Nagy Gusztáv idén vehette át a Harvard Law School-on a jogász mesterszakos oklevelét, ami óriási örömmel, büszkeséggel és ahogyan Ő fogalmazott „megkönnyebbüléssel” töltötte el. Az egyetemi tanulmányai során megtanulta, hogy jogásznak lenni komoly értelmiségi feladat, amely felvértezi az egyént egy…
A jogászok osztatlan képzés során szerzik meg a diplomát. Ezt követően indulnak el az egyes jogi pályák felé. Varga Ádám a Jog- és Államtudományi Kar oktatója az Alkotmányjogi és a Közigazgatási Jogi Tanszéken. Az ügyészségi szervezet és igazgatás című tárgy előadója, pályáját az ügyészségen kezdte.…