatlakozott a Pázmány jogi karához. Kifejezetten örült, hogy van egy katolikus egyetem, ahol világnézeti  hátterét nem kellett „politikai korrekt” mögé rejtenie. Meglátása szerint sikeres oktató az lesz, akinek megkérdőjelezhetetlen a szakmai hozzáértése és szereti a fiatalokat. Ma is szenvedélye, hivatása a tanítás, élénken részt vesz a tudományos életben, kutat, lektorál, bírál.

Mi ...

Pázmány Alumni: interjú Nagy Dénessel, a BTK egykori hallgatójával
Pázmány Alumni: interjú Nagy Dénessel, a BTK egykori hallgatójával

nagydenes.jpg

Érettségi környékén és az egyetemi évek alatt sincs a legtöbb embernek határozott elképzelése a jövőről. Ez az életkor az útkeresés időszaka.  Nagy Dénes amikor a Pázmányra került még nem tudta, merre fog elindulni az élete, nem tudta filmrendezőként elképzelni magát. A pázmányos évek azonban egy új horizontot nyitottak meg előtte, a filmezéssel való komolyabb ismerkedése itt kezdődött.  Természetes fény című filmjéért a Berlini Nemzetközi ...

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Címkék

AKTUÁLIS (278) ALUMNI (54) BTK (148) HITÉLET (13) HTK (20) INTERNATIONAL (23) ITK (48) JÁK (49) MOBILITÁSI PROGRAM (7) PPCUFHSS (12) PPCUFITB (11) SPORT (15) TÁVOLLÉTI OKTATÁS (15) TUDOMÁNY (37) VÉLEMÉNY (8) ZENE (2)
süti beállítások módosítása